Szerdán az athéni Szintagma téren egy 77 éves nyugdíjas főbe lőtte magát. A görög média szerint hátrahagyott üzenetében azzal vádolta a kormányt, hogy a végsőkig lecsökkentették a nyugdíját, ezért határozott úgy, hogy öngyilkos lesz.
A nyugdíjasokat (is) érintő megszorító intézkedések előzményeként 36 ezer nyugdíjasról kiderült, hogy – Gogol poémájával élve: holt lelkek, a rokkantakat megillető állami támogatással pedig több tízezren éltek vissza. Zákinthoszt, a Jón-tenger egyik gyöngyszemét újabban már csak „a vakok szigetének” nevezik, sok ottani taxisofőr ugyanis orvosi igazolással tudja bizonyítani, hogy vak...
A klasszikus görög drámán túlnőtt, aktuális tragikomédia egyik bizarr felvonása során, amikor is a hatóságiak átnyálazták az egészségügyi és nyugdíj-biztosítási papírokat, csalások garmadára vetült fény. Rokkantnyugdíjasok ezreiről derült ki, hogy nem rokkantak, hamis leleteket nyújtottak be az állami segélyre való jogosultság érdekében. Az első kategóriába tartozó rokkantak közül 17 ezren nem tudták igazolni az állapotukra vonatkozó orvosi leletek hitelességét, azaz a diagnózis, amely alapján valamikor állami támogatást igényeltek és élveztek is, valótlan volt, azokat egy vagy több orvos nyilvánvalóan kenőpénz fejében állította ki. Rég nem titok, a több száz vagy több ezer euróval spékelt borítékok leggyakrabban az orvosok zsebében kötnek ki. Semmi új a nap alatt – tehetnénk hozzá, hálapénz vagy kenőpénz tekintetében másutt, így Szerbiában is hasonló vagy azonos a gyakorlat.
Jó kis sokk érte aztán a gyámsági ügyeket vizsgáló szerveket is, hiszen mintegy tízezer gyámsági támogatást élvező személy, család esetében megállapították, soha egyetlen árvát, rászorulót sem fogadtak be otthonukba. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy 36 ezer nyugdíjasnak egyszerűen nyoma veszett, azaz kiderült, már (rég) nincsenek az élők sorában. Csupán a nyugdíjalapban vezették őket, lévén, hogy a járandóságaikat élvező hozzátartozóik „elfelejtették” őket halottnak nyilvánítani. Hogy e szembeötlő feledékenység nem lehet véletlen és hanyagságra sem vezethető vissza, hanem afféle standard gyakorlattá vált, bizonyítja e „holt lelkek” sokasága, ugyanis ez a 36 ezer virtuális nyugdíjas a görög nyugdíjas-állomány 15 százalékát képezi. Azaz képezte, mert az állnyugdíjasok címére április elején már nem érkezett meg a „fizetés”. Ennek révén a kincstárban 111 millió euróval több maradt, mint márciusban, amikor még hozta a nyugdíjat a postás.
Az egészségügyi minisztérium március derekai szondázása során számos, állítólag fogyatékkal élőről is kiderült, hogy legfeljebb anyagi fogyatékkal élnek, egyéb bajuk nincs. Köztük mintegy 2000 szellemileg elmaradottként vezetett és ezért segélyt élvező személy is lebukott, mivel egyértelművé vált, nincsenek ilyen vetületű lélektani problémáik. Országszerte ugyanennyi vak és gyengén látóról is nyilvánvalóvá vált, hogy szemüveg nélkül is képesek elolvasni a havonta érkező rokkantsági pótlékról szóló bizonylat legapróbb betűs szövegét is.
A vakság különösen Zákinthosz (görögül Ζάκυνθος, angolosan Zakynthos, esetenként Zante) szigetén öltött járványszerű méreteket, a 38 ezres lélekszámú Jón-tengeri szigeten ugyanis mintegy 700 embert vezettek vakként (mármint vakként elkönyvelve), ami a „normális” tízszerese. E 700 világtalan közül némely óvatosabbak csak este és éjjel fuvarozták a turistákat taxisofőrként, de olyan is akadt köztük, aki napközben is dolgozott, a fekete szemüveget is csak azért tette fel, mert vakította a napfény. Sok „vaknak” vadászengedélye is volt, azaz van.
Döbbenetes, hogy az „ordító” csalásra korábban senki sem figyelt fel (mondjuk egy idevágó statisztikát készítő, vagy azt pusztán átfutó illetékesnek feltűnhetett volna, hogy a népességhez mérten túl sok a látáskárosult), csak az új polgármester helyettesének szúrt szemet, amikor a „vakok” között több – kifogástalanul látó – ismerősének nevét is felfedezte. A polgármesteri hivatal ezt követően intézett felhívást a vakokhoz, hogy – ha a fogyatékkal élőket megillető állami támogatásra továbbra is igényt tartanak – egy athéni kórházban kötelesek ellenőriztetni látásukat. Az idézésnek csak száz-egynéhányan tettek eleget, a kivizsgálás során pedig kiderült, „csak” hatvanan nem látnak.
A non plus ultra, hogy ha nincs ez a görög hitelválság, a megszorító intézkedések, a kényszer-takarékoskodás, ezek a visszaélések, milliárdos csalások nem derültek volna ki. Legalábbis még jó ideig biztos nem. Az más kérdés, hogy ez segít-e elkerülni az államcsődöt (a munkaügyi miniszter szerint a beteg- és nyugdíjbiztosítási rendszer átfésülése és frissítése folytán 4,5 milliárd eurót takarítanak meg, további 2,5 milliárdot pedig az állnyugdíjasok kiiktatásával), hogy a lejtőn guruló szekeret e kavics megállíthatja-e.
Inkább csak reményt ad (ha hamisat is), hogy – legalább az államháztartás udvarán – rendet lehet tenni. Mert mondjuk annak elhanyagolhatóan kicsi a valószínűsége, hogy – mint az illetékes minisztérium kilátásba helyezte – mindazokat büntetőjogi felelősségre vonják, akik a hamis igazolásokat kiállították. Mert, ha a kis hamiskártyásokat fejbe kólintják (vagy legalább zseben), akkor annak is óhatatlanul ki kell(ene) derülnie, hogy a korrupció – amely ellen afféle össznépi harcot hirdettek – úgy hálózza be a társadalmat (a görögöt is), mint vérerek a testet. Ki kellene derülnie hát annak is, hogy korrupció elleni harc fő szószólói épp azok, akik nyakig vannak (mártva) benne, hiszen a kenőpénzek, a csalás, hazudozás, hamisítás, félrevezetés kiváltképp a politikum jellemzője, velejárója. „Udvarhölgye” szinte. Kéz a kézben járnak az üres ígéretek virágos mezején. Görögországban is.
