Míg nyári vakációmat töltöttem, alteregóm a jelek szerint online repülőjegyet váltott; Kaliforniába készül az ebadta.
Erről a szerkesztőségi mail-címemre érkezett (válasz)levélben értesültem. A Myspace nevében bizonyos Shawana Tatum arról is tájékoztat, hogy a levél csatolmányaként szerepelő repülőjegy szeptember 29-ére, a 83067-389 becikkelyezésű járatra szól, amellyel a jelzett napon a San Diegó-i repülőtérre kellene érkeznem. Honnan, miért, nem tudom, miként azt sem, hogy a másik – eleddig ismeretlen – énemnek melyik folyószámláján volt erre 810 dollárja. Pedig hasznos információ lenne. Hátha valami twilight zone-szerű csoda folytán távollétemben milliomos lettem?!
Valahol e rejtélyes repülőjegy-vásárlással párhuzamosan „botlottam bele” egy témába vágó történetbe, amely Texasba, még közelebbről Fort Worthba és Dallasba, az Amercian Airlines (AA) székhelyére kalauzol el bennünket. A földkerekség egyik legnagyobb légitársasága, a több mint 50 ország, mintegy 260 reptérre repülő mamutcég a jövedelmező üzleti húzás reményében 1988 áprilisában hirdette meg az „all you can fly” programját. (E reklámszlogen sajátos változata az amerikai életvitelre jellemző, számos étterem „all you can eat” kínálatra, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy jelképesnek mondható összegért – pl. 5,99 dollárért – az oda betérő a svédasztalos rendszerű étkezdében annyit ehet, amennyi csak belefér.) Az AA esetében az all you can fly első osztályra szóló repülőjegyet foglalt magában korlátlan számú és destinációjú járatra... életfogytiglan... 250 ezer dollárért. Úgy vélték, a korlátozott számú (66 db.) AAirpass nevű aranykártyát jól menő vállalatok főbeosztású alkalmazottai igénylik majd, ám – mint azt utólag belátták – kicsit elszámították magukat. Az all you can fly a repüléstörténet legpocsékabb üzleti húzásának bizonyult... egyes utasok szempontjából ellenben messze a legjobbnak.
Az AA marketingesei nem számítottak arra, hogy akadnak majd olyan kuncsaftok is, mint pl. chicagói Steven Rothstein, vagy a dallasi Jacques Vroom, akik – a legkisebb túlzás nélkül állítható – imádnak repülni. Amikor Jacques Vroom, a ma 67 éves üzletember '88 áprilisában értesült az AA kínálatáról, azonnal tudta, hogy ez neki való, hiszen munkája folytán alapállásban sokat repült, ezreket költött hivatalos útjaira. Felhívta hát a céget, ahol közölték, övé lehet AAairpass, sőt további 150 ezerért (tehát összesen 400 ezerért) egy szintén örökös, korlátlan számú repülésre szóló adalék-jegy birtokosa is lehet, amellyel bármikor bárkit magával vihet útjaira. Bevallása szerint az a bizarr gondolat is megfordult a fejében, hogy ha egyszer netalán tönkremenne, nincstelenné válna, ez az aranyjegy a megoldás, hiszen csak felszáll egy tetszőleges gépre, ahol koszt, kvártély adott, minden létfenntartási gondja megoldódott. Vroom életét determinálta ez az aranyjegy (részletre, öt éven át havi 5000 dollárt fizetve vette), hisz azóta átlagban heti négyszer repült, helyenként üzleti céllal, de gyakorta csak szórakozásból. Feleségével nem egyszer ad hoc elugrottak Tokióba egy ebédre, vagy vacsorára, Addisz-Abebába egy kávéra, vagy Hongkongba, Johannesburgba, Nairobiba sétálni egyet, Londonba a King's Roadon shoppingolni. Olyan is előfordult, hogy Londonba csupán azért röppent át, hogy egy pár Pirelli gumit vegyen Ducati motorjára. Míg fia Maine-ben járt egyetemre, minden szombaton 2000 mérföldet tett meg, hogy jelen legyen annak focimérkőzésein. Gyakorta „elugrott” aztán Washingtonba is apósáért, hogy elhozza magával Dallasba, vigyázzon estére a kisebb gyerekekre, mert nem volt bizalma a bébicsőszökben, s azok órabérét is sokallta.
A 61 éves Steven Rothstein is derekasan (vissza)élt az AAairpass nyújtotta lehetőséggel. Már ifjú korában szeretett repülni; a Rhode Island-i Brown University hallgatójaként nem restellt 99 dollárt fizetni a repülőjegyért, hogy „elugorjon” Buffalóba egy szendvicsért. Nos a VIP-jegy birtokosaként csak oda nem repült, ahová nem lehet. És tette ezt igen szorgosan, 20 éven át átlagban havi 18 alakalommal bel- és külföldön. Ha mondjuk San Franciscóban élő barátnője arról értesítette, hogy a Louvre-ben új tárlat nyílt, Rothstein gondolkodás nélkül Friscóba repült, ott „felcsípte” barátnőjét, aztán együtt folytatták Párizsig. Rothstein és Vroom a „pályafutása” során megtett légi út tekintetében már bizonyosan a 30 millió mérföldön túl jár, amivel háromszorosan lekörözte a filmbeli örök utazót – akit az Up in the Air c. alkotásban George Clooney személyesített meg –, s akinek álma a 10 millió mérföld volt.
Az Americanben gyorsan belátták, hogy e jövedelmezőnek szánt üzleti húzás ráfizetéses; így 1990-ben 600 ezerre, 1993-ben 1 millióra növelték e VIP-jegyek árát. A kínálat a légitársaság katalógusában 2004-ben szerepelt utoljára, már 3 millió dolláros áron. Egyetlen érdekelt sem jelentkezett. 2007-ben aztán egy belső vizsgálat során kikalkulálták, hogy a Rothstein és Vroom-féle utasaik legalább évi egymilliót utazgatnak el. Egy évre rá többüktől – a másodjeggyel való üzérkedés vádjával – bevonták aranyjegyeiket. Vroom habozás nélkül pert indított a légitársaság ellen, vélvén, hogy többedmagával csak azért került fekete listára, mert túl sokba kerültek a kompániának. Az eljárás függőben maradt, tavaly november végén ugyanis az AMR Corporation – amely az American Airlines az American Eagle légitársaságok anyacége – csődvédelmet kért, míg végrehajtja a túlélést szavatolni hivatott átszervezést.
Az AAairpass nem szűnt meg teljesen, jelenleg azonban árnyéka sem az egykorinak. Azok jogosul(hat)nak rá, akik évente legalább 10 ezer dollárt költenek el az AA járatain és csupán kedvezményes jegyvásárlásban merül ki. Más amerikai légitársaságoknál (JetBlue, Sun Country Airlines, Surf Air) is létezik all you can fly kínálat, de belföldi járatokra korlátozva és időtartamhoz kötve. Egy rendszeresen utazó számára így is roppant kedvező, hiszen a JetBlue összes belföldi járatára érvényes heti bérleti jegye 699, a Sun Country Airlinesé pedig 499 dollárba kerül.
