2024. július 17., szerda

Uszítás és „vérvád”

TUCSONTÓL PALINIG ÉS VISSZA – Obama felhívása és az ellentábor dühe – „Hidegháborús párbeszéd” a Fehér Házban: Amerikai „szabadságjognak” számít-e az erőszak?

Tudósítónk jegyzete

Washington, január 14.

Bölcsen, de szinte hiába mondta Barack Obama szerdán Tucsonban, a hatszoros gyilkosság színhelyén, hogy a tragédiát nem szabad újabb „egymás ellen fordulásra” kihasználni.

(Beta/AP)

Barack Obama: Fontos lenne magunkba szállni

(Beta/AP)

Sarah Palin

Hiába érezte szemmel láthatóan 14 ezer ember higgadtnak, emelkedettnek és derűlátónak az Arizonai Egyetem sportcsarnokában elhangzott elnöki beszédet, mert a dühös jobboldal még annak is képes volt nekimenni.

Különben is egészen másmilyen beszéddel kezdődött az a nap Amerikában. Sarah Palin volt republikánus alelnökjelölt reagált saját honlapján azokra a vádakra, hogy az ő – tavaly tavasszal, ugyanott – közzétett célkeresztes térképe, valamint a demokrata párti politikusok mindenároni letörésére uszító jobboldali szónoklatözön is hozzájárulhatott a Gabrielle Gifford képviselőnő elleni merényletkísérlethez. Palin természetesen elítélte kritikusait, szerinte a „gyalázatos bűntett az elkövetővel kezdődik és nála is zárul le”.

Nyilvánvaló, hogy az elkövető húzza meg a ravaszt. De az is nyilvánvaló, hogy Palin saját áldozati bárányszerepét akarta kidomborítani, amikor hozzátette: „Az újságírók és elemzők, különösen a tragédia utáni első órákban, ne fabrikáljanak vérvádat, amely csak arra jó, hogy felkorbácsolja ugyanazt a gyűlöletet és erőszakot, amelyet állítólag elítélnek.” Szóval nem a gyűlölettől pezsgő politikai retorika a hibás, hanem azok, akik arra rámutatnak – amivel Palin szerint „visszafordítják” azt. Az már mellékes is, hogy Palin nyomban megsértett néhány zsidó szervezetet a vérvád felemlegetésével, pontosabban azzal, hogy önmaga áldozatiságát hasonlította az évezredes vallási türelmetlenség áldozataihoz.

Obama ezzel szemben a higgadtságra intett és gyakorolta is azt: „Egy olyan korban, amikor párbeszédünk ennyire polarizálódott – mondta az elnök –, egy olyan időben, amikor túlontúl igyekszünk a világ minden baját azokra hárítani, akik másként gondolkodnak, fontos lenne magunkba szállni egy pillanatra és megpróbálni úgy beszélni egymással, hogy gyógyítsunk, ne pedig sebezzünk.” Persze ezt is sokkal nehezebb megvalósítani, mint mondani, ám az amerikai elnök legalább nem iszik bort és prédikál vizet.

Ennek ellenére a két szerdai beszéd jobboldali visszhangja természetesen nem az elnöki felhívásnak tett eleget, hanem – a Palin kritikusaira intézett össztűz mellett – még Obamát is újra célba vette. Az elnök, úgymond, túl patetikus volt; hogy is képzeli, hogy úgy beszéljen az áldozatokról, mintha ismerte volna őket; micsoda álnokság volt egyetemi arénába helyezni a ceremóniát, ahol hallgatók ezrei nem hallgatták azt illedelmesen, hanem számtalanszor lelkesen beletapsoltak az elnök szavaiba, a végén pedig könnyező üdvrivalgással köszönték meg Obamának még az áldozatok hozzátartozói is a bölcs, előremutató szavakat...

Az már csak amolyan mellékes jelensége ennek az újabb támadási hullámnak, hogy még a mexikói indián származású helyi professzort is „kifütyülte” a konzervatív sajtóvisszhang: az ősz, indián hajfonatos dr. Carlos Gonzales bennszülött áldással vezette be a rendezvényt, és egy rituális sastollal áldotta meg a világtájakat, a férfi és a női energiát, a jelenlévőket, az ősöket és a történetesen Afganisztánban katonáskodó saját fiát. Minden hasonló ünnepségen szokás imádkozni az amerikai közéletben, de a jobboldali elemzők úgy látszik nehezen viselik el, ha azt valaki bennszülött szertartás szerint teszi – netán még meg is toldja azzal, hogy ő maga ötödik generációs amerikai, de büszke mexikói származására.

Ezt tessék elképzelni és átültetni helyi viszonyainkra! A délnyugati államokat (Kaliforniát, Arizonát, Nevadát, Utaht, Új-Mexikót, Texast és még három állam egyes részeit) 150 évvel ezelőtt háborúban szerezte meg az USA (noha a békeszerződés értelmében, mai értékkel mérve, félmilliárd dollárt is fizetett értük) –, hát nehogy most valaki a mexikói származásával dicsekedjék már! Ugye bele tudjuk magunkat képzelni a helyzetbe? A helyszínen senki sem háborodott fel ezen látványosan, de a jobboldali kommentátorok bizony nekimentek: még hogy mexikói származás!... És különben is, hogy képzelik azok a tucsoniak (Arizona legdemokratább választási körzete...), hogy ünnepeljék a tiszteletre és derűlátásra buzdító indiánt, a ráadásul spanyol nevű, „papot” meg a („néger”) elnököt! Ezek után már hozzá sem kell tenni az emlékeztetőt, hogy éppen ebben az államban – Arizona keményen jobboldali kormányzónője ott ült Obamától néhány székre az első sorban – próbálták tavaly bevezetni azt a törvényt, amely szerint a rendőrségnek kötelessége lenne az emberek állampolgárságát firtatni minden gyorshajtás nyomán – mindezt természetesen a „hispán” bevándorlók elriasztása érdekében.

Ebben a légkörben próbálja Obama higgadtságra buzdítani nemzetét. És ennek nyomán okozott hatalmas felhördülést másnap Washingtonban az ITAR-TASSZ orosz hírügynökség fehér házbeli tudósítója, aki – leróva kegyeletét az áldozatok előtt és felsorolva a híres amerikai szabadságjogokat – megkérdezte az elnöki szóvivőtől, hogy nem jellegzetesen amerikai „szabadság”-e, a zavarodott elméjűeknek is járó fegyverviselési jog, amit aztán politikai erőszakra használnak fel.

Ezt már sem a „tisztességes” amerikai újságírók, sem a szóvivő nem vette jó néven. „Még hogy ilyen hidegháborús provokációt egy orosz újságírótól!” – méltatlankodnak az amerikai lapok. „Még hogy ezek oktatnak bennünket demokráciából meg értékekből!” – írta az ITAR-TASSZ.

Még hogy ilyen kölcsönös meg nem értést és értékválságot a világ meghatározó erejű, érték alapú társadalmában! – tesszük hozzá mi.