Szinte nem múlik el nap, hogy valahol ne vernék félre a harangokat egy újabb csődhullám vagy tőzsdekrach veszélye miatt.
A hitelválságból, az ebből fakadó megszorító intézkedésekből és az erre válaszul érkező menterendszerű sztrájkokból, valamint az eurózóna agonizálásából egyesek előre látják az Európai Unió rohamos erózióját és szétesését, már-már jövendő háborúkat jósolnak. A múlt hét végén és a folyó hét elején két uniós tagállam, Hollandia és Románia között máris egy miniháború kezdett kibontakozni. Egyelőre tulipánokkal vívják.
Bukarest és Hága viszonyát az mérgesítette el, hogy a holland kormány továbbra is ellenzi, hogy Románia és Bulgária a schengeni övezethez csatlakozzon. A csütörtökön hivatalosan is közölt állásfoglalás szerint Hága (és Helsinki) ellenzi a két ország csatlakozását, mivel egyik sem küzd kellő elszántsággal a korrupció és a szervezett bűnözés ellen, ergo nem képes hatékonyan ellenőrizni az EU külső határát.
Szófia nem szívta mellre a dolgot, Bukarest azonban nyomban cselekedett. Mintegy azt bizonyítandó, hogy a határszerveik igen is becsületesen és körültekintően végzik munkájukat, a román hatóságok elrendelték, hogy minden, Hollandiából érkező, magvakat és virágot szállító teherautót fel kell tartóztatni a határátkelőkön, és szigorú ellenőrzésnek alávetni, mert – a hivatalos indoklás szerint – a szállítmányok veszélyes baktériummal fertőzöttek. A regula szerint a rakományokból mintát kell venni, amelynek elemzése (legalább) két-három napig eltart, addig a szállítmányoknak a határon kell vesztegelniük. (Ad notam: a Romániába – évi szinten 20 millió euró értekben – importált virágok 90 százaléka Hollandiából származik.)
A rendelet kiadásakor az illetékesek közül senki sem tudta megmondani, hogy milyen kórokozót keresnek, de szép számban akadtak, akik mikrobiológiai jártasság és laboratóriumi felszerelés híján is kapásból azonosították a titokzatos betolakodót. Az Adevărul című liberális napilap „Schengen-baktériumnak” nevezte el, egyértelműnek tartva, hogy nincs másról szó, mint a román hatóságok ellenlépéséről.
Nem tudom, hogy kinek a fejéből pattanhatott ki ez a bugyuta ötlet, ez a tulipánháborús gyermeteg zsarolási kísérlet, de aligha számíthatott arra, hogy ez megpuhítja a kőszívű németalföldieket. (Ha igen, úgy klinikai esetnek számít.) A hollandokra ugyanis sok mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy következetlenek. Jól tudjuk, Hága vétózta meg annak idején Horvátország uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, majd ugyancsak a háborús bűnökkel vádoltak kiadásától tette függővé Szerbia tagjelölti státusának elnyerését is. Most Bukaresttől és Szófiától sem kér egyebet, minthogy maradéktalanul teljesítsék vállalt kötelezettségeiket, valós korrupcióellenes fellépést, nem csak üres ígéreteket akarnak. A kép szerves része az illegális migráció, szűkebben, a romakérdés is, ezzel együtt pedig az is, hogy Hága és Helsinki nem csupán egyéni álláspontját tolmácsolta, hanem Berlin és Párizs, Bécs és Koppenhága „titkos” szócsöve is.
A fenti tulipánháborúról egyébként kapásból a tulipománia éveire asszociáltam, a világ első tőzsdei összeomlására. Részben Hollandia és a tulipán, részben a napjainkra jellemző piramisjátékok, spekulációs tőzsdei üzletek és üzelmek ősmintája miatt.
