A fát maga alatt nagy vehemenciával fűrészelő szerb ( kül ) politikum még egy pazar öngólt lőtt : a pénteken és szombaton Dubrovnikban tartott , a térség állam - és kormányfőit , valamint uniós képviselőket felvonultató tanácskozáson Belgrád ( újfent ) azért utasította vissza a meghívót , mert azon a koszovói kormányfő is jelen volt .
Egyenes tartás és következetesség is kiolvasható (lenne) az ilyen magatartásból, hiszen Szerbia ugyanezen okból tavaly is passzt mondott (messze nem csak erre a rendezvényre), csakhogy időközben kezdetét vette (és már szerény eredményeket is hozott) a Belgrád–Prishina párbeszéd. Ebből egyenesen következik, hogy Belgrád – ha szemforgatva is – asztalhoz ül Koszovó képviselőivel, de ha olyan helyre invitálják, ahol a vendégek között koszovói is van, úgy sértődötten felhúzza az orrát, és visszahuppan a maga kis mitomániás autizmusába.
Mint tudott, ezt a menetrendszerűen ismétlődő tudathasadásos állapotot, a diplomáciai ellenlépések örve alatt protokolláris tényezőkkel indokolják. Ha ugyanis valamely szervező a többi állami képviselővel egyenrangú partnerként szerepeltet valamely koszovói képviselőt, akkor az Belgrád számára (részvételével) a függetlenség elismerésével (lenne) egyenértékű, márpedig itt a verebek is a nemzeti önámítás mantráját csivitelik, miszerint Szerbia soha, soha, az idők végzetégi (és még az után sem) semmi szín alatt nem ismeri el Koszovót. Ezzel párhuzamosan, minden szerbiai polgár, akit a sors nem sújtott gyógyíthatatlan elmebajjal és gyengeelméjűséggel, már rég tudja, „ez a hal” végérvényesen elúszott. Emellett – szinte mellékesen – az is tény, hogy ha a szervező állam elismerte Koszovót (mint esetünkben Horvátország), akkor szintúgy protokolláris okokból nem engedheti meg magának, hogy kivételezzen, hogy bárkit is – történetesen a prishtinai küldöttet –, ne az asztalhoz, hanem képletesen a sarokba, sámlira ültesse azért, mert Belgrád legfeljebb csak így hajlandó megjelenni.
Tragikomikus a szerb csúcsvezetés eme meghasonultsága már azon a fokon is, hogy így valójában magát rekeszti ki számos mainstream-eseményből... ilyen trend mellett innentől a netovábbig. Mi több, ha egy tanácskozás szervezője bármilyen okok miatt azt szeretné, hogy a tekintett eseményen a szerbiai képviselők ne jelenjenek meg, ugyanakkor maradéktalanul eleget akar tenni a diplomáciai etikett szabályainak, úgy más sem kell tennie, mint Koszovó képviselőjét is meghívni.
Pedig a mostani – sorrendben hatodik – Croatia Summit – amelyen Ivo Josipović horvát elnök, és Jadranka Kosor kormányfő mellett a szlovén (Borut Pahor), a montenegrói (Igor Lukšić), a macedón (Nikola Gruevszki) és a koszovói (Hashim Thaçi) kormányfő, továbbá az albán, a bolgár és a belga miniszterelnök, valamint az uniós bővítési biztos (Štefan Füle) és az amerikai államtitkár-helyettes (William Burns) is részt vett – minimum illemből is érdekelhette volna a jószomszédi viszonyokat propagáló Belgrádot, hiszen a térség uniós távlatait, az érdekeltek együttműködésének lehetőségeit tűzte napirendjére... egy héttel az után, hogy Horvátország befejezte az uniós csatlakozási tárgyalásokat. Azt a 7-8 évet igénybe vevő folyamatot, amelyek kezdési dátumáért Belgrád még csak most fohászkodik... szokásosan bigott derűlátással.
Persze – ha a diplomáciai eszköztárba tartozó összes kisded játékot félretoljuk –, a hatalmi elit tökéletesen tisztában van azzal, hogy a majdani csatlakozási tárgyalások végén ismét csak ott áll majd Koszovó... amelynek de facto és de jure elismerése nélkül az EU-tagállamok többsége nem fog rábólintani a betagosodásra. Csakúgy tisztában van azzal is, hogy a soros honi választásokat semmi szín alatt sem nyerhetné meg, ha most tiszta vizet öntene e varangyoktól hemzsegő pocsolyába.
A békát, egy következő garnitúra lesz hivatott lenyelni... Vagy maradunk tartósan a segge alatt.
