Munkatársunk jegyzete
Washington, február 24.
Már a huszadik tévévitájukat tartották a héten a republikánus elnökjelöltségre törekvő amerikai politikusok. Ez egyben valószínűleg az utolsó ilyen fórum marad, mert a jövő héttől kezdve felpörög az előválasztási idény, hetente több államban is meg kell majd személyesen jelenniük.
De nem is baj, mert ezen a héten már nagyon látszott: kifáradtak, semmilyen új ötletük nincs, apróságokon marakszanak, ostoba füllentésekkel – vagy éppen égbekiáltó hazugságokkal – próbálják Obamára hárítani a világ összes baját. Miközben egyiküknek sincs épkézláb elképzelése arról, hogyan lehetne fából vaskarikát fabrikálni.
Az egyik pártatlan kutatóintézet a minap tette közzé: az elnök költségvetési javaslatához képest – amely a milliomosokra háruló szerény adóemelés és a szegényekre vonatkozó benefícium-csökkentés mellett másfél ezer milliárdos enyhülést hozna – Mitt Romney terve két és fél ezer milliárddal rontaná tíz év alatt az unió kincstárát, Rick Santorumé pedig négy és fél ezer milliárddal. Akkor ki is közülük a „konzervatív”?
A tehetetlenség jele volt az elmúlt hetek során, hogy Obamát a vallásszabadság elleni „történelmi támadással” vádolták meg, amikor arra próbálta utasítani az egyházak által fenntartott nem vallási(!) munkaszervezeteket, hogy az alkalmazottaik számára kötött kötelező biztosításnak része legyen az ingyenes fogamzásgátló szer. Amikor ez a vád nem sok sikert hozott, akkor az egyik ultrakonzervatív gigatemplomcég megamilliomos örököse – Amerikában nemcsak házat, hanem egyházat is lehet örökölni! – Franklin Graham, aki 93 éves apjának, a legendás Bill Graham déli baptista prédikátornak a világvállalatát vezeti, újra előszedte a régi mesét, hogy Obama nem is keresztény. Pontosabban azt mondta: „Ha az elnök azt állítja, hogy ő keresztény, akkor én ezt elhiszem. Csak felteszem a kérdést, hogy ki mit ért keresztényen.”
Na persze: Obama elnézést kért Hamid Karzai afgán elnöktől, miután az amerikai támaszponton elégetett „fölösleges” Koránok óriási felháborodást keltettek a megszállt országban. „Hogy lehet ettől a legkorruptabb elnöktől bocsánatot kérni!?” – méltatlankodott Obama tette miatt péntek reggel az egyik jobboldali tévés műsorvezető. Azt persze nem tette hozzá, hogy azt a korrupt senkit, egy volt CIA-ügynököt, éppen George W. Bush, az előző republikánus elnök ültette a kabuli „trónra”.
Newt Gingrichet viszont senki sem tudja túlprédikálni. E heti legnagyobb mondása az volt, hogy „Obama az amerikai történelem legkatasztrofálisabb elnöke” – no meg az, hogy reszkessetek, amerikaiak, mert bármely pillanatban bárhová lecsaphat egy kis atombomba. Az USA népe azóta is reszket, mint az ötvenes években a szovjetektől...
A jobboldali jelölteknek azonban mindenre van megoldásuk. Most éppen Szíria jutott az eszükbe, ahol „titkos akciókkal kellett volna már régen eltávolítani a rezsimet” – fújta kórusban Gingrich is, Romney is, Santorum is. (Csak a jó öreg, purista libertariánus Ron Paul hajtogatja kitartóan, hogy „vonuljunk már ki az egész világról”...) Ugyanezek az álmodozó „államférfiak” szidták tavaly Líbia miatt Obamát: néha úgy, hogy miért nem vág már oda Kadhafinak, néha meg úgy, hogy mit keresnek amerikai gépek a líbiai partok felett. Magyarán: össze-vissza beszél ez a társaság, és ebből még baj is lehet.
Nem csoda, hát, hogy a jobboldali választók egyáltalán nincsenek megelégedve saját jelöltjeikkel: nyolc hónapja folyó kampány, húsz országos tévévita, féltucat előválasztás, négy kibukott önjelölt után is úgy véli a republikánusok 55 százaléka, hogy „valaki mást” kellene jelölnie a pártnak. Elrontották – nincs megoldás!? Vagy eleve feladták Obamával szemben?