A tulipánmánia, vagy tulipománia – mely messze túlszárnyalta a tájainkon végigsöpört Jugoskandic és Dafiment-féle tömegőrületet – a tulipánhagymákkal történő eszeveszett kereskedés időszakát jelzi. Ez a tömegőrület 1634 és 1637 között tetőzött, amikor egy tulipános határidős üzletekkel foglalkozó piac nyílt a még nem tenyésztett hagymákkal való spekulációra. Ez feje tetejére állította az egész nemzetgazdaságot, az amszterdami tőzsde értékpapírok és áru helyett tulipánhagymákkal kezdett kereskedni. (A határidős ügyletek résztvevőit persze nem a tulipánok szépsége és azok megszerzési óhaja vezérelte, a tulipánhagyma csupán eszköz volt a spekulációs üzletelésre)
Így vagy úgy, a ritka tulipánok iránti kereslet 1636-ra oly mértékben megnőtt, hogy adásvételükre az amszterdami tőzsde mellett Rotterdamban, Haarlemben, Leydenben, Almarkban, Hoomban és más városokban is szabályos piacokat hoztak létre. A tulipánbrókerek a tulipánkészletek értéknövekedésére és -esésére spekulálva, nagy pénzeket kerestek azzal, hogy vásároltak, amikor az árak estek, és eladtak, amikor azok emelkedtek. Sokan hirtelen meggazdagodtak, mások ennek reményében készpénzre váltották összes vagyonukat, és azt tulipánhagymákba fektették. Házakat és földeket kínáltak nevetséges összegekért, elzálogosították vagyonukat vagy ruházták át fizetségül ingatlanjukat és ingóságukat a tulipánpiaci megállapodások nyomán.
A különös fajták iránti kereslet szárnyalása következtében az árak az egekbe szöktek. A Semper Augustus nevű tulipánhagyma, amely 1624-ben még „csak” 1200 guldent, avagy holland forintot ért (egy átlagos kézműves évi 150 guldent tudott megkeresni), 1633-ban már 5000-ért cserélt gazdát, 1637-ben pedig elérte a 10 000 guldent is. Ennyiért akkortájt egy pazar csatorna menti amszterdami házat lehetett vásárolni. Előfordult olyan is, hogy 12 holdnyi birtokot adtak egyetlen Semper Augustusért. Olyan történetek is keringtek, hogy egy tengerész tévedésből, közönséges vöröshagymának vélve, megevett egy értékes tulipánhagymát, amiért megverték, majd tömlöcbe vetették. Igazságalapja erősen vitatható, a két hagyma közti (íz)különbség ugyanis azért nagyobb, minthogy egy avatatlan tengerész is összetéveszthette volna.
Amikor aztán 1637 elején kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a tőzsdei tranzakciók mögött már nem is létezik semmiféle tulipánhagyma (mint ahogy nem is létezett), az avatottabbak kezdtek kiszállni a buliból. Az eladási láz egyszeriben pánikká fokozódott, az árak pedig mintha csak szakadékba zuhantak volna. 1637. február 7-én bekövetkezett a krach, összeomlott a börze. A tulipánhagyma ára, amely előző években ötvenszeresére emelkedett, egy csapásra az eredeti ár századára csökkent.
Sokan, akik nem tudtak időben megszabadulni a hagyma-befektetéseiktől, bíróságok révén próbálták érvényesíteni a megállapodásaikat, a bíróságok azonban – az egészet szerencsejátéknak minősítve – nem voltak hajlandók segíteni rajtuk. A veszteséges bankok, takarékpénztárak és hitelintézetek számára – miként manapság – utolsó mentsvárnak az állam tűnt. Az egyetlen orvosság, sajna, a hagymák árának a krach előtti szintre való leszállítása lett volna, ez azonban nyilvánvalóan lehetetlen volt, így hát az újgazdagok egyszeriben újszegényekké váltak. A krach okozta elszegényedés dermesztő hatással volt a holland gazdaságra. Egyetlen fejlemény enyhítette: utóbb nagy virág- és hagymapiac alakult ki, a tulipán Hollandia védjegyévé vált.
