Tudósítónk jegyzete
Washington, szeptember 2.
Közismert, hogy az Egyesült Államok mindenkori elnöke – a rendszeres januári évértékelő beszédet nem számítva – csak a legritkább esetben szólal fel a kongresszusban.
Ilyen volt például ifj. George Bush beszéde a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után, vagy Obama beszéde az egészségbiztosítás univerzális joggá tétele érdekében.
Az elmúlt kilenc hónap három nagy amerikai belpolitikai viszályt hozott. Ezek során a Fehér Ház rendre engedett a Republikánus Párt ultrakonzervatív Teadélután-szárnyának, amelyet John Boehner korábban mérsékelt képviselőházi elnök – feltehetően saját meggyőződése ellenére – hatékonyan képviselt. A szélsőjobboldal még az államadósság-plafon emelésének vitáját is arra használta fel, hogy az ország tekintélyét túszul ejtve keresztülvigye tervét az elnök minél gyakoribb megalázására. Obama, mint tudjuk, harmadszor is odafordította a másik arcát is.
Az is kiderült viszont, hogy a Teadélután mozgalom által annyit és oly hangosan emlegetett államadósság „megoldása” egyáltalán nem hozna hirtelen gazdasági fellendülést, sőt: a legkülönbözőbb szintű állami munkahelyen dolgozók tízezreinek elbocsátása – a látszólagos „köztakarékoskodás” céljával – csak tovább mélyíti a válságot
A nem szívesen látott elnök: Barack Obama (Beta/AP)
A harmadik nagy csata után Obamának minden közgazdász és elemző azt javasolta, hogy 2012 novemberéig már csak új munkahelyek teremtésével foglalkozzon, mert újraválasztása jórészt attól függ, hogy a választás napján a határozatlan szavazók éreznek-e javulást a gazdaságban. Mivel az elbocsátások közepette a fogyasztói kereslet nem nőhet, a magántőke pedig nem hajlandó munkahelyeket teremteni, annak ellenére, hogy több ezer milliárd dollár készpénzen csücsül, az egyetlen megoldás egy ismételt kormánybeavatkozás lenne. Ezt a jobboldal természetesen határozottan elveti, hiszen egyetlen kitűzött és megvallott célja Obama jövő évi megbuktatása. Az ország gazdaságának fellendítése várhat Obama utánra.
Az elnök nem kívánta visszahívni a kongresszust a nyári szünetről, mert úgy gondolta, hogy hatékonyabb, ha a szenátorok és a képviselők saját választóiktól hallják az intervenció szükségességét. Az USA választási rendszerének jellege folytán azonban szinte mindenki csak azt hallja, ami saját politikai elképzeléseit erősíti – az ellenvéleményt nem, vagy azt figyelmen kívül hagyhatja, mert „biztonságos” választókerületben indul.
Így került sor Obama újabb „bátor húzására”, vagyis szokásos kompromisszumára: a kongresszus őszi ülésszakának első rendes napjára javasolt egy „rendkívüli” ülést, amelyen ő maga adta volna elő a munkahelyteremtésre irányuló indítványát. A Fehér Ház összekötői természetesen előre és zárt csatornákon keresztül kommunikáltak a házelnökkel, hogy tisztázzák a rendkívüli elnöki beszéd körülményeit.
Miután az egyeztetés megtörtént, a Fehér Ház közzétette Obama szeptember 7-ei kongresszusi fellépését – és akkor jött az újabb republikánus pofon: Boehner képviselőházi elnök bejelentette, hogy a honatyák aznap sajnos nem érnek rá az elnököt meghallgatni, mert fontos és sürgő törvényjavaslatok kerülnek majd szavazásra! Minthogy ugyanez a Boehner a nyár elején számtalanszor elhalasztotta a szavazást az államadósság-plafon emeléséről szóló abszolút kritikus törvénytervezetről és a Teadélután kedvenc abortuszellenes indítványainak adott előnyt – vagyis még véletlenül sem foglalkozott a gazdaság fellendítésére irányuló témákkal –, most sem valódi sürgős ügyekről van szó, hanem az államfő megalázásának újabb lehetőségéről. Mondanunk sem kell, hogy Obama negyedszerre sem fogadta el a kesztyűt, hanem szelíden, sőt megalázkodva másnapra tette kongresszusi beszédét.
Végső soron teljesen mindegy, melyik nap beszél ez az elnök, sőt az is, hogy mit fog mondani: a republikánus vezetés alatt álló képviselőház úgysem fogad el semmiféle, valódi javulást ígérő törvénytervezetet, hiszen egyetlen célja nem a gazdaság fellendítése, hanem annak akár mesterséges úton történő visszafogása, halogatása mindaddig a napig, amelyen reményeik szerint visszavehetik a fekete bőrű elnöktől – akit éppen ma nevezett „Nulla Elnöknek” a Republikánus Párt sajtófigyelője – az őt szerintük meg nem illető Fehér Házat.
