Tudósítónk jegyzete
Washington, március 11.
Majd húsz évvel a balkáni háborúk kezdete után az amerikai médiában – és a jobboldali politikában – újra elharapózott a „Bosznia-pillanat”. Követelések és kritikák röpködnek a levegőben: „Támogassuk a felkelőket!”, „Állítsuk meg Kadhafi gépeit!” és persze hogy „Obama tétlen vagy tehetetlen”.
John McCain veterán vadászpilóta és szenátor, a (többnyire) jobboldali kommentátorok és nyugalmazott tábornokok egyre csak magyarázzák, milyen egyszerű lenne eldönteni a líbiai polgárháború sorsát egy repüléstilalmi zóna bevezetésével.
Megfigyelhető, hogy mind a politikában, mind a „kommentatúrában” olyan elemek buzdítják a Fehér Házat cselekvésre, akiknek nincs veszíteni valójuk. Az elnök azonban kénytelen alaposan megfontolni, mitévő legyen, mitévő lehet: az ő parancsára válhat polgárháborúból háborúvá a líbiai harctér, segélykiáltások viharából újabb Amerika-ellenes dzsiháddá az észak-afrikai homoktenger, demokrácia-támogatásból nemzetközi konfliktussá az arab forradalmi cunami.
Egyesek máris negatívan hasonlítják össze Obamát Ronald Reagannal: az utóbbi „bezzeg felszólította Gorbacsovot a berlini fal ledöntésére – és bele is bukott a szocializmus”. Reagan persze ezt akkor mondta, amikor szovjet partnere már nagyon is készen állt a szovjetizmus társadalmi-politikai kapitulációjára. Különben is, semmiféle „keletnémet dzsihád” nem létezett a fal másik oldalán.
A helyzet most sokkal bonyolultabb és a tét összehasonlíthatatlanul nagyobb. Egy meggondolatlan beavatkozás katasztrófába sodorhatná az egész világot. Obama tulajdonképpen máris helytállt, sőt nagyobb horderejű tettet hajtott végre két évvel ezelőtti kairói beszédével, mint Reagan a berlinivel. Aki nem emlékezne: 2009. június 4-én az akkor még nagyon friss amerikai elnök a több mint ezeréves kairói Al-Azhar teológiai egyetemen ilyeneket mondott: „Azzal a szándékkal jöttem ide, hogy új kezdeteket építsek az Egyesült Államok és a muzulmán világ között...”
Ha az idei arab forradalmak nem is közvetlen következményei Obama látogatásának, az, hogy országról országra hullámozva egyetlen Amerika-ellenes feliratot sem csiholtak, azt mutatja, hogy az arab tömegek felismerték az Egyesült Államok új, szerethetőbb arcát. Márpedig, amint azt egy mérsékelt amerikai elemző ma reggel megjegyezte, az átlagos arab újságolvasó sokkal jobban ismeri a külpolitikai helyzetet, mint az átlagos amerikai. Az al-Dzsazíra hírtelevízió ma sokkal színesebb forrásnak számít, mint akár a CNN.
Washington azonban nem léphet egyoldalúan, mert a közeledés vívmányai pillanatok alatt megsemmisülhetnek. A fundamentalista muzulmánok pillanatok alatt kihasználnák az első ártatlan bombaáldozatot arra, hogy Amerika ellen lázítsák a tömegeket. Az elnök nagyon is következetes marad önmagához, amikor a helyzetet összeveti az iraki és az afganisztáni beavatkozással: ott is egészen más volt a helyzet, ezért nem támogatta azokat a háborúkat. Észak-Afrikában hiteles belső forradalmak zajlanak, kell, hogy lejátszódjanak – és a washingtoni beavatkozás vagy annak elmaradása úgyszintén a hitelességről kell, hogy szóljon: Amerika hiteléről is.
Ezért Obama nagyon bölcsen kivár: még csak nem is a NATO támogatását, hanem a Biztonsági Tanács – sőt az Arab Liga – várható felszólítását várja, tartja igazi mércének. Hogy a BT-ben Kína vagy Oroszország esetleg vétót emelhet!? Hát csak tegyék: az ő lelkükön fog száradni, ha a világ bénaságra kényszerül miattuk. És mint említettük, ezt az arab utca, a csársi is tudni fogja.
