Barack Obama csatlakozott az Egyesült Államok legsikeresebb elnökeihez: Abraham Lincolnhoz, Woodrow Wilsonhoz, Franklin Delano Roosevelthez, Ronald Reaganhoz és Bill Clintonhoz: minden objektív meg szubjektív akadály ellenére második mandátumot nyert az ország további kormányzásához. Az USA 44. elnöke európai idő szerint szerda reggel hatalmas chicagói tömeg előtt köszönte meg a választóknak, stábjának és családjának a győzelmet.
Rendkívül erőteljes beszédében Obama az amerikai társadalom egységét hangsúlyozta: „Együtt emelkedünk fel, vagy együtt hanyatlunk” – mondta a győztes, aki nemcsak az elektori szavazatok meggyőző többségével tarthatja meg hivatalát, hanem az országszerte leadott szavazatok több mint kétmilliós többségével is. Obama kihívójának is megköszönte a kemény kampányt és – saját támogatóinak tapsvihara közepette – méltatta Mitt Romney hazaszeretetét. Hozzátette: már a napokban találkozni fog a republikánus politikussal, hogy megbeszéljék, hogyan tudnának együtt tevékenykedni az USA gazdaságának erősítésén.
A maga részéről Mitt Romney késlekedve, kissé csalódottan, de hasonló eleganciával ismerte el fél órával korábban a vereséget. Noha stábjában akadtak olyan nézetek, hogy bírósági úton kellene elvitatni az elnök győzelmét, Romney felülkerekedett ezen a potenciálisan országromboló erőlködésen, és kijelentette, hogy „a választásoknak vége, a nemzet érdeke előbbre való, mint a pártok közötti civakodás”. A Republikánus Párt jelöltje szokatlanul rövid beszédében összefogásra szólított fel, és azt mondta: feleségével együtt imádkozni fog azért, hogy Obama sikeresen vezesse az országot.
Mindkét jelölt hozzáállása a legjobb amerikai hagyományokat tükrözi, amelyek szerint a legádázabb politikai harc is csupán nagy játék, amelynek lezajlása után minden tisztességes hazafinak az a dolga, hogy összefogjon – különösen kritikus időkben, mint amilyen a mostani is. Már a következő hetek megmutatják, mennyire őszinte és hatékony ez a megnyilatkozás, hiszen a washingtoni hatalomra rendkívül kényes feladat vár: az év végéig teljesen új költségvetési kompromisszumot kell kimunkálni, mert különben újabb recesszióval fenyegető, szigorú megszorításokra kerül sor egy korábban elfogadott törvény alapján.
Kevésbé biztató a kép, ha az első republikánus pártreakciókat tekintjük. Romney pártját a vereség nyomán már nem ő, hanem két kongresszusi vezető irányítja majd. John Boehner képviselőházi elnök gratulált ugyan Obamának, de kijelentette, hogy az „amerikai nép azért tartotta meg a képviselőházi republikánus többséget, mert nem ért egyet az adóemeléssel”. Még ellenségesebb volt Mitch McConnell kentucky szenátor, kisebbségi vezető nyakatekert nyilatkozata, ő már kedd éjjel hosszú levélben fejtegette, hogy „az ország nem támogatja az elnök eddigi kudarcait és túlkapásait”, hanem csak „több időt adott neki arra, hogy befejezze a tőle kért munkát, méghozzá azzal a kongresszussal közösen, amely visszaállította az egyensúlyt Washingtonban az előző két év egypárti uralma után.”
Még négy évig Obamával előre: Amerika választott
Ezzel szemben Obama elnök győzelmi beszédében azt emelte ki, hogy a kampány során azoktól is sokat tanult, akik nem értettek vele egyet. Megígérte, hogy mindkét párt vezetőségével együtt fog működni a legfontosabb kihívásokra adandó válaszok felkutatásában, azokban az ügyekben, amelyeket csak együtt lehet megoldani. Ilyenek a deficitcsökkentés, az adórendszer átalakítása, a bevándorlási reform és az energia-függetlenség.
A szerda reggelig közzétett adatok alapján Barack Obama 303, Mitt Romney 206 elektori szavazattal rendelkezett a lehetséges 538-ból. Az elnök 26 államban és a fővárosi kerületben győzött, országosan 59 millió kétszázezer szavazatot kapott (50 százalék), Romney pedig 24 államban nyerve 56 millió hétszázezret (49 százalék). Az idén egyharmad arányban újraválasztott szenátusban a demokraták két mandátummal többet szereztek meg, mint eddig (52), a republikánusok (két szélsőséges teapárti jelölt vereségével) viszont kettővel kevesebbet (45). Hozzájuk csatlakozik majd két független szenátor, egy hely sorsa pedig még eldöntetlen. A képviselőházban megmarad, de öttel csökken a republikánus többség: 237:198. Tizenegy államban kormányzó-választást is tartottak: ezek közül hétben demokraták, négyben republikánusok győztek.
Ezzel gyakorlatilag beigazolódtak a legalaposabb előrejelzések, és nem lett igazuk azoknak, akik Romney szavazattöbbségét, de Obama minimális elektori győzelmét várták. Érdekes, hogy a kilenc hintaállamból az elnöknek nyolcat sikerült megnyernie, és csak Észak-Karolinában veszített: éppen ott, ahol pártja szeptember elején az országos jelölőgyűlést tartotta. Romney-nak viszont nem sikerült győznie abban a két közösségben sem, ahol élt: Michiganben az édesapja, ő maga pedig Massachusettsben volt korábban kormányzó, de mindkét állam Obamának adta elektori szavazatait. Paul Ryan alelnökjelölt sem tudta saját államát biztosítani Romney számára: Wisconsin, ahol az elmúlt két évben kemény szakszervezet-ellenes hajszát folytatott a republikánus kormányzó, sőt még az ellene emiatt indított visszahívási referendumot is megnyerte, most Obamát választotta, Ryan viszont az alelnöki vereség ellenére megtartotta saját képviselőházi székét.
