2024. július 17., szerda

Homokviharba került a karaván?

Nem mind kutya, aki „ugat” – Nem mind áruló, akinek valami nem tetszik – Magyar valóság külföldi szemmel

Munkatársunk jegyzete
Washington, január 5.
Egy hónappal ezelőtt vágott vissza az Egyesült Államok budapesti nagykövetének a magyar köztársasági elnök Washington kellős közepén azzal a(z oda)szólással, hogy „a kutyák ugatnak, a karaván meg halad”, miután „megköszönte” a baráti kritikát.

Akik hallották, dermedten pillantottak körül: ilyet egyszerűen nem szokás mondani diplomáciai berkekben, akármennyire dühös is a szónok az előtte elhangzottak miatt.
A kemény analógia egyértelműen az amerikai szövetségesnek szólt, akitől a nyár eleje óta egyre sűrűsödő demokrácia-féltő bírálatok érkeztek a budapesti kormány számlájára. A demokrácia ugyanis nem a többség abszolutista hatalma, ahogyan azt esetleg kezdő vagy sértődött „demokraták” értelmeznék, hanem a kisebbséggel való egyezkedés kötelessége is egyben – aminek a súlyát folytonosan cipeli az amerikai politika.
Meg is lett a sértő metafora szomorú eredménye: a „kutyák” még hangosabban kezdtek „csaholni”. December folyamán a nagykövet újabb lapkommentárja után az amerikai külügyminiszter levelet írt a magyar miniszterelnöknek. Ugyanígy jártak el az Európai Unió vezetői is. Manuel Barroso elnök – aki pedig Orbán Viktor legfontosabb eszmetársa és néppárti szövetségese az összeurópai pártszövetségben, vagyis aligha számíthat „ellenségnek” – egészen konkrét kéréseket fogalmazott meg a magyar törvényhozáshoz.
Nemcsak az európai és a világsajtó, sőt a német televízió diákoknak szóló oktatóműsora foglalkozik a magyar fejleményekkel, hanem Nobel-díjas amerikai közgazdász és Magyarországot jól ismerő politológusok szólalnak meg és elemzik még mélyebben, döbbenetes alapossággal a helyzetet, amikor a külföldön akkreditált magyar diplomaták könnyed elutasító modorban próbálgatják kicsorbítani a kritika élét.
De a pesti karaván csak haladt tovább, eltökélten sarkantyúzva a parlamenti szavazógépezetet, erőltetett tempóban, óráról órára halmozva a sarkalatosabbnál sarkalatosabb törvényeket a szeretet ünnepe előtt. Újévre így összeállt az új rezsim, amelynek alapján kicserélhették a határjelző táblákat: Magyarország lett a magyar köztársaság.
Ezzel az utóbbival nem lenne semmi baj, ha a köztársaság nemcsak egy utólag visszacsempészett meghatározásként maradt volna benne az alaptörvényben, hanem alapvető szellemében is. De a mindenható alkotmányozók nem azért hoztak új alaptörvényt, hogy a köztársaság eszméjét és szellemét fejlesszék tovább. Minden utólagos magyarázatukból az világlik ki, hogy egy nagy, bölcs és erőskezű, „nemzetmentő” rezsimet tákolnak, amelyik pontosan tudja, mi kell a magyarnak. Sajnos ezt már többen megpróbálták szerencsétlen történelmünk során – és valahányan belebuktak. Ha az ismétlés a tudás anyja az országátépítés tudományában, akkor sajnos nem sok jó vár ránk ezúttal sem.
A magyar alkotmányozó méltóságok január másodikai operaházi örömünnepébe váratlan ürömöt kevert a kinti hidegben fagyoskodó tízezrek tiltakozása. Mert Amerika és Európa ugyan „csaholhat”, ahogy akar, de a magyar népet mégsem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Az egykori kordonrombolók most önmagukat kordonozzák el az ország háza körül, nehogy hozzájuk férjen az a nép, amelyikre oly szívesen hivatkoztak, amikor korábbi sértődöttségükben utcára vitték a politikát. Sőt, már a nemzetbe emelt határon túli magyarok egy része is felemelte szavát: egyes romániai magyar körök úgy vélik, most le kell róni az adósságot, és külhoni magyarként is védelmezni a magyar demokráciát.
A pesti külügy érzi legjobban, mennyire nehéz védeni a védhetetlent. Tavaly nyáron még csak elhitethető volt, hogy belföldi „vesztes ballibsik” külföldi haverjaikat uszítva szövik az ármányt az otthoni többség ellen, meg hogy Európa a magyarságot mint olyat utálja. De újévre szétmállott ez a fátyol: senki nem nézi le vagy ki a magyarokat! Éppen ellenkezőleg, odafigyelnek a legtisztábban gondolkodó magyar elmék szavára. Aki viszont kutyákkal metaforázik a legnagyobb szövetségesnél vagy folyamatosan a Nyugat alkonyára fogadva magyarázza saját sivatagi kalandozását, az ne csodálkozzék, ha pár hét alatt egyötödét veszíti értékéből a nemzeti valuta, vagy ha elakad a karaván a homokviharban.