Amikor Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnök tavaly tavasszal bejelentette egyik „őrült tervét” (crazy projektként emlegették), az 50 km hosszú, 150 m széles és 25 m mély Isztambul-csatorna kiépítését, amely a boszporuszi csatorna hajóforgalmán hivatott tehermentesíteni, valamint a térség legnagyobb repülőterének építési terveiről szólott, titokzatoskodva elhallgatta annak helyszínét.
Arról meg említést sem tett, hogy nemcsak új csatornát és repülőteret terveznek, hanem egy új, egymillió lakosnak otthont adó várost is.
Isztambul (törökül İstanbul, görögül Κωνσταντινούπολις/Konsztantinúpolisz, korábban Nova Roma, Miklagard, Sztanbulin, Bizánc, Konstantinápoly...) 13,5 millió lakosával Törökország legnagyobb városa, kulturális, művészeti és gazdasági központ (1923-ig fővárosa), évi 133 milliárd dolláros bevételével (a török összbevétel 40 százaléka) a világ 34. leggazdagabb városa. A Boszporusz és a Márvány-tenger két oldalán fekszik, s bár területileg csak kisebb része van Európában, európai városnak számít; 2010-ben (Pécs és Essen mellett) Európa kulturális fővárosa volt. A Brookings Intézet adatai szerint a 2008/2009-es gazdasági válságból leggyorsabban magához térő nagyváros a világon, megelőzve Shenzhent, Limát és Szingapúrt is. Egyszóval a dinamikusan fejlődő török gazdaság lendkereke.
Erre jön Erdoğan (politikai pályafutását a város polgármestereként kezdte) és bejelenti, hogy Isztambul már nem jó, szutykos, szűk, veszélyes, kinőtte magát, nehezen kormányozható, majd bejelent néhány mamutprojektumot, rövidesen pedig még az is kiderül, hogy ez csak a jéghegy csúcsa; nem kevesebb fekszik a tervasztalon, mint egy 40 ezer hektáron kiépítendő, 10 városnegyedre (mahala) tagolt, egymillió lakost befogadó új város, „munkacímén”: Yeni İstanbul, azaz Új Isztambul.
A majdani szupermodern város terve már két-három éve csinosodik, bővül Sidney Rasekh tervezőasztalán, eddig azonban nem nagyon teregették a nyilvánosság szeme elé, mert nyilván nem akartak rúd elé szaladni, amíg az összes fontos eleme össze nem áll. A városi tervezőhivatal és Rasekh, a neves amerikai tervező, aki Washington, Vancouver, Montreal és Santa Cruz urbanisztikai projektumaiban is főszerepet vállalt, merész tervet készített; környezetbarát megapoliszt vázoltak fel, amelynek utcáin az autóknak nem lesz helyük (annál több a parkoknak), legfeljebb a föld alatt kígyózó utakon, ahol még gyorsvasút és metró fut majd a jelenlegi (régi) Isztambul központjáig. A várost a fenntartható fejlődés összes mai ismérvét, az ökológiai, gazdasági, kulturális és demográfiai mutatókat figyelembe véve, és azokat irányadóként használva vázolták fel.
Yeni İstanbul, avagy Új Isztambul sematikus tervrajza és – a belső, kisebb ábrán – földrajzi fekvése
A projektum központi eleme egy impozáns, 3500 hektáron elterülő, hat kifutópályás repülőtér, amely évente 100–120 millió utas ellátására lenne alkalmas. A térség legnagyobb repülőtere (Dubaiban még egy ennél is nagyobb, évi 160 millió utas kiszolgálására képes épül, azaz részben már el is készült) 2,5-szer nagyobb lenne a világ legforgalmasabb repülőterénél, az atlantai Hartsfield–Jacksonnál, amely tavaly csaknem 92,4 millió utast szolgált ki.
