Kedden reggel több mint fél órát késett a Párizs és Brüsszel között közlekedő Thalys express, ugyanaznap délután a Párizs és Köln között közlekedő vonatok forgalmában és számos helyi járaton is komoly fennakadások voltak.
Pár nappal korábban Belgiumban álltak órákig a szerelvények, és a walesi látogatásra utazó vajdasági küldöttség egyes tagjai is órákig vesztegeltek a London és Cardiff között nyílt pályán rekedt vonatban. Valamennyi eset közös nevezője a londoni fémtőzsde, a megnövekedett nyersanyagszükséglet, és az ennek folytán aktivitásukat fokozó kisvállalkozók. Közérthetőbben és kevésbé körülményesen kifejtve pedig:
– Nahát, ez a Zsiga hogy kivágta a rezet!
– Hoooogy?!?
– Bicskával, a sínek mellett.
Réz van hát a dologban. Mint tudott, a Cu (cuprum) vegyjelű színesfém nagyon jó áram- és hővezető, a kábelek, sodronyok, tekercsek „lelke”. Nem új keletű, hogy lopják. Különösen a vasúti biztosító- és jelzőberendezések vannak a szarkák célkeresztjében, hiszen nyílt pályán, a sínek mellől nem nagy kunszt kivágni és elemelni több tíz méter rézkábelt. Magyarországon szinte napi rendszerességgel jegyeznek kábellopásokat, amiért az érintett szakaszokon ideig-óráig szünetel a forgalom. Nálunk is divatos kisvállalkozás ez, talán csak azért nem annyira szembeötlő, mert a vasutainkon közlekedők már megszokták, hogy vonataink egy óra alatt kettőt késnek, nem sokat oszt és szoroz hát, hogy a késés oka történetesen kábellopás vagy csupán az, hogy a mozdonyvezető uzsonnázik.
Egyéb közterület is a rezesek kedvelt vadászterülete; trafók, transzformátorok huzaljai, épületek homlokzat- és tetőborítása válik gyakorta prédává. A közelmúltban a zalaegerszegi temető ravatalozójáról is lelopták a rezet, pontosabban az annak tetejét borító utolsó négyzetméternyi rézborítást. Módszeres munka volt. A rézlemez-lovasítók rendhagyó kegyeletadási szándékuktól vezérelve az utóbbi két évben hatszor fordultak meg a temetőben. Addig szedegették a lemezeket a száz-százötven négyzetméternyi tetőszerkezetről, mígnem az csupasszá vált. A „jelenség” nálunk is hagyományosnak mondható: lapunk épp a héten számolt be egy újabbról, nevezetesen arról, hogy a szabadkai Nićin-palotát díszítő fémbetéteket is lelopták.
Az, hogy a fémtolvajlás, elsősorban a rézkábellopás (és közvetlen következményei) immáron európai (és nem csak európai) méreteket öltő problémává kezd duzzadni, nagyrészt a tőzsdei indexekkel magyarázható. A fémek szakadatlan drágulásának bűnügyi „lecsapódása” statisztikailag is szépen nyomon követhető. Franciaországban pl. tavaly kétszer annyi fémlopást jelentettek be, mint az előző évben, amikor „mindössze” 5510 ilyen esetet regisztráltak. Másutt is hasonló (vagy még hasonlóbb) a tendencia. Ausztráliában a dollármilliókban mérhető károk miatt a kormány immáron reklámokban kéri a lakosság segítségét a tolvajok nyakoncsípéséhez. A színesfémek felszökött ára mellett a tolvajokat ösztönzi annak ténye is, hogy Indiában és Kínában egyre nagyobb a rézigény.
De mennyi is a mennyi?
A múlt hétvégén a londoni fémtőzsdén több fém ára is rekordot döntött. A réz tonnája 10 ezer dollár fölé szökött. Ármozgását követve az ón is rekordot szárnyalt túl, tonnánkénti 31 100 dollárral. (Nem árt tudni: a réz és az ón ötvözete a bronz). A palládium ára tízéves csúcsot döntött; 2001 februárja óta a legmagasabb szintre, unciánként (31,1 gramm) 828,97 dollárra nőtt. Az alumínium, a nikkel és a titánium értéke is a magasba szökött, az arany viszont még őrzi az előző hétvégén kialakult, a korábbiakhoz képest kissé magasabb árszintjét, amely az egyiptomi forrongás okozta menedékvásárlásokat tükrözi. Jelenleg unciánként 1360 dollár táján mozog, de hamarosan drágulni fog. (Egyébként az arany az óévet 28,32 százalékkal magasabban fejezte be, mint 2009-et. Ára tavaly november 9-én ért a legutóbbi csúcsára, 1424,02 dollárra.) Mindez a globális gazdasági növekedés erősödésével kapcsolatos befektetői bizakodásra és a kedvező munkaerő-piaci mutatókra vezethető vissza. A fémárcsúcsokat valójában tehát örvendetesként kell(ene) megsüvegelnünk, a recesszióból való kilábalás előhírnökeként kell(ene) kezelnünk.
Ha azonban a trendre csupán kicsinyes és önző perspektívából tekintünk, csak a zsebünkre leképezve vizsgáljuk, az ábra merőben más képként vetül. Mert mondjuk azok, akik egy túrában 50 méternyi kábelt (azaz néhány száz kilónyi rezet) vágnak ki a vasút mellől, e nyisszantással többet keresnek meg, mint e sorok írója egy év alatt. Ebből kapásból néhány következtetés kínálja magát: 1. Bizony, nagyon drága a réz, 2. Nem a réz a drága, én vagyok az olcsó... munkaerő, 3. Roppant hülye vagyok, hogy rézlopás helyett újságírással foglalkozom...
