Munkatársunk jegyzete
Washington, március 9.
Mindenkinek joga van az atomenergia békés célú felhasználására, de aki mások megsemmisítésének gondolatával játszadozik – és annak nyilvánosan hangot is ad –, az ne lepődjön meg, ha a világ többi része meg kívánja akadályozni a halálos játékszer megszerzését.
Természetesen Iránról van szó és arról a sok éve tartó kötélhúzásról, amelynek egyik végén a teheráni teokrácia, a másik végén pedig az Egyesült Államok sokszor hatékonytalan és pénzzel könnyen befolyásolható demokráciája feszül. A kötél azonban nem egyenesen húzódik kettejük között, hanem Tel Avivon keresztül.
Ugyanezt a hasonlatot persze úgy is el lehet képzelni, hogy az atomfegyverrel sokak szerint régóta rendelkező Izrael és az arra törekvő Irán folytatja a kötélhúzást, de a kötél Washington felé „tér ki”. „Felelősségteljes” államoknak ugyanis megengedhető az, ami „felelőtleneknek” nem, az utóbbiak ellen viszont csak az USA vethető be.
Benjamin Bibi Netanjahu izraeli kormányfő e heti washingtoni látogatása annak jegyében telt, hogy Barack Obama amerikai elnök és – a határtalanul libertariánus, megválaszthatatlan Ron Paul kivételével – minden potenciális kihívója hitet tett a megbonthatatlan barátság és Izrael védelme mellett. Márpedig Netanjahu nem kevesebbre figyelmeztetett, mint arra, hogy a világnak már csak néhány hónapja maradt arra, hogy megállítsa az atom-ajatollahokat.
Netanjahu és Obama
Az időzítés ugyanakkor egybeesett a Nemzetközi Atomerő Ügynökség (NAÜ) japán főigazgatójának, Jukija Amanónak a nyilatkozatával, hogy az Irán által deklarált nukleáris berendezések ellenőrzése azt mutatja, azok mind békés célokat szolgálnak. Az esetleges titkos létesítményekről viszont a NAÜ nem tud mit mondani, tehát továbbra is a vezető hatalmak meg Izrael hírszerző szolgálataira hagyatkozik a világ annak felmérésében, hogyan is áll az iráni atomfegyverkezés ügye. Vagyis mindenki azt mond, amit akar.
A legesélyesebb republikánus elnökjelölt Mitt Romney még cikket is írt a héten a Washington Postban, hogy Izrael és Irán ügyében tromfolja és bírálja Obamát: Romney szerint ugyanis az USA jelenlegi politikája oda vezet, hogy Iránnak hamarosan atomfegyvere lesz, amellyel pillanatok alatt lőporos hordóvá változtathatja a Közel-Keletet. Vagyis ami eszközül szolgálhat a teheráni szélsőségesek kezében az Izrael-ellenes megsemmisítési fenyegetésük beváltására.
Romney még azt is hozzáteszi, hogy ő bezzeg az USA külpolitikáját Ronald Reagan mintájára alakítja majd át, aki a „békét az erő pozíciójából” biztosította. Reagan nevét és „dicsőségét” hosszú ideje örökös mantraként hajtogatja az amerikai jobboldal szinte minden politikusa, így az Izraelnek nyújtott garanciák, létfontosságú anyagi, politikai és katonai támogatás terén is. Romney azonban – ezúttal is – alaposan célt tévesztett. Reagan volt ugyanis az egyetlen elnök, aki a Biztonsági Tanácsban nem emelt vétót Izrael elítélése ellen, amikor az 1981-ben lebombázta az iraki atomreaktort. Reagan volt az egyetlen elnök, aki titokban tárgyalt az iráni terroristákkal, sőt rakétákat adott el Iránnak, hogy a pénzt ismét csak titokban a nicaraguai ellenforradalmárok támogatására fordítsa. Reagan volt az is, aki azonnal kivonta csapatait Libanonból, amikor azokra terroristák támadtak. Ha Obama ennek felét meg merészelné tenni, máris leváltási indítványok özöne zúdulna rá a képviselőházban.
De térjünk vissza Irán és Izrael viszályára, amelynek túsza a mindenkori amerikai külpolitika. A republikánus elnökjelöltek tavaly ilyenkor azt vetették Obama szemére, miért nem avatkozik be határozottan Líbiában Kadhafi megbuktatására. Aztán meg, amikor a NATO-akció nem tűnt elég sikeresnek, azért bírálták, hogy mit keresnek amerikai bombázók egy idegen ország felett. Most meg kórusban követelik Szíria és Irán bombázását – szinte hihetetlen, hogy az elnökségre pályáznak olyan emberek, akiknek a fejében a külpolitika a háborúval egyenlő.
Obama szerencsére higgadtabb ennél, és azoknak a szakértőknek ad igazat, akik szerint még hosszú idő telik el addig, hogy Iránnak működőképes atomfegyvere legyen, s ezért a diplomáciai tevékenységre meg az egyre szigorúbb gazdasági szankciók sikerére kell alapozni Irán jobb belátásra bírását. Mert képzeljük csak el, mi történne az első bombatámadás után: Irán kétségkívül megtorlások sorozatára szánná el magát, és nincs egyszerűbb célpont számára mint a Hormuzi-szorosban vonuló tankhajók, amelyek a világ kőolajfogyasztásának 40 százalékát szállítják naponta a bolygó különböző pontjaira. A „gazdasági szakértő” Romney-nak vajon eszébe jut-e, hány perc alatt omlana össze a tőzsde, amikor az első tartályhajók égni kezdenének a Hormuzban!?
Noha Izraelt – és minden más fenyegetett országot – természetesen meg kell védeni, a világgazdaságot senkinek sincs joga tűzbe vetni mindaddig, amíg más módszerek is léteznek. A bátor Bibi úgyis azt mondta Amerikában, hogy Izrael meg tudja magát védeni. Meg azt, hogy „Mi ti vagyunk és ti mi vagytok” – vagyis egy a világ. Akár tetszik ez egyeseknek, akár nem.
