Bosszantóan unalmas állandóan azt szajkóznom, hogy eszement rögeszme a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad-féle önhülyítés, mármint a Koszovót is és az EU-t is fantazmagória.
Bosszantóan unalmas minduntalan visszatérni e sokszorosan lerágott csontra és újra és újra megpróbálni tiszta vizet önteni a maszatos pohárba; újra és újra megpróbálni tudatosítani azokban, akikben pislákol az értelem szikrája, hogy a fából vaskarika ötletek haszontalanok, károsak és – a rációra nézve – fölöttébb sértőek is.
Bosszantóan unalmas, hogy a hatásvadász politikusok abban versenyeznek, melyikük mond nagyobb ökörséget, miként cáfolja önmagát, a felületességre, túllihegésre, szolgalelkű üres dumára szakosodott mainstream média (határon innen és túl egyaránt), pedig őket idézve rendre felfedezi a csövön a lyukat. Bosszantóan unalmas, hogy azt, amit kedden Martin Schulz mondott Dačić brüsszeli vizitje során, mármint, hogy tisztában kell lenni azzal, hogy az uniós csatlakozás feltétele Koszovó elismerése, sokan hideg zuhanyként fogadták, mintha legalábbis az Európai Parlament elnöke valami újat és félelmetesen perverzet mondott volna.
Bosszantóan unalmas a lényeg elmaszatolásának folytonos kísérlete, amilyen most is tetten érhető volt, midőn nyomban Štefan Füle bővítési biztosra hivatkoztak, aki állítólag cáfolta Schulz szavait. Nos, Füle egy szóval sem cáfolt semmit, csak azt mondta, ami hatáskörébe, azaz az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik, nevezetesen, hogy jelenleg Pristina és Belgrád kölcsönviszonyának rendezése a feltétel. Ez pont így is van; a csatlakozási tárgyalások időpontja kijelölésének a feltétele a kapcsolat helyreállítása. Az Európai Bizottság egyelőre erre összpontosít, nem prejudikál, nem bocsátkozik jóslatokba, hogy mi lesz később.
Schulz viszont – amikor Koszovó elismerését feltételként tüntette fel – egy távolabbi jövőről szólott. Arról a – legalább tíz esztendőre levő – jövőről, amikor az alagút végén várhatóan feldereng majd Szerbia uniós csatlakozásának fénye. Nos, akkor, az alagútból való kilépés előtt Koszovót (de facto és de jure) el kell ismerni. Lehet, hogy nem lesz hivatalos feltétel, ám megkerülhetetlen politikai realitás lévén végeredménye a kölcsönös jogállamiság elismerése kell hogy legyen.
Semmi új, semmi meglepő, még kevésbé meghökkentően bizarr. Ezerszer elhangzott már, ha félhivatalosan és közvetve is, de ha nem is hangzott volna el, mindenki, aki egy tizednyi IQ-val az imbecillitás fölött áll, ezt jól tudja.
Felesleges hát ködösíteni, indulatoskodni, új feltételekről, zsarolásról miegyebekről (félre)beszélni; a feltételek (köztük a koppenhágai kritériumok) egy vesszőnyit sem változtak azóta, hogy az uniós tagság az ország stratégiai prioritásává avanzsált. Akkor is közérthetően a kormányilletékesek tudtára adták, hogy az EU-ba nyílt konfliktust, rendezetlen szomszédviszonyt nem lehet importálni.
Bosszantóan unalmas, hogy a törzsi mítoszok posványába ragadt szerb világfiak minduntalan azt akarják eladni, hogy a kör négyszög alakú, a négyszög pedig csinosan karikás. Erre itt egyre kevesebb a vevő. Bosszantóan unalmas (tragédia), hogy ennek ellenére birkából még így is zavaróan nagy a szufficit.
