Tudósítónk jegyzete
Washington, május 6.
Legalább féltucat angol nyelvű tévében és rádióban hangzott el múlt vasárnap – többnyire véletlenül –, hogy „Obama elnök halott”, vagy ennek a téves mondatnak valamilyen változata.
Nagy poént vágott zsebre: Barack Obama (fotó: Beta/AP)
Természetesen Oszama bin Laden meggyilkolásáról próbált eszeveszett tempóban beszámolni a média, és nyilván a sietségből származott az egyetlen hangon múló, kolosszális tévedés. Végtére is, a két név szokatlansága miatt történelmi véletlen, hogy a világ legkeresettebb ellensége, illetve üldözőinek főparancsnoka szinte betűre azonos névvel él(t) a világban.
Az idézett mondat rejtett azonban egy sokkal mélyebb csúsztatást is. Nevezetesen azt, hogy a „megölték” ige helyett a „halott” névszói állítmányt használta a sajtó jelentős része – nyilván az amerikai kormánykörökből érkező eredeti hír alapján. A szándék könnyen érthető: az USA kormánya nem úgy akarta közzétenni a történteket, hogy Bin Laden likvidálása szándékos gyilkolásnak tűnjék. Az is alátámasztja ezt a feltételezést, hogy először még úgy festették le a történteket, mintha az al-Kaida vezetője fegyveres ellenállást tanúsított volna, ezért voltak a kommandósok „kénytelenek” lelőni. Harmadnapra kiderült, hogy Oszamánál nem is volt fegyver, és hogy nem használta feleségét élő pajzsként. Ez viszont hirtelen rossz benyomást kelthetett volna (a szinkronizált mell- és homloklövés az eleve likvidálási céllal tervezett kommandós támadás technikája), így negyednap az a változat vált hivatalossá, hogy a célpont „fegyverhez szándékozott nyúlni”, azért volt szükség leterítésére. Az ajtófélfához volt tudniillik támasztva egy Kalasnyikov.
De nem is a részletekben van a lényeg, hanem abban, hogy még az ilyen óriási horderejű, ugyanakkor nyilvánvalóan teljes hosszában videózott támadásnak a valódi körülményeit sem tudhatja meg a világ. Ma már a főáramú média is nyíltan beszél az összeesküvés-elméletekről (ami közvetlenül 2001. szeptember 11-e után még hazafiatlanság terhe mellett elképzelhetetlen volt), és ez nem is csoda. Az állami szervek még az Egyesült Államokban is úgy adagolják legalább az ellenőrzésük alá vonható valóságot, ahogy nekik – saját véleményük szerint – megfelel.
Az állami szintű hazugságok sorozata nem merül ki Oszama meggyilkolásának körülményeiben. A hivatalos Pakisztán „felháborodott”, hogy amerikai szövetségese nem közölte vele előre a támadás tényét – holott olyan helyi jelentések is érkeztek, hogy a városi hatóságok egy órával a lopakodó helikopterek érkezése előtt megparancsolták a környék elsötétítését. Az USA viszont azon „háborodott fel”, hogy Iszlámábád nem tudta, ki lakik legalább öt éve az orruk alatt. A valóság ugyanakkor több mint valószínűleg az, hogy egyik sem igaz. A pakisztáni kormány azt hazudja saját népének, hogy Amerika önkényesen csap ide-oda az ország területén, Washingtonnak meg azt, hogy ha nem működik vele együtt, akkor a Nyugat vad muzulmánokkal kerül szembe.
Külön vita folyik a bizonyítékok sorsáról. Obama úgy döntött, hogy nem teszi közzé a halott Oszamát ábrázoló „megrázó” fotókat. Egyesek ebben is elkendőzést látnak, mások viszont egyetértenek az elnökkel abban, hogy a bosszúban Amerika nem a diadalt kereste, hanem az igazságtételt. Arról nem is beszélve, hogy Oszama mártírfotója csak a nyugati életérzés számára jelentene befejezést, a mudzsaheddinek szemében nyilván a viszontbosszúra való felszólítást képviselné.
A Bush-körök boldogan „gratuláltak” Obamának a főellenség likvidálásához, ám gyorsan hozzátették, hogy a siker természetesen saját korábbi politikájuknak köszönhető. Obama nem támogatta Bushék „igazságos” háborúit, ám kormányra kerülve belátta, hogy nem is tudja azokat egykönnyen befejezni. Az afganisztáni helyzet felülvizsgálata mostanában esedékes – pont jól jött az Oszama elleni titokzatos siker ahhoz, hogy az amerikai elnök könnyebben hozhasson döntést a pillanatnyilag Afganisztánban harcoló százezer amerikai katona további felhasználásáról és a hadikiadások kényszerű csökkentéséről.
Oszama halott (vagy megölték), az al-Kaidának – korábbi hírek szerint – maradt vagy pár száz fanatikus öngyilkosjelöltje. Az átlagember ezek szerint azt hihetné, hogy lassan befejeződik Amerika leghosszabb háborúja és visszatérhetünk a normális élethez, amikoris a repülőtereken nem kutakszik az állam sem röntgenen, sem alulfizetett, primitív biztonsági tisztek mocskos kezén keresztül a polgár testüregeiben. Ám koránt sincs így, nincs idő fellélegezni: az Oszama-erődítményben zsákmányolt dokumentumok máris újabb terrorterveket fedtek föl, s így marad minden a régiben.
Oszama halott, Obama hallatlanul nagy poént vágott zsebre, mi pedig tovább kutathatjuk – többnyire esélytelenül – az igazság egyéb részleteit.
