Munkatársunk jegyzete
Washington, augusztus 24.
Ötvenezer résztvevő, vendég, újságíró és tüntető sereglik vasárnap a Közép-Florida nyugati partjához közel fekvő Tampába.
De nemcsak ők, hanem az Izsák nevű hurrikán is célba vette a Republikánus Párt jelöltállító konvencióját: nincs kizárva, hogy éppen a hétfőtől csütörtökig tartó pártkongresszus idején söpörnek végig óránként 150 kilométeres szelek a floridai félszigeten. Az állam republikánus kormányzója és a szövetségi kormány katasztrófavédelmi szolgálata (amelyet a jobboldal oly szívesen megszüntetne) részleges készültséget rendelt el.
Mitt Romney és Paul Ryan feje azonban kevésbé az Izsáktól, mint inkább a párton belül uralkodó viszonyoktól főhet. Miután tavalyelőtt kiengedték a szellemet a palackból a Teadélután mozgalom felfuttatásával, a pártbázis súlypontja az ultrakonzervatív eszmék felé tolódott. Miután Romney hosszú éveken át mérsékelt konzervatívként állította be magát, az elmúlt két évben – elnöki ambíciói miatt – kénytelen volt egyre inkább jobbra tolódni. Gyakorlatilag minden korábbi álláspontját megváltoztatva szerezhette csak meg a párt többségének bizalmát az előválasztások során.
Idei kampánya azonban ennek ellenére nem gerjesztett elegendő lelkesedést sem a republikánus jobbszélen, sem a mérsékelt középen. Ezért szemelte ki a konzervatív ifjú titánt, Paul Ryan képviselőt az alelnökjelölti posztra. Csakhogy Ryan egy csomó ballasztot is cipel magával korábbi következetlen szavazataival és „hittételeivel”. Egyrészt eltökélt „deficitsólyom”, másrészt Bush alatt megszavazott minden egyes költségvetés-növelést. Egyrészt odaadó, jámbor katolikus, másrészt – nagytőkés bálványimádatában – éppen egy elvetemülten ateista, Amerikába menekült orosz zsidó írónő kapitalista utópiájára esküdözött. Egyrészt azzal vádolta meg – alaptalanul – Obamát, hogy 700 milliárdot „kilopott” az idősek betegbiztosítási alapjából, másrészt ő az, aki meg akarja szüntetni az egész állami juttatást.
Romney és Ryan meglehetősen ügyetlenül próbálja kezelni a kezelhetetlent. Ryannek minden keresztkérdésre azt kell válaszolnia, hogy amit korábban gondolt, az nem számít, mert Romney az egyetlen, akinek a terve számít. Romney viszont semmiféle konkrétumot nem tesz közzé, de jobboldali „szerethetőségét” Ryan ultrakonzervatív pedigréjéhez köti. Arról nem is beszélve, hogy stábja a szokatlanul ritka tévéinterjúk előtt egyszerűen megtiltják a maguk által kiválasztott, mégoly „kegyelt” újságíróknak, hogy a kényes kérdésekről faggassák a jelöltet.
Ám a sajtótól sokkal kevésbé kell tartania Romney-nak: az eheti bomba a párton belül robbant. Todd Akin szövetségi képviselő, a republikánusok nagyreményű missouri szenátorjelöltje, azt találta mondani, hogy a „legitim erőszak esetén a nő szervezetének módja van arra, hogy leállítsa az egész dolgot”. Mármint a megtermékenyülést. Ez egy szó szerinti idézet a politikustól – csakhogy az orvostudomány szerint közönséges nonszensz. (Kivéve az amerikai abortusztilalmi mozgalom atyjának, dr. Jack Willke-nek a hasonlóan nonszensz eszmefuttatását – de az hosszú mese.)
A magyar sajtó „tényleges erőszaknak” fordítja az angol „legitimate rape” kifejezést, noha az nem szerepel a magyar büntető törvénykönyvben (ld.: net.jogtar.hu). Az angol szó használata sokkal sarkítottabbá és egyszersmind átlátszóbbá teszi a dolgot. Akinnek ugyanis nem a nyelve botlott meg – amivel mentegetőzni próbált – hanem egyszerűen és őszintén valódi világnézetét vallotta be. Hogy ti. van „tényleges” nemi erőszak (jobboldali kódszó) – amivel szemben van olyan nemi erőszak is, amit a női áldozat „utólag kitalál”, holott valójában nem is ellenkezett az aktus pillanatában. Ez utóbbi esetben, ugye, természetesen „megérdemli”, ami következik.
Nos, a Republikánus Párt nemcsak az „elképzelt” erőszak esetén tiltaná be a művi magzatelhajtást, hanem a „tényleges” erőszak esetén is. Ezt nemcsak Akin követeli, hanem vele együtt az alelnökjelölt Ryan is több törvénytervezetet terjesztett be ennek szentesítésére. Sőt a párt most megfogalmazott, hétfőn elfogadásra kerülő választási programja is. Itt futnak össze a kellemetlen szálak. Az amerikaiak – különösen a nők – óriási többsége ugyanis ezzel nem ért egyet, s ezért a Romney-kampány kénytelen volt „gyengéden” elhatárolni magát a szószátyár elvtárstól.
Csakhogy Akin a felszólítás ellenére sem lépett vissza. Mint mondta, „itt nem róla van szó”. És csakugyan! Igazat beszélt, de Romney-ék szempontjából sajnálatosan kilógott a lóláb. Ami ugye macerás lehet egy választási kampány során.
Amikor a párt főtitkárát megkérdezték, hogy van az, hogy Romney bírálja a képviselőt, pedig az csak az új pártprogramot előlegezte meg, akkor Reince Priebus így magyarázkodott: a pártprogram nem Romney programja. Annak ellenére, hogy a konvenciótól számítva az amerikai pártok egyértelműen vezérüknek tekintik jelöltjüket. Ezzel szemben csakugyan nem tartják lényegesnek a pártprogramot.
Romney számára valóban súlyos kérdés eldönteni, melyik réteghez közeledjen: saját pártjának új központi erőteréhez, vagyis az ultrakonzervatív jobboldalhoz, amelynek mozgósítása nélkül esélye sincs, vagy az amerikai választásokat rendre eldöntő mérsékelt, független vagy ingadozó réteghez. Hogy ő maga valójában mit gondol, az mindeddig nem derült ki. Pontosabban már sokszor kiderült: hol ezt, hol azt; mindig azt, ami éppen nagyobb profittal kecsegtet. De lehet, hogy ez sem lényeges.
