Barack Obama és felesége Michelle (Beta/AP)
Történelmi pillanat elé tekint az Egyesült Államok: kedden délben a washingtoni Kapitólium mellvédjén egy 47 éves férfi fekete kezét az újraegyesítő Abraham Lincoln Bibliájára helyezve leteheti az elnöki esküt. Jelképesen ez az utolsó társadalmi akadály, amit az afrikai rabszolgák amerikai utódainak le kellett győzniük ahhoz, hogy egyenlőnek tekinthessék magukat fehér nemzettársaikkal.
Obama és Joe Biden leendő alelnök azonban olyan országot és állapotokat örököl, amilyet a múlt század húszas–harmincas évei óta egyetlen új államfő sem. Az elmúlt 8 év alatt megduplázódott államadósság és a clintoni többletből egybillió (sic!) dolláros hiánnyá süllyedt állami költségvetés, valamint az alig néhány hónap alatt 7 százalékra ugró munkanélküliség gigantikus feladatokat ró az új kormányzatra.
A kihívások azonban egyedülálló lehetőségeket is jelentenek: éppen válságos időkben lehet legkönnyebben elfogadtatni az új megoldásokat, amilyeneket Obama egész választási hadjárata során ígért is. Ide tartozik a társadalom- és az egészségbiztosítás tornyosuló gondjainak orvoslása, illetve megjósolt csődjének megelőzése. Az első teendő ennek ellenére a munkahelyteremtés lesz. Obama 3 és fél millió új munkalehetőséget ígér két éven belül.
A világ máig egyetlen szuperhatalma külföldön is jelentős akadályokba ütközött. A 2001-es terrortámadásokat követő nemzetközi rokonszenv George Bush iraki háborúja miatt gyorsan szertefoszlott, ám az iszlám fundamentalizmus veszélyeit továbbra sem sikerült kiküszöbölni. Az afganisztáni háború elhúzódása különösen szemlélteti ezt. A közel-keleti válság pedig ugyanolyan távol – vagy még távolabb – van a megoldástól, mint 8 évvel ezelőtt.
Amerika azonban derűlátó, és Obama épít is erre az optimizmusra. Ugyanakkor arra is folyton figyelmeztet, hogy nem szabad gyors eredményeket várni. A felelősségteljes kormányzás mellett is csak fokozatos kilábalást ígér a válságból. Külpolitikai szempontból viszont kedvező körülménynek számít, hogy a világ legnagyobb része legalább akkora lelkesedéssel fogadta megválasztását, mint azok, akiknek egyenjogúsági álmát jelképesen megvalósította.
Az amerikai politikában mindig is roppant fontos volt a szimbolizmus, de talán soha nem volt akkora ereje, mint éppen ezekben a napokban. A 200 évvel ezelőtt született újraegyesítőt, Abraham Lincolnt példaképének tekintő, illetve a 80 éve született Martin Luther King álmát megvalósító Barack Obama megválasztásával az Egyesült Államok olyan pillanatban látszik újra önmagára találni, amikor a külföldi tekintélycsökkenés és a gazdasági válság komolyan alááshatta volna a társadalom egységét.
Ehelyett a holnapi beiktatásra Washingtonba zarándokló vacogó, de jókedvű tömegek mindenütt az elfogadás és az összefogás erejét szemléltetik. Nemcsak a feketék, hanem a fehérek is úgy nyilatkoznak, hogy Obama hivatalba lépésével nagyot nő a szemükben mindaz, amit hazájukról eddig tudtak, vagy amiben hittek, reménykedtek. A tolerancia elfogadásának egyik érdekes bizonyítéka az is, hogy még a felvonulási út mellé beszivárogni készülő tüntető csoportok is úgy határoztak: ezúttal nem rendbontással nyilvánítják ki az emberi jogok betartására irányuló követeléseiket.
A leendő elnök is a megújulás erejébe vetett hite mellett tett tanúbizonyságot tegnapi beszédében a Lincoln-emlékmű előtt összegyűlt félmilliós tömegnek. Saját derűlátását nem a történelmi márvány szilárdságára építi. „A ti szavatokat fogom mindennap magammal vinni az Ovális Irodába” – ígérte. Hogy azok az emberek, akik szeretik hazájukat, képesek meg is változtatni azt, amikor úgy érzik, halaszthatatlan változásokra van szükség.
Obama ugyanakkor szinte csillapítani próbálta azt a határtalan optimizmust, amit az ünneplő tömegek oly látványosan demonstrálnak. A felelősség kultúrájának elfogadását igyekszik bevezetni, nemcsak az átlagember áldozatai, hanem a vezetők magatartása és példamutatása révén is. Kiszivárgó hírek szerint ez lesz holnapi beiktatási beszédének egyik központi motívuma.
A keddi beiktatásra készülődve Barack Obama és Joe Biden önkéntes munkára szólítja fel az országot, Martin Luther King születésének 80. évfordulóját ünnepelve. A leendő elnök pártközi vacsorákon köszönti volt ellenfelét, John McCaint, valamint az afrikai amerikaiak korábbi eszményképét, Colin Powell volt külügyminisztert. Több ezer katonacsalád gyermeke viszont megakoncerten ünnepelhet ma este: a Jonas Brothers és a nagyobbik Obama-lány, Malia többi kedvencének zenéje mellett.
Annak a polgárjogi mártírrá vált Martin Luther Kingnek a születésnapját ünnepelte hétfőn az Egyesült Államok, aki 46 évvel ezelőtt még csak álmodni merte híres beszédében, hogy a legrégibb demokratikus alkotmány hazájában egyszer majd minden polgár egyenrangú lehet.
Most, amikor az első színes bőrű elnök beiktatására készül az ország, King 80. születésnapja – és a rabszolgákat felszabadító Lincoln születésének 200. évfordulója – az amerikaiak többsége számára meghozta a jogegyenlőség szimbolikus és gyakorlati beteljesedését. A minapi körkérdés szerint a fehérek 52 százaléka, a feketéknek pedig nem kevesebb mint 69 százaléka érzi úgy, hogy Martin Luther King álma megvalósult.
Európai fülek számára talán patetikusan hangzik, de a mégoly higgadt Obama is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy mától kezdve minden afrikai amerikai kisgyerek másként tekinthet önmagára. Fehér társaik is másként tekintenek rájuk, és nagyobb befogadókészséggel viszonyulhatnak hozzájuk, és ezzel a kör bezárul. Az emberi önérzet és társadalmi tisztesség nőtt egy nagyot.
A leendő elnök felhívására – aki fiatal jogászként éppen mint közösségi szervező tűnt ki először Chicagóban – ma több millió ember végez önkéntes társadalmi munkát országszerte. Házakat építenek a szegényeknek, iskolák körül segédkeznek, napelemeket szerelnek, és bármilyen banálisnak tűnik, szemetet takarítanak a közterületeken.
Az „Egyek vagyunk” témájú hétfő esti nyilvános hangversenyen a Lincoln-emlékmű tövében a leendő elnök szemmel láthatóan a félmilliós tömeg odaadásából merítette mondanivalóját. Először fordult elő, hogy nem a fellépő country-, rap-, rock- és gospelcsillagok voltak a figyelem középpontjában. Ma ugyanis Amerikában a leendő elnök a legnagyobb popsztár, akinek – legalábbis egyelőre – sikerült eggyé kovácsolnia a nemzet legjavát.