Új Isztambul a Fekete-tenger partján hivatott megépülni és a 2020-as olimpiai játékok megpályázásának egyik ütőkártyáját képezi. Ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő év szeptemberében történetesen rábólint a szervezésre (csak Madrid és Tokió az ellenjelölt), úgy a majdani, 700 hektárosra tervezett olimpiai falu is itt lesz, az ötkarikást követően pedig egyetemista várossá alakul át. Erdoğan az új várost 2023-ra, a köztársaság kikiáltásának 100. évfordulójára szeretné készen látni.
Mivel köztudott, hogy lakást, házat elsősorban a fekvése „adja el”, ezért az új várost olyan területre képzelték, amely „közönségcsalogató” lesz. A Fekete-tenger partján kiszemelt „portának” azonban nem csak látványosságbeli előnyei vannak; a tervezők kezére játszik, hogy az ottani telkek túlnyomóan állami kézben vannak, így a jövendő építkezést komolyabb tulajdonjogi akadályok nem „aknázhatják alá”. A terepválasztás legfontosabb eleme azonban a talaj geológiai struktúrája volt. Történetesen stabil, köves, szeizmikailag biztos talajt kerestek, Isztambul ugyanis az észak-anatóliai törésvonal mentén fekszik, ezért gyakoriak a földrengések, sajnos a hevesebbek sem mennek ritkaságszámba. Legutóbb 1999-ben, a Kocaeli központú, 7,6-os erősségű földrengés okozott Isztambulban is hatalmas károkat; közvetett eredményeként a török GDP 2 százalékkal csökkent.
Mivel a szeizmológusok Isztambul környékére a következő három évtizedben a Richter-skála szerinti 6,8–7,5-ös erősségű rengést valószínűsítenek, ami – lévén, hogy az épületek nagy hányada nem földrengésbiztos – komoly emberáldozatokkal és anyagi kárral járhat, sőt – ha bekövetkezik – elkerülhetetlenül jár is, ezért az új, földrengésbiztos városba való beruházás, bizonyos fokon, létkérdésnek is tekinthető. (Az egyik legnagyobb rengés egyébként 1509-ben rombolta le a várost; a földmozgást szökőár kísérte, amely átcsapott a városfalakon, több mint 100 mecsetet rombolva le és 10 ezer ember életét oltva ki. Az 1766-os földrengésben az Eyüp mecset, az 1894-esben pedig a Fedett Bazár omlott össze. A rengések több esetben a Hagia Sophiát is megrongálták.)
Az új város matematikai egyenletében még csak két lényeges tényező ismeretlen: a név és az ár. Nosza az elsőt nem lesz nehéz „megoldani”; ha olyan attraktív lesz, mint elképzelték, a neve lehet bármi: Yeni İstanbul, NeoSztambul, vagy éppenséggel Pitypang és Bendegúz, de lehetne akár Sümeg is... Veszprém megyén kívül ilyen úgysincs másutt a világon.
Az utóbbi tétel kissé „rázósabb”. Olyannyira, hogy ez idáig félhivatalosan sem hangzott el még hozzávetőleges becslés sem. Ha négyzetméterenként csupán 100 eurós építési költséggel számolnának is, a 40 ezer hektár „urbanizálása” 40 milliárd eurót igényelne. A valós összeg persze ennél számottevően nagyobb lesz, irányadónak vehető ugyanis a Jangce torkolatánál, a Csongming szigeten, 30 négyzetkilométeren épülő ökováros, vagy még inkább az Egyesült Arab Emirátusok fővárosától, Abu-Dzabitól 17 kilométerre épülő, szintén megújuló energiával működtetett autómentes város. A 2008 óta épülő, szinte teljes egészében napenergia-felhasználású, Mászdár nevű környezetbarát ökopolisz mintegy 50 ezer lakónak, valamint 1500 irodaépületnek és üzletnek adhat majd otthont. A projektum 22 milliárd dollárba kerül, pedig mindössze 6 négyzetkilométeres (600 hektáros) területet ölel fel. Ebből már hozzávetőlegesen kikalkulálható, hogy mennyiért hozható „tető alá” a török álomváros.
