Mottó helyett: „A múlt egy tátongó lyuk. Megpróbálhatsz elfutni előle, de minél inkább futsz, annál mélyebbé válik mögötted, a sarkadban lohol. Az egyetlen esélyed, ha megfordulsz és szembenézel vele. De ez olyan, mintha a szerelmed sírjába merednél vagy egy pisztoly száját csókolnád, míg a golyó sötét fészkében lapul, készen, hogy végezzen veled.” (Max Payne)
Március elején, amikor Szerbia második nekifutásra, nyögvenyelősen megkapta az uniós tagjelölti státust, előrebocsátottam, hogy a Belgrád–Pristina-párbeszédet huzamosabb időre a sarokba tolják; folytatására hónapokig nem kerül sor, ebből adódóan a csatlakozási tárgyalások időpontjának kijelöléséből sem lesz semmi a belátható jövőben. Pedig akkor bele sem kalkuláltam még, hogy a honi címeres „kuplerájban” ilyen léptékű személycsere következik be. Azok után, hogy a sírásó főjuhásszá avanzsált, majd – hogy terítős legyen a betli – fekete-vörös koalíció állt össze, az amúgy is teleszkóppal kémlelendő uniós távlataink irányában tapinthatóvá vált a sötétség.
A kamuflázsként européer-bőrbe bújt Tomislav Nikolić hivatalba lépése után azonnal megcsillogtatta történelmi-földrajzi ismereteit, mondván: Srebrenicában nem történt népirtás, Vukovar szerb város, Dubrovnik meg egy usztasa „fészek”. Brüsszel, Berlin, Washington... nehezményezte az efféle magvas cset(nik)elést – különösen a Srebrenicára vonatkozót –, ami után az imposztor finomított nézetén. A minap Tomislavnak még egy eszes revelációja támadt: „Azt hiszem, soha nem leszek már elnök Pristinában, de a pristinai ideiglenes hatóságok elnöke sem lesz soha elnök Kosovska Mitrovicában.” Ezzel (mármint észrevétele második részével) képletesen ismét fügét mutatott az EU-nak, Brüsszel ugyanis már jóval a tagjelöltségre való rábólintás előtt többször egyértelműen Belgrád tudtára adta, hogy az észak-koszovói párhuzamos intézményeket fel kell számolni, különben a sorompó lenn marad. A közelmúltban felfedezett langyos víz, amely szerint Brüsszel újabb „súlyos” követelésekkel állt elő, nem egyéb, mint eme párhuzamos struktúrák felszámolásának részletekre való lebontása, tehát nem új feltételek, csak a korábbi megvalósítandók algoritmusba szedése.
Vuk Jeremić, az „EU is, Koszovó is” rögeszme fő PR-menedzsere szerdán az uniós elnöklést frissen átvevő Ciprus külügyminiszternőjét fogadva azt mondta, amíg Szerbia (mert előszeretettel beszél önmagáról, mint az ország perszonifikációjáról) elnököl az ENSZ Közgyűlésében, Koszovó csak tetemén keresztül („samo preko mene mrtvog”) válhat ENSZ-tagállammá. Ez egyszerre két dologról árulkodik. 1. Továbbra sincs tisztában azzal, hogy a világszervezet tekintett testületének majdani elnöklőjeként nem illetékes sem ilyen, sem másféle kérdésekben állást foglalni; hatásköre jobbára szpíkeri teendőkre korlátozódik. Ilyetén, még ha az efféle – a Biztonsági Tanács hatáskörébe tartozó – döntés bármilyen mértékben rajta múlna is, nem befolyásolhatná. 2. Külügyminiszterkedésének öt esztendeje alatt sem sikerült magáévá tennie a diplomáciai etikett alapszabályait. Esete ékesen példázza, hogy az embert nem a ruha teszi: attól, hogy márkás öltönyökben grasszál, csak egy faragatlan tuskó maradt.
A retardált és retrográd megnyilvánulások sorában azonban mindent überel az alkotmánybíróság döntése, amellyel magasról leszarta (már elnézést, de erre nincs megfelelőbb kifejezés) mindazt, ami vajdasági... vele együtt mindazt, amit Európában fajsúlyoznak. A testület észrevételei szerint a tartomány illetékességét megállapító törvény 22 rendelkezése, illetve azok egyes részei nincsenek összhangban a szerb alkotmánnyal. Többek között alkotmányellenes, hogy Vajdaságnak brüsszeli képviselete legyen. Minden uniós és tagjelölt állam régiójának van és lehet brüsszeli irodája, köztük Kragujevacnak és Nišnek is, de Vajdaságnak, amely mécses ebben a balkáni füstös kocsmában, nem lehet. Miféle uniós stratégiáról papolnak itt egyesek? Bort prédikálnak, aztán meg... Megáll az ész! Feltehetően – mert a kisebbségi nyelvhasználat tartományi rendelkezései is alkotmányellenesek – magam is alkotmányt szegek azzal, hogy magyarul ugatok itten.
Aligha véletlen, hogy az alkotmánybíróság határozatainak közzététele egybeesett a Tartományi Képviselőház alakuló ülésével. Amiként nem véletlen az sem,, hogy a srebrenicai áldozatok emlékére tartott tiszteletadás, az egyperces néma főhajtás előtt a teremből kivonultak a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) képviselői, az ún. haladók pedig ülve maradtak. Ezekkel Európába?! No fuckin' way!
Valójában nem specifikusan az alkotmánybírósággal van akkora baj, mint magával az alkotmánnyal, amely ezért Vajdaságban nem is kapott átmenő osztályzatot. A Koštunica-párti szalon-fasiszták (annak idején Čanak minősítette őket így... igen találón) voltak azok, akik ezt a centralista alkotmányt kényszerzubbonyként ránk erőltették, s ők voltak azok, akik a tartományi hatáskörök felülbírálatát kérték az alkotmánybíróságtól. A sötétség erői, akik a háborús gaztettek, népirtások főkolomposait bújtatták sok esztendőn át, foglaltatták bele az alkotmányba azt is, hogy Vajdaságnak kuss a neve, Koszovó pedig Szerbia része. Azóta bárki, akinek esetleg eszébe jutna végre pragmatikusan kezelni ezt a szerencsétlen kérdést (mármint az utóbbit), azonnal alkotmánytiprónak minősíthető..., s máris kezdheti ácsolni a fakeresztjét. Ördögi kör, amelyből csak alkotmánymódosítással lehetne kilépni... de ahhoz némi józan ész – nem több egy átlagosan fejlett krokodilénál – és kétharmados parlamenti támogatottság kellene. E mostani perspektívából sajna nem látszik, hogy az alagút végén fény derenghetne.
