Nyolc évvel azután, hogy Miheil Szaakasvilit a „rózsás forradalom” a hatalom csúcsára röpítette, a jelek szerint elérkezett a bársony karosszéktől való búcsú meghitt pillanata.
Az elnöki pályafutása kezdetén a reményt megtestesítő grúz elnöktől az idők során nagyon sokan elfordultak, mert úgy érzik, az egykori demokrata államfő tekintélyelvű vezérré vált, így a hétfőn megejtett parlamenti választásokon pártja, az Egyesült Nemzeti Mozgalom vereséget szenvedett. Az új reményt a Grúziai Álom nevű párt és dúsgazdag vezetője, Bidzina Ivanisvili hivatott megtestesíteni. Nagy valószínűséggel ő lesz a következő elnök is.
Ezt a filmet mi már láttuk itthon – fogant meg bennem a grúz politikai csatatéren lezajlott friss események kapcsán. Az, hogy a szerbiai és a grúziai forgatókönyv miben azonos (vagy hasonló) és miben különbözik, az alábbiakból remélhetően extra párhuzam-vonogatás nélkül is kiderül.
A 2003. novemberi „rózsás forradalom” hőseként Miheil Szaakasvili a reményt testesítette meg. A „köztörvényű tolvajok”, az árnyékgazdaság, a bűnözés és az állam minden pórusába behúzódott korrupció felszámolásában vitathatatlanul komoly sikereket ért el. Az egyik leglátványosabb húzása 2004-ben a közlekedési rendőrség totális reformja volt: az összes rendőrt elbocsátotta és új hivatalt hozott létre. A radikális lépésre az adott okot, hogy a rendőrök közönséges egyenruhás útonállók voltak, akik a közbiztonság helyett az autósok módszeres fosztogatásával foglalkoztak, a behajtott sarcot pedig természetesen saját zsebükbe gyömöszölték.
A rend és törvényesség visszaállításának igyekezete, a 2009-ben általa bevezetett „zéró tolerancia” esetenként azonban visszás helyzeteket is szült. Közvetlen eredményeként megháromszorozódott az elítéltek száma: a börtöntöltelékek és a lakosság arányszámát tekintve Grúzia a világ szűk élmezőnyéhez csatlakozott. Míg a nemzetközi átlagban 100 ezer lakosra 150 elítélt jut, addig Grúziában 500. Hiába hát a sok új börtön, mind reménytelenül túlzsúfolt.
Jellemző módon a választási kampány hajrájában, tíz nappal ezelőtt látott napvilágot egy tbiliszi börtönben történt fogolykínzásokról készült videofelvétel, ami képletesen betette a kiskaput, sokakban ugyanis megerősítette a meggyőződést, hogy a bűnözés elleni elszánt küzdelem bizony komoly kollízióban van a jogállamiság elveivel és az emberi jogok tiszteletével, következésképpen az egykor demokrata Szaakasvili „hatalommániás demagóggá” vált, ahogyan bírólói jellemzik.
Sok nyugati szövetségese állítólag 2007 novemberében fordított Szaakasvilinek hátat, amikor rendőrsége gumibotokkal, könnygázzal és gumilövedékekkel térítette jobb belátásra a kormányt bíráló tüntetőket. Ennek következtében a 2008-ban rendezett elnökválasztáson, amelyre a csalás árnyéka vetült, nem tudta megismételni a 2004-ben elért eredményét, amikor a voksok 96 százalékát kapta. Sokan az Oroszországgal szembeni agresszív politikát is szemére vetik, aminek eredményeként 2008 augusztusában kilátástalan háborúba sodorta hazáját, így Grúzia elveszítette az ellenőrzést Abházia és Dél-Oszétia fölött. A tömegek azóta nem győzik bírálni, hogy a 4,6 milliós országban alig van fejlődés, a hatalmi elit fényűzően él, döntéseit a nép feje fölött hozza.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Az alternatívát megtestesítő Bidzina Ivanisvili is fényűzően él a Tbiliszi feletti dombon 10 ezer négyzetméteren elterülő, 50 millió dolláros üvegpalotájában, de a népet ez most nem zavarja, az istenadta ugyanis – Grúziában is – szentül hiszi, hogy egy szép napon eljő a messiás, és megmenti az országot. Ivanisvili ezt az alkalmat ragadta meg, holott tavaly októberig politikailag teljes nímand volt. Üzletemberként sem kérkedett, csendesen bonyolítgatta üzleti ügyeit és gyarapította (egymilliárd dollárra becsült) műgyűjteményét, amelyben Pablo Picasso Dora Maar macskával (Dora Maar au Chat) című festménye is megtalálható, amelyért 2006-ban 95,2 millió dollárt fizetett a Sotheby’s aukcióján. Grúzia leggazdagabb embere 6,4 milliárd dollárra becsült vagyonára (ami a grúz GDP felével egyenlő) az 1990-es években Oroszországban tett szert. Ebből a vagyonból – Ivanisvili állítása szerint – az utóbbi évtizedben 1,7 milliárd dollárt ruházott be hazájában.
Ivanisvili tíz hónap alatt konszolidálni tudta az elkeseredett grúz ellenzéket. Kampánya meglepte a Szaakasvilit is, aki mindent megtett, hogy ellenfele szárnyát szegje, így az év elején technikai okra hivatkozva a milliárdost megfosztották grúz állampolgárságától (francia állampolgársága is van), s 45 millió dolláros büntetést róttak ki rá, mert állítólag megsértette a kampányfinanszírozási törvényt. Miután nem volt hajlandó kifizetni a büntetést, az állam ideiglenesen átvette bankja, a Cartu Bank irányítását, s olyan ingatlankölcsönöket kezdett folyósítani, amelyek becslések szerint 115 millió dollárjába kerültek a pénzintézetnek.
Szaakasvili pártja azzal is megpróbálkozott, hogy Ivanisvilit Oroszország bábjának állítsa be, holott Ivanisvili csak annyit mondott, folytatni akarja a 2008-as háborúban megszakadt kereskedelmet Moszkvával, ám azt is hozzátette, nem véletlenül hagyta el Oroszországot Putyin hatalomra kerülése után. Nevezetesen azért, mert „Jelcin idején nagyobb volt a demokrácia”.
Ivanisvili 500 iskolát, 600 templomot és egy katonai támaszpontot építtetett az államnak. Szülővárosa, Csorvila lakosai ingyen részesülnek a legkiválóbb orvosi ellátásban az általa épített kórházban. A Grúziai Álom ígéretet tett egymilliárd dolláros mezőgazdasági alap létrehozására, az egészségügyi ellátás javítására és a 16 százalékos munkanélküliség enyhítésére.
Eszerint a grúzok a Grúziai Álom fedőnéven mostantól kezdve egy új grúziai álmot álmodnak.