Noha szinte pontosan a megjósolt eredmények születtek, az eredményhirdetési dráma a vártnál két órával tovább tartott. Mitt Romney másfél órával a televíziós választási szakértők döntése után sem ismerte még el a vereséget. Karl Rove, a párt legagyafúrtabbnak tartott háttérembere hírek szerint az est folyamán felvetette, hogy az ohiói eredményt ne fogadják el, hanem akár hetekig bíróságon vitassák az ügyet.
Obama győzelmének bejelentésére annak alapján szánta el magát az amerikai média washingtoni idő szerint 23.15-kor, hogy Ohio államban már csak azoknak a megyéknek a szavazatai vártak megszámlálásra, amelyekben a demokratáknak hagyományosan jelentős többségük van. A többi hintaállamból kiszámítható eredményeket jeleztek. Floridában és Virginiában még nyitott volt a verseny, ám annak a két államnak az elektori szavazatai már nem lettek volna elegendőek az eredmény visszafordítására.
Miközben Obama chicagói központjában hatalmas tömeg ünnepelt, Romney hívei Bostonban zavarodottan várták a stáb döntését. A szervezők kétféle zenével készültek a győzelem, illetve a vereség esetére, de a tanácstalanságban jobbára egyik sem csendült fel. A jobboldali kommentátorok – akik már elismerték a vereséget – azzal kezdték azt magyarázni, hogy Romney „nem volt elég agresszív” az Obama-ellenes támadásokban. Ez a felelősségre vonás várható volt, hiszen a Republikánus Párt szélsőséges szárnya soha nem fogadta el igazán az eredetileg mérsékeltnek ismert Romney-t.
Egy másik jobboldali szürke eminenciás, Grover Norquist arról híresült el, hogy minden egyes republikánus törvényhozóval írásbeli fogadalmat írat alá a kampánytámogatás fejében arról, hogy soha nem fognak adóemelésre szavazni. Az így túszul ejtett kongresszusi tagok annak következtében nem választóik vagy saját fejük szerint szavaznak, mert a soha semmire meg nem választott háttérember zsebében érzik magukat. Norquist odáig ment el kedd éjjel, hogy megállapítsa: „Obama veszített, a Teadélután győzött”, mert ezek után az elnök lesz kénytelen a jobboldal követeléseinek engedni. Ez annál is furcsább, mivel éppen a republikánus tábor hangoztatta, hogy az elnökválasztás tulajdonképpen az Obamáról szóló referendum lesz. Most, hogy az elnök megnyerte ezt a referendumot, azt várná az ember, hogy a másik fél kénytelen lesz feladni a kompromisszumok makacs elutasítását.
Obama először az interneten köszönte meg a bizalmat, de ő is kivárt a győzelmi beszéddel, hiszen még Romney sem telefonált neki. A 2000. évi floridai választásra kezdett hasonlítani a helyzet, amikor Al Gore alelnök már elindult, hogy megtartsa a vereséget elismerő beszédet, de visszafordult, amikor kiderültek a floridai visszásságok. Állítólag Romney is visszafordult egyszer kedd éjjel, de éjfélkor végül is telefonált az elnöknek és gratulált a győzelemhez, majd csatlakozott egy bostoni szállodában várakozó híveihez, hogy bejelentse a döntést.
Obama győzelme elsősorban két tényezőre vezethető vissza. Az objektív körülmény az, hogy az amerikai társadalom arca lassan de biztosan változik a kisebbségek javára: náluk nagyobb a népszaporulat, ők alkotják az új szavazók egyre nagyobb hányadát. A másik, ennél sokkal szubjektívebb ok Barack Obama személyiségében rejlik. A személye által táplált rokonszenv még a gazdasági viszonyok túl lassú javulása ellenére is sokkal nagyobb, mint a Romney-ba vetett bizalom, aki a szupergazdag rétegbe való születésével és az egész élete folyamán élvezett privilégiumok folytán egyszerűen képtelennek tűnik átérezni az átlagember életkörülményeit, és legfeljebb csak erőltetetten tud a tömegekhez viszonyulni.
Az amerikai politikai hatalom csúcsain folytatódik a kötélhúzás. A megosztott törvényhozásnak és az elnöknek meg kell találnia az együttműködés módját, mert különben még évekig elodázódik a társadalom égető problémáinak kezelése. Ez a veszély fennáll, mert egyes megfigyelők szerint Paul Ryan vesztes republikánus alelnökjelölt – aki meg fogja tartani a képviselőházi költségvetési bizottság elnöki posztját – 2016-ra elnökjelöltségi ambíciókat táplál, és emiatt nem áll érdekében a kiegyezés.
Ezt a nem lehetetlen ördögi forgatókönyvet azonban érdemes egyelőre fenntartásokkal fogadni: a Republikánus Párt vezetői minden nyilvánosan dacoló póz ellenére feltehetőleg látják, hogy a párt egyre inkább veszíti a lépést az amerikai társadalom demográfiai változásaival. Ha tudjuk, hogy a jelenlegi népszaporulati tendenciák alapján két-három választás múlva már a keményen republikánus Texasban is a latin-amerikai származásúak alkothatják a kulcsfontosságú választói réteget (márpedig Obama a kisebbségi szavazatok 80 százalékát szerezte meg), akkor nem nehéz belátni, hogy az Egyesült Államokat többé nem lehet kormányozni a szélsőségesen konzervatív és a dúsgazdag elitnek kedvező kizárólagos értékrend alapján.
