A Kanári-szigetek Autonómiájáért és Függetlenségéért Küzdő Mozgalom (Movimiento por la Autodeterminación e Independencia del Archipiélago Canario – MPAIAC) Fuerzas Armadas Guanches nevű fegyveres szárnyának azon aktivistája, aki a Las Palmas-i repülőtér csarnokában helyezett el időzített bombát, nem is sejtette, hogy e pokolgép robbanása – közvetve és képletesen – öt órával később a 110 kilométerre levő Tenerife szigetén minden idők legsúlyosabb légi (rendhagyó módon a földön bekövetkezett) katasztrófáját okozza majd.
Március 27-én kereken 35 esztendeje volt ennek, de sokak emlékezetében ma is elevenen él.
1977. március 27-e egy átlagosnak ígérkező vasárnap volt, 12 óra 20 perckor azonban egy telefonáló értesítette a Las Palmas-i repülőtér hatóságait, hogy annak utascsarnokában tíz percen belül bomba fog robbanni. És lőn, a pokolgép 10 percre rá valóban fel is robbant. A detonáció nem követelt áldozatot, csak egy ember sérült meg súlyosabban, ám a pánik „tökéletes” volt. Negyed órával később, amikor egy újabb telefonáló közölte, még egy bomba van az épületben, a hatóságok azonnal kiürítették és bezárták a repülőteret. Az összes érkező gépet átirányították az onnan 110 km-re lévő tenerifei Los Rodeos repülőtérre.
Köztük volt a KLM Royal Dutch Airlines Boeing 747-206B típusú, PH-BUF lajstromjelű repülőgépe, amely Amsterdamból Las Palmasba igyekezett fedélzetén 234 utassal és 14 fős legénységgel, valamint a Pan American World Airways, Boeing 747-121 típusú, N736PA jelzésű gépe, amely az 1736-os becikkelyezésű járaton Los Angelesből indult és New Yorkon keresztül szintén Las Palmasba tartott. Ezen a charter járaton 380 utas és 16 fős személyzet utazott. Victor Grubbs, a Pan Am kapitánya, ugyan próbálkozott azzal, hogy a levegőben körözve kivárja, míg megnyitják a Las Palmas-i repülőteret, a légi irányítás azonban leszállásra kötelezte.
A két gép háromnegyedórányi eltéréssel landolt a Los Rodeos aszfaltján. A holland légitársaság Jumbóját irányító Jacob Van Zanten (a KLM egyik legtapasztaltabb pilótája volt) kiengedte az utasokat a gépből, arra számítva, hogy Las Palmast egyhamar nem nyitják meg. Üzemanyagot is töltetett, hogy a torlódás okozta további késést ezzel is lerövidítse. A Pan Am kapitánya nem engedte kiszállni utasait, ami látszólag jó tippnek bizonyult, negyedóra múlva ugyanis jelentették, hogy újra megnyitották Las Palmast, így a Los Rodeoson várakozó gépek megkezdhették a felszállást. Az amerikai gép azonban a holland mögött parkolt, ezért amíg a KLM utasai ismét be nem szálltak, a Pan Am 747-ese nem tudott elindulni. Ez bosszantotta az akkor már 10 órája szolgálatban levő Grubbsot. Ráadásul közben eleredt az eső, sűrű köd ereszkedett le, 300 méter alá csökkentve a látótávolságot.
A szélirány miatt az irányítótoronyból mindkét gépet a kifutópálya (3 kilométerre levő) túlsó végébe irányították. A KLM engedélyt kapott, hogy guruljon végig a kifutópályán, ott forduljon meg félkörben, és várja a felszállási engedélyt. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a holland gépet, majd a kifutópályát a C3-as gurulópályán hagyja el, hogy onnan majdan a KLM felszállása után ismét a kifutópályára gördüljön, és maga is felszálljon. A repülőtéren uralkodó géptorlódás függvényében érthető és ésszerű eljárás volt.
Amikor a KLM elérte a kifutó végét és megkezdte a félfordulást, a Pan Am a C3-as letérőhöz ért. Mivel a személyzet nem volt benne biztos, hol kell lefordulni, többször rákérdezett. A torony néhányszor el is ismételte, hogy a 3-as számú letérőn kell lefordulni, ám Grubbs kapitány a rossz látási viszonyok és az elégtelen pályajelzés miatt nem tudta, hogy eközben már elhaladt az ominózus C3-as mellett, annál kevésbé, mert ez a gurulóút a kifutóhoz igen éles szögben csatlakozik, így – mivel attól tartott, hogy nem tudja bevenni a kanyart és lefut a betonról – továbbhaladt a kifutópályán, annak hiszemében, hogy még nem érte el a C3-mast.
