Nem számított meglepetésnek, de a múlt heti felelőtlen kijelentés miatt jegyezzük meg, hogy Romney fia nem „húzott be” Obamának, amikor a vita után a két család hosszas csevegésbe merült a színpadon – pedig az elnök egyik válaszában most is kijelentette, hogy „amit a kormányzó éppen mondott, abból semmi sem igaz”. (Mint ismeretes, a 42 éves Tagg Romney a múlt csütörtöki vita után, nyilván rosszul kiszámított tréfából, azt találta mondani, hogy „legszívesebben behúzott volna egyet az elnöknek”, amikor az „hazugnak” minősítette az apját.)
Az est legnagyobb meglepetése viszont az volt, hogy az előválasztások során, de még az elmúlt hetekben is oly nagy vehemenciával külpolitizáló Romney ezúttal a legnehezebb globális kérdések 90 százalékában Obama irányvonalára húzódott, így próbálva megnyugtatni a szavazókat, hogy nem folytatna felelőtlen külpolitikát. Múltkori súlyos melléfogása következtében Romney alig említette a négy amerikai diplomata líbiai halálát, és gyakorlatilag csak Izrael feltétlen, teljes és nyomatékos támogatásának hangsúlyozásában tért el Obamától. Iránt ugyan „négy évvel közelebbre” látja az atomfegyvertől, viszont most már ő sem bombázná Teheránt, sőt Kínával is inkább szorgalmazná az együttműködést a korábban hangoztatott szigorú büntetések helyett. Azt is igyekezett eltussolni, hogy Oroszországot nemrég még az első számú geopolitikai ellenfélnek nevezte: mint mondta, inkább csak vetélytársnak látja Moszkvát.
Az általánosságok szintjén Romney persze továbbra is folyamatosan bírálta az elnököt, sokadszor elismételve, hogy Obama egy közel-keleti „bocsánatkérő túrával” kezdte elnökségét, hajlandónak mutatkozott személyesen tárgyalni a világ leggyalázatosabb diktátoraival, és hogy – úgy általában – megengedte, hogy a Közel-Keleten „általános felfordulás” keletkezzék. Az utóbbira nemcsak a bengázi gyilkosság a példa, hanem az is, hogy Kairóban a Muzulmán Testvériség tagja az elnök, Szíriában pedig a rendszer hadban áll saját népével. Romney kritikájának legmeggyőzőbb vetülete azonban nem is annyira a külföldi helyzet volt, hanem az, hogy az USA globális vezető pozíciójának helyreállításához erős amerikai gazdaságra van szükség – amiben nincs is kettejük között különbség, csak a cél elérésének mikéntjében válnak el útjaik. Romney szerint az Egyesült Államok „a Föld reménysége”, és noha „nem húzhatja ki magát a konfliktusokból gyilkosságok sorozatával” (ez a republikánus kampány legújabb jelszava, amivel ellensúlyozni kívánja az elnök Bin Laden eliminálásából fakadó előnyét), a jelenleginél sokkal erősebb haditengerészetre és légierőre van szüksége ahhoz, hogy bármilyen fenyegetésnek ellenálljon.
Obama szerint ma már „nem lovak és szuronyok számával” mérik a fegyveres erők hatékonyságát, így a hadiflottánál sem a hajók száma, hanem azok harci képessége a döntő. Ezért szükségtelen – a deficit meg az államadósság további növelésének árán – kétezer milliárddal megemelni a hadikiadásokat. Romney-nak arra a – konzervatív politikusoktól egyáltalán nem jellemző – javaslatára, hogy a közel-keleti válságot gazdasági segélyre alapuló nemzetépítéssel kellene megoldani, az elnök azt válaszolta, hogy a tízéves háborús kiadások után végre a hazai fronton kellene „országot építeni”, és különben is hogy van az, hogy kihívója hirtelen szinte ugyanazokat a megoldásokat javasolja a külföldi válságokra, amelyeket belföldön elutasít.
Noha a vita után mindkét tábor „elégedett” volt saját jelöltje teljesítményével, kiszivárgott nyilatkozatok szerint a republikánus stáb elismerte, hogy Romney a vártnál jóval vérszegényebben szerepelt. George Pataki volt New York-i kormányzó ennek ellenére diadalittasan értékelte az általa pártfogolt konzervatív jelölt teljesítményét, különösen ami Izrael feltétlen támogatását jelenti. John Kerry volt demokrata elnökjelölt és feltételezett leendő külügyminiszter (ha Hillary Clinton a második négy évre nem vállalja a tárcát) ugyancsak egyértelműen saját jelöltjét látta összehasonlíthatatlanul meggyőzőbbnek a külpolitikában szinte teljesen járatlan kihívóval szemben.
A vita moderálása ezúttal is visszafogottra és kielégítőre sikerült, noha sajnálatos módon teljesen kihagyta a globális felmelegedés geostratégiai kérdéseit. Európáról egyetlen szó sem esett.
Az első felmérések egybehangzóan Obamának adják a győzelmet. A CBS televízió, amely szerint az első tévépárbajt Romney 24 százalékos előnnyel nyerte, most 30 százalékos Obama-fölényt látott. Érdekes, hogy még a jobboldali Fox News online szavazásán is az elnök győzött 28 százalékkal. Élőben követve a vitát, annak hangulata ennél szorosabbnak tűnt, de az egyértelmű volt, hogy melyik politikus érti jobban a külföldi folyamatokat és azok kezelhetőségét. Természetesen Obama sem mondhat le az USA nemzetközi egyensúly- és békefenntartó szerepéről, de a Romney-féle „világ reménysége” típusú hangzatos, ám semmitmondó szólamokkal szemben az elnök higgadt aprómunkára alapozó külpolitikát kínál.
A kongresszusi éselnökválasztásra két hét múlva, november 6-án kerül sor. Ez volt a jelöltek utolsó lehetősége, hogy jelentős tévéközönség előtt fogalmazzák meg céljaikat és az azok eléréséhez javasolt politikájukat.
