A pilóták miatt halt meg az elnök. A pilóta hibája okozta a katasztrófát. A lengyel pilóta maga döntött a leszállásról, noha a látótávolság a szükséges 1000 méter helyett mindössze 400 méter volt.... A lengyel elnöki gépet ért balesetet követően számos hírközlési szervben ilyen és hasonló, készpénzként kezelt információ jelent meg.
Pedig nem kell repülésszakértőnek lenni ahhoz, hogy a baleset körülményeinek egyetlen mozzanata alapján is azonnal gyanúsan egyértelművé válhassék a kép. Ez a fontos elem pedig az, hogy a katasztrófa három sikertelen kísérletet követően, a negyedik leszállási kísérlet során következett be. (Csak emlékeztetőül: a pilótát a Szevernij katonai röptértől 50 kilométerre figyelmeztették, hogy az időjárási viszonyok nem érik el a leszálláshoz szükséges minimumot. A pilóta úgy döntött, hogy egyelőre folytatja útját, és majd az utolsó pillanatban dönt, ami szokásos eljárás. Amikor másfél kilométerre volt a kifutópályától, a repülésirányítók észlelték, hogy a gép a kelleténél gyorsabban és alacsonyabb ívben ereszkedik, és azonnal utasították, szakítsa meg a landolási manővert, amikor pedig a gép személyzete nem teljesítette az utasítást, többször is felszólították, hogy térjen ki más repülőtérre. A gép ennek ellenére folytatta a leszállási manővert, és mintegy 300 méterre a röptér kerítésétől a fák koronáját súrolva és azokon megakadva lezuhant.)
Nos, a rendes katonai és polgári repülési gyakorlatban ilyen nincs, kényszerítő körülmények híján a pilóták tartják magukat a repülésirányítók utasításaihoz, azon felül egy-két sikertelen kísérlet után valamennyi rendszerint belátja, hogy az időjárási viszonyok, gépének az állapota és/vagy egyéb okok miatt más landolási opciót kell választani. A különgépek esete persze más „tészta”.
Ha kizárjuk annak lehetőségét, hogy a pilóta előre kitervelt tömeg- és öngyilkossági szándékát valósította meg ilyen perfid módon, valamint azt, hogy hirtelen valami heveny csökönyösségi roham tört rá, úgy egy – számomra a baleset hírének vételekor azonnal legvalószínűbbnek tartott – opció marad: a pilóta Kaczynski, illetve beosztottjai utasítására vette semmibe a repülésirányítók többszörös figyelmeztetését és próbálta meg a köd ellenére is letenni a Tu–154-est.
Tegnap már néhány orosz lap is ezt a változatot valószínűsítette, egyrészt emlékeztetvén arra a grúz–dél-oszét konfliktus idején történt (2008. augusztus 12-ei) esetre, amikor Lech Kaczynski Tbiliszibe tartott, de az elnöki gép akkori pilótája biztonsági okokra hivatkozva (tudomása szerint Tbilisziben harcok folytak) nem engedelmeskedett az elnöki parancsnak és nem volt hajlandó a grúz fővárosban leszállni. Kaczynski ezt az anyáskodó gondviselést heves kiabálással „hálálta meg”, és a renitens pilóta haladéktalan kirúgását helyezte kilátásba.
Nem mellékes aztán az sem, hogy a lengyel küldöttség már eleve késésben volt a Szmolenszk környékén 1940-ben lemészárolt mintegy 22 ezer lengyel emlékére rendezett ünnepségről. Ha ugyanis a pilóta szót fogad a repülésirányítóknak, és – mondjuk – Moszkvában landol, úgy kocsival még 397 kilométert kellett volna megtenni a katyini emlékhelyig, ha pedig Minszkben ereszkedik le, úgy 304 kilométert (háromszor annyit, mint a Szevernij röptértől), azaz a küldöttség több órát késett volna. Logikusnak tetszik hát a feltevés, hogy a zeitnot, a sietség a tragikus történet megkerülhetetlen tényezője... vele együtt a pilótákra nehezedő nyomás.
Andrzej Seremet lengyel főügyész tegnapi nyilatkozata szerint egyelőre nincs arra utaló információ, hogy a fedélzeten tartózkodók közül bárki is nyomást gyakorolt volna a pilótákra. Ám a moszkvai Komszomolecben megszólaltatott egyik szakértő szavai ettől függetlenül is elgondolkodtatóak:
„Feltételezhető, hogy ha most a pilóta háromszor hiába próbált leszállni és tett egy negyedik – végzetessé vált – kísérletet is, bizonyára a grúziai történet járt az eszében, tehát végső soron az elnök döntött, még akkor is, ha ezúttal nem szólt egy szót sem.”
