Tudósítónk jegyzete
Washington, július 4.
Az amerikai legfelsőbb bíróság a múlt héten egyetlen szavazattöbbséggel alkotmányosnak minősítette az egészség-biztosítási reformtörvény alappillérét.
A bíróság épülete előtt örömtáncra perdültek a törvény hívei, valamint ádáz harcot hirdettek annak újból felbőszült ellenfelei. Mint például Mitt Romney, a jobboldal elnökjelöltje, pártjának minden fontos vezetőjével együtt. Az egyik fiatal republikánus csillag, Rand Paul szenátor – akinek az apja szigorú és merev libertariánus platformról harcolt az idén is sikertelenül a jelöltségért – egyenesen arra vetemedett, hogy kijelentse: „Az, hogy néhány bíró alkotmányosnak ítélte a törvényt, még nem jelenti azt, hogy valóban az is.” Biztosak lehetünk benne, hogy ha ezt, fordított esetben, Obama mondta volna egy neki nem tetsző ítéletről, fellángolt volna az elnököt hazafiatlansággal vádoló szitokáradat.
De így is féktelen düh jellemzi a korlátlan individualizmust hirdető agyakat. Az ítélethirdetés utáni első, kurta üzenet így szólt alulírott postafiókjában: „Gratulalok! Egy szavazattal ugyan, de sikerult megszuntetni Amerikát.” Így, ékezetek nélkül, ahogy a magyar anyanyelvű bevándorlók többsége még a könnyű számítógépes nyelvváltás korában is egyszerűsíti a dolgokat – miközben amúgy fennen hirdeti a nagy magyar igét. Már csak a feladó (számomra kedves) személye miatt is érdemes tovább elemezni, honnan ez az egymásnak feszülés, honnan egymás totális meg nem értése, sőt gondolkodás nélküli elutasítása, ellenséggé való kikiáltása – amit 25-30 éve a Balkánon, egy évtizede immáron Magyarországon is, és Obama megválasztása óta egyre inkább az Egyesült Államokban is tapasztalunk.
Nemzetközi kutatások egész sora – és az idelátogató turisták milliós serege – állapítja meg rendszeresen, hogy az amerikaiak a világ leghazafiasabb nemzete. (Megjegyzés a genetikai nemzetfogalom híveinek: itt most politikai nemzetre gondolunk.) Csakhogy az amerikaiak (is) gyakran homlokegyenest ellentétes tartalmakat tulajdonítanak a patriotizmusnak, miközben mindenki a 236 évvel ezelőtt aláírt Függetlenségi nyilatkozat első soraira hivatkozik: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, hogy az embert Teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé tartozik a jog az élethez és a szabadságoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre.”
A legfelsőbb bíróság ítélete – az ifj. Bush által kinevezett konzervatív főbíró egyetlen döntő szavazatával – az amerikai alkotmány magyarázatán nyugszik, amelyet 11 évvel később ugyan, de ugyanazok a rabszolgatartó földbirtokosok írták, akik oly „magától értetődőnek” tartották az egyenlőként való teremtetést, hogy eszükbe sem jutott azon töprengeni, mitől is hordják az ő gazdagságukat biztosító ültetvényeiken más, szerencsétlenebb milliók az „egyenlők” által rájuk bilincselt láncokat meg tüzes marhajelölő vassal rájuk sütött tulajdonjogi bélyegeket...
Mondhatnánk, nem csak a politika feletti tulajdonjogot, hanem az igazsághoz való jogot is ki akarják sajátítani maguknak azok, akik utcán és parlamentben ordítozzák, hogy „Vegyük vissza az országot!” vagy hogy „A nemzet nem lehet ellenzékben!” Azok, akik a nagy népi-nemzeti összefogást úgy képzelik el, hogy a nép-nemzet másik fele fogja be a pofáját és ne keresse saját boldogulásának egyéni útjait, saját elképzelései szerint. Mindaddig persze, amíg nem korlátozza a többiek hasonló jogait. Éppen itt rejlik a lényegi különbség: a „jobb” nemcsak bizton tudja, mi a jobb, hanem a saját elveit rá is akarja kényszeríteni mindenkire. Az igazi „bal” viszont büszkén vállalja, hogy az emberi dilemma örök, és csak az elvek kényszerítése a tilos.
Nyilvánvaló, hogy sokféle útkeresés létezik, amióta világ a világ. És kell is, hogy létezzen. A törvényeknek, alkotmányoknak, államoknak éppen az a dolguk, hogy védelmezzék a sokféleséghez való jogot, ami örök emberi tulajdonság, hiszen (elvben) egyenlőnek, de mindenki szavatoltan másfélének születik. Márpedig a boldogság kereséséhez való jognak csak úgy van értelme, ha közben az embernek élete és egészsége van. A gazdag szabad világ országai közül egyes-egyedül az Egyesült Államokban nem volt mindenkinek joga egészségbiztosításhoz, csak azoknak, akiknek azt a tőke megengedte. Obama törvényével ez megváltozott, de a törvény továbbra sem veszi el a szerencsésebbek jogát, hogy pénzükkel vagy hatalmukkal kovácsolják még nagyobb boldogságukat. Csak az (egészségesebb) életre való alapjogot adományozza azoknak, akiktől azt a legfelsőbb önzés mindeddig megvonta.
Jóhiszeműen tekintve: ez nem is politika. Ez csak a Függetlenségi nyilatkozatból és az alkotmányból származó alapjog, amit mindeddig nem sikerült szentesíteni. Amerika és egymásnak feszülő társadalmai – meg ádáz belső és külső harcai – azonban nem szűntek meg: megyünk tovább.
