Tudósítónk jegyzete
Washington, augusztus 12.
Barack Obama megválasztása óta tudjuk, hogy a kemény amerikai jobboldal nem hajlandó elfogadni egy fekete bőrű elnököt a Fehér Házban.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A beiktatás órájától meghirdették „megbuktatásának” programját, megfogadták, hogy mindent megtesznek újraválasztásának megakadályozásáért. A szenátus kisebbségi vezetője ezt azóta többször is megismételte. Az elmúlt hét alatt láttuk, hogy még a globális részvény- és pénzpiacok feldúlása, az Egyesült Államok hitelének leminősítése sem szent a számukra.
Mert ami történt, beleértve az egyik – a három nagy közül legkevésbé tekintélyes – minősítő cég – politikai jellegű és célú nagyképűsködését, az nem az USA államadósságáról szólt, hanem az elnök pozícióinak aláásásáról. Annyira banálisan egyszerű az egész, hogy szinte le sem kell írni: kilógott a lóláb.
Ha még lenne kételkedő, akkor lássuk csak azt a tényt, hogy a Standard & Poor’s elemző cég hónapokkal korábban bejelentette, hogy ha az USA államadósságát a következő tíz éven belül nem csökkentik legalább 4 billió (négyezer milliárd) dollárral, akkor a legmagasabb AAA-ról a második legjobb AA+-ra csökkentik az ország hitelképességének besorolását. Obama éppen ennyit javasolt a republikánusoknak, azzal, hogy a lakosság szegényebb rétegei számára fontos szociális programok megnyirbálása mellett – 3:1 arányban a szegények kárára! – némi adókiigazítást is használjanak fel. A jobboldal ezt kerek-perec elutasította, tudván tudva, hogy minden olyan egyezség, amely négybillió alatt lesz, leminősítést hozhat.
De hát éppen ez is volt a céljuk, hogy a 2012 novemberi választásokig naponta hajtogathassák: Barack Obama az első elnök az USA történetében, akinek elnöksége alatt ez a „szégyen” bekövetkezett. Mint ahogy harsogták is, már az első órában – ugyanazok a republikánus elnökjelöltek, akik az előző hat hétben egyetlen szóval nem voltak hajlandók (vagy képesek) bármilyen épkézláb ötletet hozzátenni az adósságplafon emelése körüli egyezkedésekhez.
A megállapodáshoz az utolsó nap járult hozzá a képviselőházi republikánus többség, mert magát az alkudozási cirkuszt is arra használta, hogy minél jobban megtépázza az elnök tekintélyét. Azt persze nem merték meghúzni, amivel fenyegetőztek, hogy ti. ne legyen megállapodás – mert akkor magyarázat nélkül is a fejükre zúdult volna a piacok és a választók átka. Így viszont, hogy „nagy kegyesen” mégis beleegyeztek, ezt a dühöt elkerülték, sőt olyan alkuval, amely a következő egy éven át az ő malmukra hajtja a vizet. Ami persze politikailag érthető, csakhogy nincs rendben az ár, amit ezért megfizettetnek a világgazdasággal.
De lássuk a „leminősítés” körülményeit és hatását! Egyrészt a Standard & Poor’s tekintélye korábban is messze elmaradt a Moody’s és a Fitch-é mögött. Az utóbbi két cég a „szenzációs” hír után is újra közölte, hogy nem szándékozzák követni bohóckodó vetélytársukat, amely a múlt pénteken kétezer milliárdos tévedéssel kezdte a nagy mutatványt. Aztán amikor a pénzügyminisztérium fél órán belül rámutatott a hibájukra, gyorsan kihagyták a rosszul összeadott számot a jelentésből – és perceken belül meglépték ugyanazt, amit a kétbillióval nagyobb problémára láttak elő. Egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni, hogy ugyanez az elemző cég a legmagasabb osztályzatot adta a Lehmann Brothers Holdingnak, alig pár nappal azelőtt, hogy az tönkrement volna. És ebből nem azt a következtetést kell levonni, hogy az USA is bármikor csődbe mehet, hanem azt, hogy a Standard & Poor’s elemzése gyakorlatilag használhatatlan.
Amit a piac meg is mutatott órákon belül. És nem a tőzsdei hullámvasútra gondolunk itt, hanem az amerikai állampapírok piacára: mert ugye, ha az USA éppen elveszítette a legelőkelőbb besorolást, akkor kötvényeinek magasabb felárra kellett volna szökniük, hiszen csak úgy érné meg a befektetőknek. Csakhogy éppen a fordítottja történt – amit a botcsinálta elemzők Magyarországon, sőt Vajdaságban is teljesen figyelmen kívül hagytak: az USA államkötvényeire kapható kamatok csökkentek, sőt, történelmi alacsony szintre léptek vissza!
Hogy miért!? Mert a nemzetközi befektetők tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy továbbra is a legbiztonságosabb helyre teszik a pénzüket akkor, amikor az áru- és részvénypiacok kiszámíthatatlan ingadozásba kezdenek.
A történet tehát egyértelmű. A kérdés csak az, hogy az amerikai jobboldal ádáz harca hová süllyesztheti még az amerikai és a világgazdaságot, valamint, hogy Barack Obama felfogja-e végre, hogy állandó kompromisszum-keresésének csak egy bizonyos határig van értelme. Hogy hiába igyekezett két és fél éven át elfogadtatni magát azokkal, akik soha nem felejtik el, hogy a 2008-as választásokon az ő vezetésével meztelenítette le a baloldal az előző nyolc év felelőtlenül háborúzó és a gazdagok adócsökkentésének érdekében eladósodó Bush-politikáját. Ráadásul egy fekete arc által csiholt remények szavazatain keresztül.
