Beta/AP
Barack Obama és Arnold Schwarzenegger
Tudósítónk jegyzete
Washington, március 20.
Már két hete javul a tőzsde, ám az amerikaiak most nem érnek rá odafigyelni, mert az adófizetők 170 milliárd dollárjával (Bush alatt) megmentett AIG megabiztosító prémiumai foglalják le a figyelmüket. Meg azok a kritikusok, akik szerint Obama „semmit sem csinál”, hiszen már két hónapja hivatalban van, „és még mindig nem oldotta meg” a világválságot.
Nevetséges lenne, ha nem lenne szomorú, ahogy az amerikai társadalom (legalábbis annak közvélemény-formáló elemei) képtelennek tűnik néhány óránál vagy napnál tovább halogatni a kielégülést: akinek nincs azonnal ható ellenszere az adott bajra, az nem is mágus – sugallja ez a fajta mesterségesen szított türelmetlenség.
Az említett AIG több száz vezetője bezzeg kivárta, hogy a hét elején megkapja a tavalyi „jól végzett munkájáért” járó jutalmat: 165 millió dollárt osztottak ki maguknak azok, akiknek nem mellékes közük volt – a felelőtlen kockázatok még felelőtlenebb „biztosításával” – a pénzügyi rendszer majdnem összeomlásához. Az elnöknek ehhez persze semmi köze, de politikai ellenfelei és a türelmetlen semlegesek azonnal ezt is a nyakába varrták: hogyhogy nem tudott róla idejekorán, és miért nem állította le a bónuszcsekkeket?!
Ráadásul Kaliforniában sütkérezik a tömegek hódolatában, amikor Washingtonban kéne tüsténkednie a gondok orvoslásán. Az meg egyenesen felháborította a prűd kritikusokat, hogy Obama képes volt „Hollywooddal lepaktálva” megjelenni az egyik éjjeli szórakoztató műsorban (Jay Leno csütörtöki Ma estéjében), amit eddig soha egyetlen hivatalban levő elnök nem tett meg. (Nem mert megtenni, hisz az elnökök állandó céltáblái a Leno-féle humoristáknak.)
Legközelebb azt rója majd fel valaki Obamának, hogy éjszakánként egyáltalán lefekszik aludni: hogy tehet ilyet, amikor a válság még mindig megoldásra vár?!
Az elnök távollétében bezzeg a kongresszus felkapta a nagybotot, és 90 százalékos rendkívüli adóval sújtotta – visszamenőleg – a biztosító jutalmazottait. A képmutatás netovábbja, ahogy az első, Bush-féle mentőcsomagot annak idején elfogadó testület tavaly ősszel „elfelejtette” beépíteni a prémiumtilalmat, most meg a felháborodott szavazók e-mail- és telefonvihara közepette igyekszik pótvizsgázni egy olyan retroaktív törvénnyel, amivel gyakorlatilag kiszámíthatatlanná minősíti önmagát. Amire, ugye, épp a legkevésbé van szükség, ha igaz az, hogy a hitelrendszer működésképtelensége még mindig elsősorban az általános bizalomhiány következménye.
És itt jön vissza a képbe Obama hollywoodi kiruccanása: azok az elemzők, akik igyekeznek az orruknál (értsd: Washingtonnál) egy picit tovább látni, könnyen észreveszik, hogy a heti hatszázezer állásvesztő országában az embereknek pontosan olyan elnökre van szükségük, aki képes bizalmat gerjeszteni a tömegekben. Márpedig Obama kaliforniai látogatása megint azt bizonyította, hogy a nép, az istenadta nép még mindig hisz neki.
És ehhez az is hozzájárult, hogy nem átallott a republikánus testépítő kormányzóval, Arnold Schwarzeneggerrel együtt megjelenni, aki pedig éppen az ő pártja kezéből csavarta ki ennek a nagy többségében demokrata államnak az irányítását. Obama nem adja fel a pártközi cselekvési egység eszményét, még akkor sem, ha az eddig kevés sikerrel járt. Még akkor sem, ha az utóbbi napokban egyre többször és egyre élesebben kénytelen bírálni a Bush-idők politikáját. Kénytelen, mert ahogy az idő múlik, a gyors kielégülések hazájában egyesek még képesek lesznek elfelejteni, hogy nem a „kommunista” (ez már állítólagosan komoly politikusok szájából is elhangzott) Obama felelőtlen profithajhászása sodort bennünket a szakadék szélére, és hogy az első százmilliárdokat sem ő, hanem az úgynevezett felelősségteljes, előző konzervatív kormányzat osztotta ki a nagyvállalatok megmentésére. (Emlékezzünk csak vissza: amikor Bush és Cheney 2001-ben hatalomra került, akkor az volt a jobboldal jelszava, hogy „ismét a felnőttek kezében van a hatalom”, mármint a Clinton-féle „tejfölösszájú” szakértők után, akik az elmúlt 50 év leghosszabb gazdasági konjunktúrája idején kormányoztak... és közben mellékesen békét csináltak a menthetetlennek hitt Balkánon.)
Félreértés ne essék: senki sem próféta, és még mindig nem tudni, mikor vagy egyáltalán fog-e működni Obamáék gazdaságélénkítő terve. De az szinte biztos, hogy nem a viták halmozása vezet majd ki a kátyúból, hanem az, ha minél több embert meg tud győzni a cselekvés szükségességéről. Akár Hollywoodon keresztül is.
