A nagyhatalmak folyton békét, stabilitást, demokráciát, emberi jogokat prédikálnak, de semmi szín alatt sem mondanának le arról, hogy fegyvert szállítsanak klienseiknek.
Még akkor sem, ha ezzel nyilvánvalóan olyan helyi konfliktusok tüzére öntenek olajat, amelyeknek – szerintük is – éppen békére, stabilitásra, demokráciára lenne szükségük. Ha ezt a képmutató játékot valaki netán magánvállalkozóként próbálja utánuk csinálni, azt nyakon csípik és tömlöcbe vetik.
A napi 2 dollárban meghatározott létminimum alatt élők száma elérte az 1,3 milliárdot. Naponta 24 ezren halnak éhen... még mindig. Évente 25 millióval nő az ínséget szenvedők száma. Csupán a 2008-ban kirobbant világválság – amely egy hatalmassá terebélyesedett gazdasági-pénzügyi piramisjáték összeomlása volt – következtében 64 millió ember jutott koldusbotra, lévén a recesszió idején elsőként a segélyezést és szociális juttatásokat faragják le. A korrupcióban és adócsalásokban testet öltő globális átverések időszaka – amelynek korántsincs vége – azonban nem befolyásolta a fegyverkereskedelmet. A Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) frissen közölt adatai szerint a globális hadi kiadások tavaly ugyan nem nőttek jelentősen (csupán 0,3 százalékkal), azok mértéke így is meghaladja az 1,6 billió dollárt. A vezető hadiipari cégek fegyvereladásból származó bevétele egy év alatt csupán 1 százalékkal nőtt, ám az utóbbi tíz esztendőben összességében 60 százalékos növekedési görbét ért el.
Az, hogy a gondolkodásra hajlamos emberek olykor takaros kis diliháznak élik meg a világot, annak síkján is érthető, hogy a világ vezető országai, a „játékszabályok” letéteményezői egyben a világ legnagyobb fegyverexportőrei is. Az öt legnagyobb fegyverkereskedő az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, valamint Németország. A vezető szerep hagyományosan az Egyesült Államoké, amelynek részesedése az évi 1,6 billió dollárból, az összvilági fegyverexportból, meghaladja a 30 százalékot.
A londoni Economist kimutatása szerint 2007 és 2011 között a globális fegyverexport 30 százalékát az Egyesült Államok, 24 százalékát Oroszország, 9 százalékát Németország, 8 százalékát Franciaország, 4 százalékát Nagy-Britannia biztosította. (Kínára vonatkozó adatok nincsenek.) Az USA a tekintett időszakban Dél-Koreának szállított a legtöbbet, exportjának 13 százalékát. A sorban Ausztrália 10, az Egyesült Arab Emírségek 7, Pakisztán és Szingapúr 6-6 százalékos részesedéssel következik. Érdekes, hogy több kliens komoly amerikai katonai támogatást élvez (Izrael pl. évi 2,3 milliárd dollárt kap), ugyanakkor csaknem a teljes szemlélt összeget amerikai fegyverek vásárlására fordítja. Washington tehát közvetve saját hadiiparát szubvencionálja.
Oroszország fegyvereinek főbb célországai: India (33 százalék), Kína (16 százalék), Algéria (14 százalék), Venezuela (7 százalék), Vietnam (4 százalék). A gazdasági válság, a kínai konkurencia erősödése és az arab világbeli piacvesztés ellenére az orosz fegyverexport tavaly rekordévet jegyzett. Az export értéke 13,2 milliárd dollárra rúgott a várakozásokat és az előző évi 10,4 milliárd dollárt jócskán lekörözve. Idén 13,5 milliárd a kitűzött cél.
Németország leghűségesebb partnere Görögország, amely a szemlélt ötéves periódusban fegyvereinek 13 százalékának felvásárlója volt. Dél-Korea 10, Dél-Afrika 9, Törökország 8, Spanyolország 7, a többi ország pedig 53 százalékát kapta a német fegyvereknek. Franciaország fegyverkivitelének 20 százaléka Szingapúrnak, 10 százaléka Görögországnak, 8-8 százaléka Marokkónak, Kínának és Ausztráliának, 47 százaléka pedig a többi országnak jutott. Nagy-Britannia fegyverszállítmányaiból Szaúd-Arábia részesült a legnagyobb (28 százalékos) arányban, a brit fegyverek 21 százaléka az Egyesült Államokba, 15 százaléka Indiába, 6 százaléka Chilébe, 4 százaléka Kínába, a fennmaradó 27 százalék pedig más országokba jutott.
Ebbe a nagyhatalmi bizniszbe merészelt belekontárkodni Viktor Anatoljevics But, akit a hónap elején a New York-i szövetségi bíróság első fokon 25 év börtönre és 15 millió dollár pénzbüntetésre ítélt. A szovjet hadsereg egykori, hadnagyi rangú, hat nyelven beszélő tolmácsát illegális fegyverkereskedelem, amerikai polgárok meggyilkolásának előkészítése és terroristák felfegyverzése címén találta bűnösnek az esküdtszék. A halál kufárának nevezett, Tadzsikisztánban született 45 éves But középkori inkvizíciós eljáráshoz hasonlította a pert, amelyet ellene folytatnak, és tagadta a vádakat, mondván ő csupán legális áruszállítással foglalkozott. A Szovjetunió széthullásakor keletkezett „vákuumot” kihasználva kezdett el kereskedni a tömérdek mennyiségű fegyverrel. Ekkor alapította meg áruszállító légitársaságát, amely a Szomáliában szolgálatot teljesítő belga katonáknak nyújtott támogatást. A 90-es évektől a világ szinte összes konfliktusövezetébe szállított fegyvereket. Köztük Afganisztánba, ahol az afganisztáni ellenzéki erőket tömörítő Északi Szövetség főparancsnokával, Rasid Dosztum üzbég tábornokkal üzletelt. Dosztum csapatait a tálibok elleni harcban az Egyesült Államok is támogatta. Az évtized közepétől már a másik oldalnak is szállított fegyvereket, meg szinte mindenkinek, aki igényt tartott rá és fizetni tudott érte.
Kliensei tehát nagyjából ugyanazok voltak, akiket a nagyhatalmak is fegyverekkel láttak és látnak el. Ebből következik, hogy főben járó bűne valójában az, hogy belekontárkodott a nagyok seftelésébe, és elszipkázta előlük a profit egy részét. Általa elrettentő példát lehetett statuálni; vésse be jól mindenki a kobakjába: a bakok baknak, a bűnbakok meglakolnak.
