Újabb szívroham érte. Agyvérzése volt. Kómába esett. Kétszer is leállt a szíve, de újraélesztették. Klinikailag halott, csak a gépek tartják életben...
A hét minden napján ilyen hírek érkeztek a haláltusáját vívó Hoszni Mubarakról. A sors fintora, hogy az egykori – lehet, e sorok megjelenésének pillanatában már néhai – egyiptomi elnökhöz hasonlóan jelenleg az ország is lélegeztetőgépen van; nem tudni, mit hoz a következő óra és a holnap.
„Ő az apám. Saját apámnál is jobban szeretem. Harminc éven át biztosította számunkra a békét. A Muszlim Testvérek bűnözők. Ők tették tönkre az országunkat” – nyilatkozta egy ember, aki egy Mubarakot ábrázoló plakáttal jelent meg annál a kairói kórháznál, ahol a volt elnököt ápolják. A kórház környékén, a Mubarak-támogató csoportok mellett Mubarak-ellenes tüntetők is összegyűltek... de ezúttal nem estek egymásnak.
Ez alatt az idő alatt a Tahrír téren is több tízezren verődtek össze a Muzulmán Testvériség felhívására. Azt állítják, az ő jelöltjük, Mohammed Murszi nyerte a múlt vasárnapi elnökválasztást. Ugyanezt állítja magáról Ahmed Safík is, aki Mubarak elnöksége idején miniszterelnökként tevékenykedett. Murszi állítólag 51,74, ellenfele pedig 48,26 százalékot kapott. De ezt hivatalosan senki sem erősítheti meg. A választási bizottságnak csütörtökön kellett volna közölnie a hivatalos végeredményt, de csütörtököt mondott, azaz határozatlan időre elnapolta az eredményhirdetést. Az alapvető ok, hogy mindkét második fordulós jelölt számos – összesen mintegy négyszáz – választási szabálytalanságot jelentett. Az ilyesmi kivizsgálása egy demokrata hagyományokkal rendelkező kis országban is eltarthat, hát még a legnépesebb arab államban, a 82 milliós Egyiptomban.
Egyébként nyugodtan eltarthat, hiszen a jövendő elnöknek úgysem lesz tényleges beleszólása az ország ügyeibe. Azok után ugyanis, hogy a Legfelsőbb Katonai Tanács (SCAF) az előző csütörtökön egy alkotmánybírósági döntésre hivatkozva feloszlatta a novemberben választott parlamentet, és ismét magához ragadta a törvényhozói és fiskális hatalmat, szabályosan lenullázta, ellopta a forradalmat... legalábbis azt a bizonytalan kimenetelű átalakulási folyamatot, amely tavaly
február elején meghátrálásra késztette Mubarakot. A parlamenti többséget alkotó Muzulmán Testvériség és az an-Núrba tömörülő szalafisták szimpatizánsai perfid katonai puccsot emlegetnek... ami nincs messze a valóságtól, a gyakorlat síkján ugyanis az történt, hogy a hadsereg (szavát állva) átadta a hatalmat...a hadseregnek.
A gyeplőhöz ragaszkodó tábornoki gárda úgymond kényszerből tette ezt. Azzal érvel, hogy az alkotmánybíróság döntése miatt nem volt más választása. Az alkotmánybíróság ugyanis jogszerűtlennek tartja a novemberi választásokat, mivel alkotmányellenesnek találta a választási törvényt. A katonai tanács erre hivatkozva oszlatta fel a parlamentet. A parlament által delegált alkotmányozó bizottság helyébe is egy SCAF által kinevezett tagokból álló testület kerül. A katonai tanács szerint e testületnek is legalább öt hónap kell(ene) az alkotmánytervezet elkészítéséhez, amiről utána népszavazást, majd elfogadása esetén újabb parlamenti választásokat kellene tartani.
A katonai tanács a múlt vasárnapi urnazárást követő második nyilatkozatában módosította a tavaly márciusban kihirdetett alkotmányos deklarációt is. Eszerint a most megválasztott, azaz még most sem megválasztott új elnök ugyan kinevezheti és feloszlathatja a kormányt, aláírhatja és visszadobhatja a törvényeket, de mindezt csak a katonai tanács jóváhagyásával teheti meg. A katonai tanács egyben több tábornokot is kinevezett az újonnan alakított Védelmi Tanácsba, amelynek ugyan az elnök lesz a vezetője, de a döntéshozatalban a többi tag együtt leszavazhatja.
A Tahrír téren hömpölygő, és – minő makacs déjà vu! – „le a katonai vezetéssel” parolákat skandáló tömeg láttán a SCAF afféle indulatcsillapítóként hétfőn azt is közölte, hogy intézkedéseik csak ideiglenesek, június 30-án átadják a hatalmat a megválasztott elnöknek. Melyiknek is, ha mindkettő győztesnek kiáltotta ki magát? És minek, ha úgyis csak kirakatbábu? A leendő elnök megbízatása különben is rövid lesz (ha lesz), mert az új alkotmány hatályba lépése után úgyis új elnökválasztást írnak majd ki.
Szóval kezdődhet minden elölről, futottunk egy kört... üresben a semmiért – érezhetik az ún. forradalmárok. Mérget vehetünk rá, hogy nem fogják ennyiben hagyni. A korábbi fejlemények fényében ez a nyár (politikailag is) rendkívül forrónak ígérkezik.
A tábornoki kar fentebb ecsetelt lépései látszólag csak arról szólnak, hogy igyekeznek minél jobb alkupozíciót kiépíteni a leendő polgári kormányzattal szemben, minél több múltbéli kiváltságot átmenteni a jövőbe. Ésszerűnek és gyakorlatiasnak hat, ám ennél árnyaltabb a kép. Benne a kérdéssel, vajon mit kezdeni most a népakarattal, hogyan semlegesíteni azokat a demokratikusan választott, majdani politikai erőket, amelyek a nemzeti-vallási szélsőségek felé hajlanak, a saría (iszlám jog) bevezetését szorgalmazzák, nem utolsósorban tagadják Izrael létjogosultságát, és a vele kötött békeszerződést is fel akarják bontani. Röviden: mit kezdeni azokkal, akiknek bizalmat szavaztak, de akik egyértelműen a szakadék felé szándékozzák kormányozni az országot?!?
Egy ilyen jövőképben ugyanis nemcsak az idegenforgalom (és vele a gazdaság egésze) előtt húzhatnák le azonnal a rolót, hanem az egész térség relatív békéje előtt is. A legnagyobb haderővel rendelkező arab állam egyszerűen nem engedheti meg magának a luxust, hogy ezt kockára tegye. És ez messze nem csupán Egyiptom érdeke.
