Szerdán volt tizenkét esztendeje, hogy Szerbia légterében lelőtték az amerikai F–117-est, az első hadrendbe állított, csökkentett észlelhetőségű vadászbombázót, alias stealth-et (lopakodót).
A három fivér: az F–22 Raptor, a Szuhoj PAK FA és a J–20
Május 4-én lesz tizenkét esztendeje, hogy az amerikai gépek lebombázták a kínai diplomáciai képviselet belgrádi épületét. Az orosz Szuhoj PAK FA, avagy T–50-es lopakodó prototípusa tavaly januárban, a kínai, J–20-as kódjelű stealth pedig idén januárban emelkedett először levegőbe. Utóbbi a múlt vasárnap hajtotta végre második próbarepülését. Mindez „természetesen” közös nevezőre hozható.
Az egész Dani Zoltánnal kezdődött – mondhatnánk kissé részrehajlóan. Azt, hogy a székelykevei, már nyugállományba vonult ezredesnek milyen és mekkora szerepe volt abban, hogy azon az 1999-es április 27-ei esten a szovjet építésű SA–3 típusú rakéta eltalálja az F–117-est, ami után az a Ruma közeli Buđanovciban lezuhant, már (velünk együtt) sokan és sokszor fejtegették, feszegették, így most erre nem térünk vissza. Annyi bizonyos, hogy a Nighthawk „leföldelése” egyszerre több szálon futó eseménysorozatot indított meg. Ezekbe igyekszünk alább bekukkantani.
Köztudott, hogy a szerémségi falu határában nem csak a helyiek gyűjtötték lázasan a lopakodó darabjait, abból – a szerb hatóság jóváhagyásával – az orosz és a kínai katonai „attasék” is szépen vittek haza „emlékbe”. Moszkva az F–117 teljes jobb szárnyát csomagolhatta be (a bal szárny, a fülketető, a katapultülés, a pilóta sisakja és a rádió a surčini röptér melletti repülési múzeumban tekinthető meg), és a kínaiaknak is jutott sok értékes darab. A szárnyszerkezet alapos vizsgálata azért volt kiváló „forrásanyag”, mert annak élei olyan nemesfém méhsejt szerkezetből állnak, amelyek elnyelik a radarnyalábokat. A radarkeresztmetszetet emellett a törzs alakja, valamint bevonata csökkenti. A kínaiak különösen ez utóbbira, a gép lakkozásának technológiájára, a radarsugárt elnyelő bevonat összetételére voltak kíváncsiak.
Mint említettük, egy héttel a Nighthawk lelövése után négy bomba csapódott be Kína belgrádi nagykövetségének épületébe. Ezzel kapcsolatban a közelmúltban olyan híre(sztelése)k is napvilágot láttak, mlyek szerint az amerikai légierő azért mért csapást a diplomáciai képviseletre, hogy onnan ne futhassanak ki az F–117 paraméterei, ne kerülhessenek az elhíresült a kínai „másolóipar” törzsasztalára.
Csiang Cö-min, volt kínai elnök nemrég kiadott emlékirataiban az esetről csupán annyit „árul el”, hogy hazája személyesen Slobodan Milošević kérésére nyújtott oltalmat a követségen a szerbiai katonai hírszerzés több tisztjének, akik onnan küldözgettek elektronikus táviratokat. Tehát az épület lebombázása – amely 14 szerb és három kínai halálához vezetett – nem volt véletlen, miként azt annak idején a hivatalos változat állította. Washington mégis bocsánatot kért, azt állítva, hogy a CIA téves adatai miatt történt az eset, Peking pedig úgy tett, mintha ezt az excuse me-t elfogadná. A diplomáciai alku lényegében az volt, hogy az amerikaiak a bocsánatkéréssel mentették a kínaiak presztízsét, Peking pedig hagyta, hogy az incidens kiváltotta tiltakozások lecsengjenek. Peking döntésében az is közrejátszott, hogy rá akart licitálni Moszkvára, amely elutasította Milošević kérését és viszonozni akarta azt is, hogy megkapták a lelőtt lopakodó egyes darabjait. Moszkva utólag (és részben), a boszniai békefenntartó erők kötelékéből suttyomban átvezényelt orosz deszantosok koszovói szerepvállalásával „köszönte meg” Belgrádnak a lopakodó darabjait, de ez már egy másik történetbe kalauzol(na) el bennünket.
A lényeg, hogy a lopakodó-fejlesztés ötlete Oroszországban és Kínában egyaránt a szerémségi határban gyűjtött „anyag” elemzését követően fogant meg. Az ilyen „koincidencia” nem újszerű „jelenség”, hiszen elég belegondolnunk abba, hogy a II. világégést követő orosz és amerikai vadászgépek, történetesen a MiG–15-ösök és az F–86 Sabre-ek a megszólalásig hasonlítottak egymásra... pontosabban azokra a sugárhajtásos Messerschmitt 262-esekre, amelyeket a náci birodalom bukása előtt fejlesztettek ki. A háború után Amerikába és Oroszországba „menekített” német tudósok és mérnökök, valamint tervrajzok birtokában már csak meg kellett alkotni a „másolatot”. Az már a történelem sajátos fintora, hogy a két Messerschmitt-ivadék a koreai háborúban egymás ellen csatázott.
Nincs hát forradalmian új abban a „jelenségben”, hogy az orosz lopakodó, a Szuhoj PAK FA, avagy T–50-es úgy hasonlít a Nighthawk utódjára – a szintén Lockheed-Martin építette F–22 Raptorra –, mint iker a testvérére. Ugyanígy van ezzel a kínai J–20-as is, azzal, hogy egyes idomai a szintén ötödik generációs F–35 Lightningra is erősen húznak. Végtére is a hadi(ipari) kémkedés csaknem egyidős a kőbaltával.
Peking számára ebben a lop(a)kodós mesében további kínos momentum, hogy tavaly augusztusban ítéltek el 32 évre egy indiai születésű amerikai mérnököt, Noshir Gowadát (hadi)ipari kémkedés miatt. Gowada a Northrop konszernben dolgozott a B–2-es stealth bombázó kifejlesztésén, és több éven át éppen Kínának „adta el” a bizalmas anyagot.
Az orosz és a kínai lopakodó az amerikai „testvérek” vetélytársa hivatott lenni. Persze nem csak úgy, hogy – ha 7-8 év múlva hadrendbe állítják – felváltják a légierő mostani gépeit (MiG–29, Su–27 illetve J–7, J–8, FC–1), hanem úgy is, hogy a nemzetközi fegyverpiacon lépnek elő komoly konkurenciává. Előre lefogadható, hogy a kínai lopakodók – ha valamivel szerényebb repülési együtthatókkal is – 50-80 százalékkal olcsóbbak lesznek az amerikaiknál. És ez nem vicc... akkor sem, ha lerágott csont értékű közhelynek is tűnik.
