Észak-Korea a jelek szerint puhít; nukleáris moratóriumot hirdet és felfüggeszti ballisztikus rakétáinak tesztjeit, aminek fejében amerikai segélyszállítmányokat remél.
Washington aggályai persze csak akkor enyhülnek majd, ha saját (sas)szemével is meggyőződik, hogy Phenjan állja a szavát. Az amerikai tisztánlátás (egyik) eszköze a hidegháborús érából híres, hírhedt U–2 kémrepülő, amely újabban a dél-koreai Oszanból emelkedik magasba, hogy az északi bázisokat fényképezze. Az alábbiakban e kémrepülőről és a körülötte szárnyaló, örvénylő hazugságipar egyes fejezeteiről lesz szó.
A Dragon Lady (Sárkányhölgy) becenevű U–2 anyja – képletesen – a hidegháborús paranoia, apja pedig a nagyhatalmi gőg, továbbá az ezek mentén folyton kitapintható álnok alakoskodás, képmutatás, hazudozás. (Ad notam: A közhiedelemmel ellentétben a kémrepülő nevének semmi köze a U2 nevű, népszerű dublini rock-együtteshez, annak neve ugyanis egy szójátékra vezethető vissza.)
Tábornoki múltjára jellemző módon Dwight D. Eisenhower elnök rendre ellenséget neszelt minden sarok mögött; többek között attól tartott, hogy szovjet részről megismétlődhet egy Pearl Harbor-féle támadás. Ez az alapjában véve bugyuta önriogatás bizonyos fokon mégis megerősítést nyert, amikor 1954-ben a hagyományos május 1-jei Vörös téri erőfitogtatáson (ezt nevezik eufemisztikusan katonai parádénak) több Mjasziscsev M–4-es interkontinentális bombázó húzott el Moszkva felett, és a felvonuláson jelenlevő amerikai kém (eufemisztikusan: katonai attasé) nagyszámú M–4-es áthúzásáról számolt be. Washingtonban ebből nyomban azt következtették ki, hogy a szovjetek komoly létszámfölényre tettek szert bombázók tekintetében. Aggályaik persze teljesen alaptalanok voltak, a „vörösök” ugyanis ugyanazzal a néhány géppel repültek át többször is a tér felett.
A BLÖFF VISSZAÜT
Moszkva eme csalafinta blöffje rövidesen visszaütött, Eisenhower ugyanis jóváhagyta egy minden addiginál magasabban repülő, a vadászgépek számára követhetetlen, az akkori légvédelem által lelőhetetlen felderítőgép kifejlesztését. A Lockheed rohamtempóban dolgozta ki a hatalmas, vitorlázógépszerű szárnyú, 21 000 méter magasságba felemelkedni képes gépet, így az 1955. augusztus 1-jén megejtette első tesztrepülését, nem egész egy évre rá pedig már a szovjet bázisok fölött próbálgatta sasszemét, a törzse aljába épített, adaptív lencsékkel felszerelt, igen éles felvételeket készítő különleges fényképezőgépét.
Mivel elvileg harci cselekménynek számít(ott), ha egy repülő engedély nélkül, (kémkedés céljából) repül be egy másik ország légterébe, Eisenhower a légierő helyett a CIA-ra ruházta a U–2 üzemeltetését. A pilótákat a légierő állományából válogatták, de a U–2 programba lépéskor CIA-regiszterbe kerültek át, és ennek megfelelően sajátos „agymosáson” estek át, minden bevetés előtt egy hamis ezüstdollárosba rejtett méregtüskét is magukkal vittek.... arra az estere ha esetleg túlélnék a zuhanást és az ellenség kezébe kerülnének. A gépeken felségjelzés és lajstromszám nem volt, hogy egy esetleges incidens esetén az USA letagadhassa, hogy bármiféle köze lenne a géphez és küldetéséhez.
1957 júliusában az USA engedélyt kért Pakisztántól, hogy Pesavartól nem messze lehallgatóállomást létesítsen, valamint hogy az ottani repülőtérről U–2-eseket indíthasson. 1960. április 9-én egy Pesavarból indult U–2 négy szovjet titkos bázis felett is elrepült: a szemipalatyinszki atomkísérleti telep, a légierő, Tu–95-ös bombázókat állomásoztató bázisa, a szarisagani rakétakísérleti telep, valamint a bajkonuri űrrepülőtér felett. A szovjet légvédelem a kémrepülő csaknem hétórás „missziója” során MiG–19 és Szu–9 vadászgépekkel többször is megpróbálta elfogni vagy lelőni a „betolakodót”, de sikertelenül, az túl magasan szállt.
