Bár logikus lenne, hogy a világot szorító költségvetési válság miatt a katonai kiadások is zsugorodjanak, a krízis mintha csak szárnyakat adott volna a hadiiparnak; a világ csaknem kétszer annyit költ fegyverre, mint az előző évtizedben.
Különösen a közel-keletre irányuló fegyverexport volumene nőtt meredeken. Ha ennek fényében valaki még csodálkozik azon, hogy a tekintett vidék éppen fegyverropogástól hangos... hát az csak csodálkozzon tovább békében.
A globális katonai kiadások (a két évvel ezelőtti mutatók szerint) 1,53 billió dollárt tettek ki, és 5,9 százalékkal haladták meg az előző évi értéket. Az előző évtizedhez mérten pedig megduplázódott a fegyverre költött összeg. A száz legnagyobb fegyvergyártó cég a vizsgált időszakban több, mint 400 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, ami az előző évhez képest nyolc százalékos, az azt megelőzőhöz mérten pedig mintegy 20 százalékos növekedést jelent. A katonai kiadások terén változatlanul az Egyesült Államok a listavezető; kiadásai mintegy 54 százalékkal nőttek.
Természetesen fegyverkereskedelem tekintetében is az USA az éllovas. A listavezető százas mezőnyben 45 amerikai. Ez a 45 együttesen 295 milliárd dollár (a teljes világbevétel 61,5 százaléka) értékben adott el fegyvereket. A washingtoni adminisztráció katonai célú kiadásai kulcsfontosságúak voltak a fegyverkereskedelem bevételének növekedésében, nem csak a saját vállalataik esetében, hanem az amerikai piacon jelen lévő nyugat-európai cégek esetében is. A legnagyobb bevételt, 33,4 milliárd dollárt az amerikai Lockheed Martin söpörte be, amely a korábbi győztes, brit cégóriást, a BAE Systemset előzte meg a listán. A BAE Systems 33,3 milliárd dollárért értékesített fegyvereket, ebből 19 milliárd dollárt a cég amerikai leányvállalata hozott a konyhára.
A Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentéséből merített adatok szerint az atomfegyvereket illetően jelenleg mintegy 8100 bevethető töltet van. Ez ugyan háromszázzal kevesebb az előző évinél, de mintegy 2000 továbbra is magas harckészültségi állapotban van, avagy perceken belül indítható.
Az utóbbi öt-hat évben tekintélyeset ugrott a közel-keleti országokba irányuló fegyverexport is. A SIPRI adatai szerint 2004 és 2008 között csaknem 40 százalékkal volt magasabb a térségbe irányuló kivitel, mint az előző ötéves időszakban, és – bár idevágó pontos statisztika nincs még – ez a trend tavaly sem változott. A legnagyobb szállító természetesen az Egyesült Államok.
Ha el is vonatkoztatunk a száraz (és elborzasztó) statisztikától, a fentiekben lehetetlen nem észrevenni a korrelációt. Történetesen arra a hagyományos gyakorlatra célzok, amely képletesen a „mesebeli” csehovi puskára redukálható. Mint tudott, ez – ha az első felvonásban megjelenik – az utolsóban szükségszerűen eldördül. És a recept is – amelynek a divide et impera nevet adhatnánk – ősidők óta változatlan:
A szemben álló, vagy egymástól faji, vallási és más tekintetben különböző és ennek síkján mindenkor egymásnak ugrasztható feleket arányosan el kell látni fegyverrel. Lehetőleg minél többel, mert úgy már pre festum is jó nagy profitra tehetünk szert. Amikor aztán megérettnek látjuk rá az időt, el kell hinteni a gyanakvás magvát (az internetnek hála ezt már akár gombnyomásra is megtehetjük), lehetőség szerint egyikkel is, másikkal is el kell hitetni, hogy a – menet közben módszeresen megutáltatott – szomszéd rosszban töri a fejét, területi aspirációi vannak, kihasznál bennünket, támadni készül, meg ilyesmi. Innen gyutacsként már csak egy „véletlen incidens” kell, és kezdődhet a „muri”.
Ez ugyan évekig is elhúzódhat, de nem nagy baj, mert eközben egyiknek is másiknak is további fegyverrengeteget lehet eladni. Meg aztán a huzamosabb hadakozás mindkettőt emberileg, anyagilag úgy kimerít, tönkretesz, hogy kapva kap majd az alkalmon, midőn eljő az idő és a földre szállt jóságos tündér (alias: békéltető fél) képében „felszabadítjuk őket” (önmaguktól), majd felkínáljuk neki(k) segítő jobbunkat.
E segítő jobban elejében több tankhajóra való empátiával spékelt humanitárius segélycsomag, kamatmentes hitel és sok más finomság van, majd garmadával – látszólag kedvező – további hitelek, Világbank, valutaalap, újjáépítési, nagyberuházási tervek. Amikor aztán a szerencsétlenek ezekre kitörő örömmel bólintanak rá, számos törleszthetetlen, visszafizethetetlen hitelszerződésre teszik kézjegyüket, kezdődhet az új éra, a kizsákmányolás (ejtsd: prosperitás) boldog évei.
Ebben az időszakban az ún. törékeny békére kell vigyáznunk, hogy az ország természeti kincseinek általunk való kifosztása (ejtsd: kiaknázása) és a mi cégeink profitját növelő olcsó munkaerő kizsákmányolása (ejtsd: foglalkoztatása) zökkenőmentesen folyjon.
Természetesen továbbra is mi látjuk el őket fegyverekkel. Egyrészt, hogy ezzel is tovább gyarapíthassák fegyvergyáraink bevételeit, másrészt, hogy egy esetleges újabb konfliktus esetén újrajátszhassuk az egészet.
PS: A valósággal való minden hasonlatosság szándékosan véletlen és véletlenül szándékos. A cím pedig nem Woody Allen filmjére alludál.
