Munkatársunk jegyzete
Washington, szeptember 7.
Egy vérszegény republikánus pártkongresszus után azt hihette volna az ember, hogy Obamának könnyű dolga lesz a saját konvencióján, hiszen ellenfele csak két nagy dolgot kínál az országnak: leváltani az elnököt és csökkenteni az adókat – a republikánusok szerint a többi majd magától jön.
De mivel az amerikaiak nagy része őszintén hisz a „biznisz” alapvető erényeiben, az újraválasztásáért küzdő elnöknek egyértelműen megkülönböztető képet kellett alkotnia önmagáról és kihívójáról. Olyan kontrasztot felmutatnia, amely megmagyarázza, miért célravezetőbb az állam élén egy kipróbált politikus, mint egy mégoly sikeres üzletember.
Márpedig ez cseppet sem volt könnyű feladat. Még akkor sem, ha a Demokrata Párt közgyűlése meglepő energiával és kiváló vezérszónokokkal vezette fel a második jelöltetését elfogadó elnök záróbeszédét. És nemcsak a szabadtéri stadionból való beköltözés (meg az emiatt elmaradó léggömb-zápor) és a pártprogram utólagos módosítása miatt (az ellenfél gyorskritikája miatt explicite beírták Istent és Jeruzsálemet a szövegbe).
Obama számára három kézenfekvő út kínálkozott. Felsorolhatta volna az első mandátuma alatt elért teljesítményeket – de azokat, bármilyen jelentősek is, könnyedén elégtelennek lehetett volna minősíteni: nem elég a négy és fél millió új munkahely (noha Bush kilencmilliót veszített az előző nyolc évben), az egészségbiztosítási jog kiterjesztése meg amúgy sem hatja meg az ellentábort. A másik lehetőség az lett volna, hogy erőteljesen nekimegy a Romney–Ryan-lista üresen kongó javaslatainak és főleg a republikánus elnökjelölt politikai cikk-cakkjainak, amelyekkel mérsékelt múltja ellenére eladta magát saját pártja szélsőségeseinek. Obama azonban nem híve a karaktermerényletek taktikájának. A harmadik kínálkozó lehetőség vadonatúj javaslatok felsorakoztatása lett volna – de alig két hónappal a választások előtt arra már késő; meg különben is jó néhány ilyen vár elfogadásra, hiszen a képviselőház jobboldali többsége az eddigiekről sem volt hajlandó hallani.
Michelle és Barack Obama (Beta/AP)
A fenti csábító stratégiák helyett Barack Obama egy negyedik megoldást választott – amelyet különben is jól megalapozott feleségének keddi, Bill Clintonnak és a jelenlegi massachusettsi kormányzónak szerdai, valamint Joe Biden alelnöknek csütörtök esti beszéde. Obama egyszerűen felmutatta önmagát: Ez vagyok, ezt csinálom három és fél éve; tudom, hogy messze még a cél, de továbbra is a megkezdett utat járom, számíthattok rám – és én is számítok rátok, kérem a szavazataitokat.
Hogy miért lehet elképzelni ennek az egyszerű hozzáállásnak a működőképességét? Mert Obama (és felesége, alelnöke, meg demokrata elnök elődje is) összehasonlíthatatlanul hitelesebb, mint kihívója. De nemcsak a fellépése, a kis csoportokat és nagy tömegeket egyaránt magával ragadó jelenléte és szónoki tehetsége miatt, hanem amiatt is, ahogyan Michelle elmesélte, miként fizetgették vissza a diákhiteleket, amikor összeházasodtak. Ezzel ellentétben a karót nyelt és helyenként negédeskedő Romney azt javasolja a népnek, hogy akinek nincs pénze üzletbe fogni, az kérjen kölcsön a szüleitől vagy a rokonaitól. Ő ezt megtehette, hiszen már az apja is milliomos volt. De legalább kétszázmillió honfitársa aligha építhetne óriáscégeket vagy akár egy cukrászdát is ezen az úton. Romney önmagáról bizonyította be, hogy mennyire nincs fogalma arról, milyen élete van annak, akinek nincsenek milliói.
Obama nem állta meg, hogy rá ne mutasson azokra a területekre is, amelyeken kihívója nem versenyezhet vele: a tapasztalatlanságnál is veszélyesebb külpolitikai könnyelműségre. „Amennyire láthattuk, (az ellenfél) vissza akar vinni bennünket egy hetvenkedéssel és baklövésekkel terhelt korba, amelyért oly nagy árat fizetett már Amerika. Végtére is, nem nevezi Oroszországot – az al-Kaida helyett – legnagyobb ellenségünknek az, aki nem ragadt meg egy hidegháborús elmegörbületben. Aligha készült fel a pekingi diplomáciára az, aki még az olimpiára sem tud úgy elmenni, hogy ne sértse meg legközelebbi szövetségesünket.” Obama nem a gúnyolódások embere, de az utóbbi célzások Romney ügyetlenkedési sorozatára igencsak közel állnak az ellenfél kifigurázásához.
„Sok minden megváltozott az elmúlt négy év alatt, és én is sokat tanultam” – mondta az elnök, majd egy háborús Lincoln-idézettel tette érthetővé, mennyire nem könnyű egy még akkora hatalom birtokában is áthidalni a válságos időket, valamint azt is, hogy csak a kitartó munkának van értelme: „Számtalanszor térdre kellett ereszkednem abban a meggyőződésben, hogy nincs hová menekülnöm.” Lincolnnak egy országot adatott meg egyben tartania, Obama pedig a gazdasági válság megoldásának kényszerű lassúságára értelmezte a hitbeli fordulatot. „Nem azért választottatok meg, hogy hazudjak nektek, hanem hogy az igazat mondjam” – tette hozzá.
A verseny szoros, nem tudhatjuk, hogy az őszinteség és a hitelesség elegendő lesz-e november 6-án a folytatáshoz. Obama egyértelműen felkészült a finisre, és a konvenció minden elképzelhetőt megtett azért, hogy pártja is felnőjön a feladathoz. Az igazi harc azonban csak most kezdődik, és sok minden függ attól, mennyire hajlik a válságot megelégelő nép a kihívók szimpla ígéreteinek kipróbálására.