A KLM közben befejezte a 180 fokos fordulást, Van Zanten pedig gázt adott. Klaas Meurs másodpilóta ekkor rászólt, figyelmeztetvén, hogy nincs még felszállási engedélyük, amire a kapitány visszatolta a gázkarokat és annyit mondott: „Tudom, gyerünk, kérdezz rá!” Ezt a másodpilóta meg is tette, mondván: „KLM4805 felszállásra kész, ….várjuk az ATC-engedélyt.” „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd 40º-os jobb fordulás után álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” – jött az utasítás a toronyból.
Ekkor Van Zanten újra gázt adott és kiengedte a kerékfékeket. A másodpilóta ekkor már nem mert újra szólni (Van Zanten nemcsak felettese, hanem mentora is volt), hogy ez még nem a felszállási engedély, inkább visszaolvasta az útvonaltervet. Az amerikai gépben ezt hallva azonnal jelezték helyzetüket, és közölték, hogy még gurulnak a kifutón. Ezt a közlést a KLM pilótái nem hallották, mivel egyidejűleg használták ugyanazt a frekvenciát, a pilótafülkében csak sípolás hallatszott. Pár másodperc múlva a KLM gépe már egyre gyorsabban gurult a kifutópályán. A torony – ahonnan nem látszott, hogy mi történik a kifutópályán – közben nyugtázta a Pan Am jelentését: „Rendben, 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” „OK. Szólunk, ha üres a pálya” – válaszolt a Pan Am. Ezt hallván döbbent rá a KLM fedélzeti mérnöke, Willem Schreuder, hogy előttük még ott gurulhat az amerikai gép. „Szóval akkor nem üres?!? – jegyezte meg Schreuder. „Mit beszélsz?!!” – reagált Van Zanten. „Nem ment le a PanAm?!” – fogalmazta meg ismét kételyeit a fedélzeti mérnök. Megjegyzését Van Zanten csak egy ironikus „ó, igen”-re méltatta. Az amerikai gépről ekkor pillantották meg a KLM fényeit. „Az istenit, ez az ebadta egyenesen ránk jön!” – kiáltotta Grubbs, és teljes gázt adott a jobb oldali hajtóműveknek, hogy lekormányozza gépét a kifutópályáról, kitérjen a feléje rohanó másik Jumbo elől. Egy 350 tonnás gépnek azonban egy ilyen manőverhez idő kell, az pedig rohamosan fogyott. Van Zanten is látta már a Pan Am-et, megpróbálta felemelni a már 280 km/h sebességgel száguldó gépét, teljes erőből húzta is a botkormányt, a gép farokütközője mintegy 100 méteren végigszántotta a betont, de...
Akiknek sikerült elhagynia a Pan Am gépét, mielőtt az a lángok martalékává vált
17 óra 6 perc 49 másodperckor bekövetkezett a tragédia. A KLM orra és törzsének első része még átsuhant a Pan Am felett, de a futó- és hajtóművek már nem; szabályosan leborotválták a Pan Am emeleti kabinját és törzsének közepét. A hajtóművek és kerekek nélkül maradt holland 747-es a lendület folytán még vagy 150 métert repült, majd a pályára zuhanva további 300 métert csúszott, mielőtt felrobbant volna. A Pan Am gépe szintén kigyulladt, majd másodpercekkel később felrobbant. A két gép tartályában levő mintegy 120 tonnányi kerozin a tűzoltók igyekezete ellenére még órákig égett.
A tragédiában a KLM fedélzetén tartózkodó 234 utas és a 14 fős személyzet életét veszítette. A Pan Am gépét 64 utasnak, 4 utaskísérőnek és a 3 pilótának sikerült elhagynia, 10 súlyosan sérült utas azonban később meghalt. A tragédia szomorú mérlege: 583 halott és 61 túlélő.
Ez maradt az amerikai 747-esből, amikor a tüzet eloltották
A fentebb ecsetelt részletek, párbeszédek természetesen a tragédiát követő kivizsgálás eredményeként derültek ki. Az oknyomozó bizottság – amelyben a spanyol hatóságok, az NTSB, a Pan Am, a Boeing és a KLM emberei is helyet kaptak – jelentése mégsem lett egyértelmű; a spanyolok és az amerikaiak viszont a holland kapitányt tették felelőssé, amiért engedély nélkül szállt fel, a holland vizsgálati anyag a balesetet a körülmények és a véletlenek összejátszására vezette vissza, szerintük a KLM személyzetét nem terheli felelősség.
Annyi bizonyos, hogy a katasztrófához egy sor véletlen egybeesésére volt szükség, képletesen szólva a véletlenek összeesküvése az okozó. Ha e véletlenek bármelyike „elmarad”, ha nem rejtenek el bombát a Las Palmas-i repülőtéren; ha engedélyezik a Pan Am gépének, hogy a levegőben körözzön; ha a KLM nem tankol Tenerifén; ha a Pan AM legurul a C3-as kijáraton; ha nem ereszkedik le sűrű köd és a pilóták látják egymás gépét; ha Van Zanten nem indul el felszállási engedély nélkül; ha a KLM személyzete meghallja a Pan Am és a torony közti üzenetváltást... – mindez bizonyosan nem következik be.
