Mindkét lábán megsebesült, és a kórházba szállítás közben elvérzett... Csak jobb karját érte golyó, aztán aközben, hogy teherautóval akarták elszállítani, a járműre tüzet nyitottak és ekkor érte halálos fejlövés... Véres tetemét az aszfalton vonszolják, cibálják, üvöltenek... A dühös tömeg leráncigálja egy járműről, ütik, verik, haját cibálják, aztán az egyik fegyveres pisztolyt tart a fejéhez... Egy kórboncnok szerint a mellkasán és a fején behatolt golyók oltották ki életét... Egy másik halottkém szerint egy haslövés volt végzetes...
Ilyesmiken csámcsog és a YouTube-felvételeket nézve voajörként kéjeleg a mentális szinten még mindig a nyilvános akasztások és lefejezések korában élő, vérre, hajmeresztő borzalmakra szomjazó csőcselék. A videomegosztókon, közösségi portálokon bizonyára feltűnik majd még számos, eddig nem látott, gyomorforgató képsor, arra is fogadhatunk, hogy szép számban akadnak majd a „minél morbidabb, annál jobb” stílusban montázsolt „klipek” (death-metal aláfestéssel), és olyan szenzációs hír(esztelés)ek is szárnyra kapnak, hogy mindez csak egy ocsmány színjáték, ő él és virul, a képsorok egy hasonmásának kálváriáját örökítették meg, vagy afféle photoshopos retusálással csinálták (Nagyszerű fogódzó ehhez, hogy, a hajából vett minta nem vág egybe a DNS-ével.)
Maradjunk annyiban, hogy Moammer Kadhafi halott. Valószínűsíthetően lelőtték, mint a kutyát. De ha netalán úgy végezte volna, mint az adomabeli fickó, aki megbotlott és beleesett a késbe... ügyetlenségében egymás után harminckétszer, az sem változtatna a tényen.
Hogy ez nem igazán meríti ki az általa „áhított” mártíromságot?!? Kit érdekel!?! Allāhu Akbar... Ő bizonyosan helyére teszi a dolgokat. Kadhafit is. Kit érdekel, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosa ki akarja vizsgáltatni halálának körülményeit? És ha kivizsgálják, vajon beárnyékolhatja-e – Clintonnét idézem: „a líbiaiak demokráciaépítési szándékát”? Nem érdekes.
Érdekes lesz ellenben meglesni, mit hoz a közeljövő, hiszen az élet most visszatérhet(ne) szokásos medrébe, már nem igazán marad ok a lövöldözésre, az ellenséggel való leszámolásra, márpedig sokaknak, kiknek február derekától megadatott a „luxus”, hogy egy személyben bírót és végrehajtót játszhassanak, nem lesz könnyű visszavedleni békés civillé. Egy kalasnyikovval különben is sokkal meggyőzőbben lehet érvelni, mint nélküle.
Még kevésbé lesz könnyű az átmeneti kormányzásnak a zavartalan közellátást szavatolni, az országot egységes egészként kormányozni, hiszen messze nem az (nem is volt soha), jelenleg még az sem sejthető, ki milyen jövőt áhít, mekkora a „demokráciaépítők” tábora, és mekkora azoké, akik a saria jogrendszerét, valláscentrikus államot szeretnének. És vajon eme anarchikus állapotok közepette lebonyolíthatóak lehetnek-e a tavaszra ígért választások?
Az „érző szívű”, felvilágosult világ számára valójában ez sem érdekes... csak addig a fokig, ameddig a majdani líbiai kormányosok szavatolni tudják, hogy a már nyélbe ütött olajkoncessziókból (melyeket túlnyomóan a felszabadítókat leginkább támogató francia és brit cégek kaptak „jutalmul”) és más korporációs beruházásokból zavartalanul áramoljon a tőke. Ha és amíg ez a szegmentum stabil marad, amíg Líbia teljesíteni tudja „gyarmati kötelezettségeit”, addig a jövendő kormány akár naponta is bukhat, nem lesz baj.
