2024. július 17., szerda

„Szerelmes” elnök kell!?

HARC AZ AMERIKAI JOBBODALON – Az egymással vívott harc helyett kórusban Obamát támadják a republikánus jelöltek

Tudósítónk jegyzete
Washington, augusztus 19.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Obama elnök és az amerikai nép nevében gratulált a magyarságnak Szent István napra. Ez szokványos protokollhírnek lenne tekinthető, ha nem lenne egy mélyebb üzenete is.

(Léphaft Pál karikatúrája)

Az amerikai diplomácia vezetője elismerését fejezi ki a közös fellépésért Afganisztánban, Koszovóban és Boszniában, valamint a békés demokratikus átmenettel való példamutatásért, majd hozzáteszi: „Az Egyesült Államok Önök mellett áll a demokratikus intézmények megőrzésében...” Ez a nagyon finom utalás egyértelműen azt jelenti, hogy az USA érdeklődéssel figyeli, mennyire lesz hajlandó az alkotmányozó többséggel rendelkező, mindent átépítő magyar kormány tartózkodni a demokratikus intézményrendszer leépítésétől.
Korántsem ilyen diplomatikus viszont az az ádáz választási harc, ami egy újabb, letisztuló szakaszába lépett a héten a republikánus jelöltek között. Annak ellenére, hogy a jövő júniusig még csak egymás között versenghetnek, a retorikájuk éle egyelőre kizárólag Barack Obama ellen irányul, akivel pedig csak egyetlenegy veheti majd fel közülük a versenyt. Úgy látszik, hogy ennek az egyéves előbirkózásnak az egyetlen tétje az, ki tudja erőteljesebben az elnök ellen hangolni a jobboldali választókat.
A jobboldal máris rengeteget elért azzal, hogy az utolsó pillanatig halasztva az adósságplafon-emelést, valamint elutasítva Obama négyezer milliárdos költségvetés-csökkentési ajánlatát, „kivívta” az Államok hitelminősítés-rontását, ami óta a tőzsde nyaktörő hullámvasutat jár. Semmi sem járulhat hozzá jobban a jelenlegi elnök újraválasztásának megakadályozásához, mint az, ha az ellentábor csökönyösen – és saját céljaival mérve: hatékonyan – kitart a gazdaság gyógyításának elodázásában.
Obama támogatottsága máris 40 százalék alá süllyedt (gazdasági szempontból mérve 30% alá!), ami nem csoda, hiszen a költségvetés-lefaragási mánia állami alkalmazottak tízezreinek elbocsátásához vezet havonta – minden szinten. Az is igaz, hogy a Teadélután mozgalom – amelynek obstrukcionista politikája az egész Republikánus Pártot túszul ejtette – támogatottsága Obamáénak csak a fele: a választók mindössze 20 százaléka tartja kedvezőnek az ultrakonzervatívok politikáját, 40 százalékuk pedig egyenesen károsnak.
Csakhogy mindez alig számít, mert a párton belüli pártnak éppen elegendő ereje van ahhoz, hogy megakadályozzon minden konstruktív törvényt: márpedig újabb serkentő intézkedések nélkül, a jelenlegi körülmények között nem lehet várni a munkanélküliség csökkenését. Azon keresztül pedig a fogyasztók bizalmának a növekedését sem, ami végül is a gazdasági növekedés megakadályozásához vezet.
Az USA gazdasága kb. évi 2 százalékos ütemben növekszik még mindig, ami kereken tízszerese a legszilárdabbnak tartott német gazdaság növekedésének. Az eheti tőzsdegondokat elsősorban az európai helyzet lassú, félénk kezelési kísérletei okozták, és csak másodsorban az amerikai körülmények – de az is Obamára hat vissza. Amerikai szakértők szerint Angela Merkel mára már elveszítette cselekvési bátorságát és csak saját újraválasztására koncentrál. Ami persze minden politikus szokásos vágya és joga – csakhogy nem szokványos időket élünk.
Az amerikai színtéren kikristályosodó jobboldali elnökjelölt-harc az európaihoz képest sokkal erőteljesebb egyéniségeknek kedvez – Merkel itt labdába sem rúghatna. Most, hogy Rick Perry texasi kormányzó is belépett az arénába, még jobban kiéleződik a szónoklatok nyelvezete. Perry a minap ki is fejtette ezt, miután kifejtette, hogyan tette tönkre Barack Obama az USA-t: „Olyan elnökre van szüksége ennek az országnak – mondta a George Bushéhoz hasonlító, erőteljes texasi tájszólással – aki szenvedéllyel viszonyul Amerikához, aki szerelmes Amerikába!”
Még egy a már jól ismert támadásokból: Amióta sötét bőrszíne feltűnt a választási arénában, a jobboldal még Obama hazafiságát is megkérdőjelezi. E a legegyszerűbb útja annak, hogy lejárassák a saját, többnyire tájékozatlan szavazóbázisuk előtt, hiszen előremutató gazdasági és politikai terveik nincsenek – vagy legalábbis egyetlenegyet sem fejtettek még ki.