Pillanatkép a New York-i értékpapírtőzsdéről (Beta/AP)
Tudósítónk jegyzete
Washington, március 6.
Kialszanak Edison lámpái?! Üzemanyag nélkül marad a Chevrolet?! Ezek a kérdések foglalkoztatják Amerikát ezekben a napokban, amikor a nagy múltú General Electric részvényei (csütörtökön már csak 6,66 dollárt adtak értük) annyit érnek, mint egy jobbik fajta villanykörte, a General Motorsé pedig annyit (1,86 dollár), mint 3 liter benzin. Az Edison alapította cég két év alatt 81 százalékot veszített értékéből, a gépkocsióriás pedig 92 százalékot.
A New York-i tőzsde kénytelen volt felfüggeszteni azt a szabályt, hogy az 1 dollárnál olcsóbb részvényeket kitiltja, mert a Citigroup, a világ legnagyobb pénzintézete, a száznál több országban 300 ezer embert foglalkoztató megabank részvényei 1 dollár alá süllyedtek. Akár 5 milliárd dollárért meg lehetett volna venni a billiókkal üzletelő bankot... ha lett volna rá vevő... Ugyanennyit viszont hiába is kínálnak a Facebookért, a világ legnagyobb internetes kapcsolati hálójáért (ahová az elmúlt fél évben sok magyar tag is átpártolt az iwiwről, hogy nemzetközi barátaival is kapcsolatot teremthessen), mert az meg annyiért nem eladó... A Google internetes kereső részvényei 300 dollár felett mozognak, a cég ma is száz milliárd dollárt ér, többet, mint az egész Microsoft.
Az értékpapírtőzsde a héten kétszer is 4-4 százaléknál többet zuhant, és csak Obama elnök egyik szokatlan megjegyzése – hogy tudniillik most lehet jól vásárolni – hozott egyetlen napnyi megnyugvást, de ezt gyorsan újabb „mészárlás” követte. Pénteken pedig 25 év legrosszabb foglalkoztatási mutatóját jelentette be a munkaügyi minisztérium: a munkanélküliség 8,1 százalékra ugrott februárban. Legutóbb Ronald Reagan elnökösködésének harmadik évében kerültek ennyien az utcára.
Obama ennek ellenére rendületlenül kitart ismert elképzelései mellett, és válogatott munkatársaival erőltetett menetben dolgozza fel a pénzügyi és gazdasági válság, valamint a bejelentett reformok egyenként is roppant nehéz területeit. A tőle megszokott higgadtsággal beszél a legrosszabb hírek viharában, és kitartóan a remény fenntartására szólítja fel a nemzetet, mindennap kiemelve, hogy töretlen bizalommal hisz terveinek sikerében. Nagy kérdés, hogy ő maga is hisz-e a gyors kilábalásban, vagy csak hivatalból mondja, amit mondania kell. Borbélya mindenesetre elismerte, hogy az elmúlt néhány hónap alatt megsokasodtak az elnök rövidre nyírt, fekete frizurájában a fehér hajszálak... Az elnököknél egyébként megszokott gyors őszülés – Clinton is így járt két év alatt – máris a komoly napilapok címoldalára került, alig hat héttel Obama beiktatása után.
Ha a gazdasági helyzet nem jelentene elég nagy kihívást, akkor a szinte epizódszerepre jutott ellenzék tesz róla, hogy az elnök tovább őszüljön. A Republikánus Párt vezetőségének múlt hétvégi tanácskozásán is meglátszott, hogy a jobboldalnak továbbra sincs igazi vezéralakja. John McCaint, a tekintélyes és karizmatikus szenátorból cinikus aggastyánná vált, tavalyi vesztes elnökjelöltet szinte már senki sem veszi komolyan. A nem hivatalos népszerűségi szavazáson az a Mitt Romney győzött, akit a tavalyi előválasztások során egyáltalán nem szívelt a republikánus elit.
Az új pártelnök, a fekete bőrű Michael Steele egyértelműen azért került ebbe a pozícióba, hogy Obamát ellensúlyozza, és mert a párt Reagan óta legrosszabb választási eredményei nyomán senki más nem vállalta a vezetést. Steele helyzetének lehetetlenségét – valamint személyes tekintélyének pehelysúlyát – példázza, hogy a végén ő kért bocsánatot a nagy konzervatív rádiós vezértől, Rush Limbaughtól, mert kritizálni merte a jobboldal popularista ikonjának stílusát.
Az 57 éves Limbaugh (akinek csak érettségije van, az egyetemen állítólag még táncból is megbukott) több mint 30 millió dollárt keres évente a több száz amerikai rádióállomás által átvett napi beszédműsorával. Az ellentmondások nagymestere és botrányos megjegyzések büszke szerzője az előválasztások során „bűvös négernek” nevezte Obamát (a „negro” szó önmagában véve is sértés egy fehér szájából), és arra buzdította hallgatóit, hogy Hillary Clintonra szavazzanak, csak hogy ne a „néger” győzzön. Mondani sem kell, hogy Limbaugh a Clinton házaspár halálos ellenségének számít attól a naptól kezdve, hogy Bill Clinton elnökké lett.
Nos, ugyanez a Limbaugh vezeti most az Obama-ellenes kampányt. „Remélem, hogy Obama kudarcot vall” – harsogta a Republikánus Párt vezetői előtt. Ez így önmagában véve esetleg nem tűnik kirívónak, de az amerikai politikai elit kultúrájában egyszerűen nem szokás – különösen válság idején – „ellentartani” az elnöknek. Az első néhány hétben pedig, amikor elődje politikájának katasztrofális következményeit próbálja ellensúlyozni, különösen nem.
Amikor a fekete bőrű Steele erre megjegyezte, hogy talán ezt mégsem kellene, Limbaugh még rá is duplázott: „Mi van abban kivetendő, ha Obama kudarcának szurkolok, amikor ő az amerikai társadalom alapvető értékeit, a kapitalizmust és az egyén szabadságát akarja megszüntetni?!”
Mindezt ostoba tréfának vehetnénk, ha nem lenne halálosan komoly. A republikánusok politikai esélyeit a 2010-es kongresszusi és a ’12-es elnökválasztáson ugyanis valóban az javítja, ha a jelenlegi kormányzat addig semmilyen kézzelfogható eredményt nem tud felmutatni.
Csakhogy ez a fajta ellentartás – amit például Magyarországon már évek óta láthatunk – egyáltalán nem jellemző Amerikára. És közben az átlagamerikai – már akinek van pénze – azon gondolkodik, hogy nyugdíjalapjának megmentése végett Citibankot vegyen inkább, vagy Google-t. Az utóbbi semmiféle kézzelfogható értéket nem „gyárt”, és inkább füstöt árul, mint tüzet, a másiknak a roppant értéke viszont – hacsak egy csoda meg nem menti – füstbe menni látszik.