BEINDUL A MASZLAG-GYÁR
1960. május 1-jén, tizenöt nappal a párizsi kelet-nyugat csúcstalálkozó előtt, a Francis Gary Powers irányította U–2-nak a Szverdlovszk és Pleszeck környékén található rakétasilók lefényképezése volt. A gép repülési magassága miatt az elfogógépek nem tudták követni és lelőni, de az irányában kilőtt 14 db. SZ–75 (NATO-kódnevén SA–2) légvédelmi rakéták egyike a gép közelében robbant fel és súlyosan megrongálta azt. A gép Szverdlovszknál zuhant le, Powers ejtőernyővel sértetlenül földet ért, ahol azonnal elfogták.
A Christian Herter külügyminiszter vezette válságstáb négy nappal Powers eltűnése után a NASA nevében sajtóközleményt adott ki, amelyben egy valahol Törökországtól északra „eltűnt” repülőgépről számolnak be. E közvéleménynek beadott maszlag szerint a pilóta valószínűleg elvesztette az eszméletét, előtte ugyanis oxigénellátási gondokról számolt be. A „sztori” alátámasztásaként egy U–2-est sebtiben NASA-színekre pingáltak át, mintegy azt bizonyítandó, hogy a gépeket kizárólag tudományos felderítő küldetésekre használják.
Ezek hallatán Nyikita Hruscsovban rendesen felment a pumpa; bejelentette, hogy egy kémrepülőt lőttek le, ám az amerikaiak – abban a hiszemben, hogy Powers halott – továbbra is makacsul hajtogatták a „hivatalos változatot”, hovatovább az ocsmány hazugságot még azzal is megtoldották, hogy: „nem állt szándékukban megsérteni a szovjet légteret”.
FUCCS A PÁRIZSI CSÚCSNAK
Powers azonban élt, hovatovább gépe roncsaiból kiemelték a fényképezőgépet, és a filmet is előhívták. A gép roncsainak nagy része, továbbá Powers túlélőcsomagja (többek között 7500 rubelnyi arannyal és ékszerrel) ma is megtekinthető a fegyveres erők moszkvai múzeumában.
Az incidens egyenes következményeként Eisenhower és Hruscsov párizsi csúcstalálkozója (amelyen Harold Macmillan brit kormányfő és Charles de Gaulle francia elnök is részt vett) kudarcot vallott, jórészt azért, mert Hruscsov követelése ellenére Eisenhower nem kért bocsánatot az incidensért. Hruscsov május 16-án elhagyta a csúcstalálkozót.
Powerst kémkedés miatt 10 évre (három év börtön + hét év kényszermunka) ítélték, de nem egész két év múlva egy fogolycsere révén kiszabadult. Február 10-én múlt kereken 50 éve, hogy Viljam Fiser (alias Rudolf Abel) KGB-ügynökre cserélték ki. A cserét az akkori Kelet- és Nyugat-Németországot, azaz Berlint és Potsdamot összekötő Gliencke-hídon ejtették meg.
A pilóták a nagy magasság miatt ilyen űrhajósruhát viselnek (Beta/AP)
Powers otthon hideg fogadtatásban részesült. Szemére vetették, hogy elmulasztotta működésbe hozni a gép önmegsemmisítő mechanizmusát, elfogása előtt sem tüntette el a terhelő bizonyítékokat, fényképezőgépet, filmet stb., hovatovább a méregtüskét sem használta. Nem ítélték el, de a légierőnél és a CIA-nál sem maradhatott. Egy darabig a Lockheed tesztpilótája volt, majd tv-állomások riporter-helikoptereit vezette.
Powers 1977. augusztus 1-jén, Burbank közelében egy helikopterbalesetben vesztette életét. Az általa irányított Bell 206 Jet Ranger – amellyel a Santa Barbara közelében kitört bozóttűz oltásánál segédkezett – rejtélyes módon üzemanyag nélkül maradt.
A U–2 incidens egyik következményeként felgyorsították a Corona műholdak fejlesztését (amely már az első küldetésénél több használható fotót produkált, mint az addigi U–2 repülések összesen), továbbá más gyorsabb gépek (A–12 OXCART, D–21/M–21) fejlesztését.
Sárkánynéhez azonban még egy jeles esemény kötődik. Az 1962. október 4-én Kuba felett készített fényképein kivehetővé vált, hogy a szovjetek közepes hatótávolságú, atomtöltettel felszerelt rakétákat telepítenek az országba. Kezdetét vette a kubai rakétaválság.
