Tegyük fel, kedves olvasóm, hogy egy bűncselekmény szemtanúja voltál. Egy vagy több magas beosztású, befolyásos ember gaztettét láttad.
Mivel lelkiismereted nem hagy nyugodni, ám bizalmatlan vagy a rendőrség és az igazságszolgáltatás iránt, a történetet jobb híján velem osztod meg. Elmondásod alapján megírom az esetet. Rövidesen mindkettőnk ajtaján kopognak az állambiztonságiak. Engem éppen nem találnak otthon (azóta is külföldön bujkálok), téged azonban bevisznek, és némi vallatás után közlik, hogy bizalmas információk kiszivárogtatása és a nemzetbiztonság veszélyeztetése miatt vádat emelnek ellened. Az eljárás végén négy évre ítélnek el. És még örülhetsz, hogy – vádalku révén – csak ennyire, mert – amilyenek ezek –, életfogytiglanit is kaphattál volna.
Nem kell persze kaffkai dráma, hipotetikus „horror”, a valós világban is akad ilyesmire példa. Mondjuk Bradley Manning közlegény esete, akinek főben járó bűne, hogy a WikiLeaks révén (többek között) „nyilvánosságra segítette” azt a bizalmas videót, amely az amerikai légierő egyik (2009. május 4-ei) afganisztáni akciójáról, a garnai mészárlásként elhíresült bombázásról tanúskodik, amelyben egyetlen (légi)csapással 140 civilt, köztük 93 gyermeket küldtek a másvilágra. Manning szivárogtatta ki azt a videót is, amely azt örökítette meg, hogyan lőttek le Bagdadban egy Apache helikopterből több civilt, köztük a Reuters két újságíróját. Jelenleg is egy kansasi börtönben várja, hogy sok-sok évre ítéljék... mert nem hagyta nyugton a lelkiismerete.
Vagy itt van Anat Kam esete. A 24 éves izraeli lány az előző vasárnap közzétett jeruzsálemi ítélet szerint kémkedés címén négy és fél évet kapott. A fiatal újságírónő (a Walla! című internetes oldalnak, s időnként a Háárec című baloldali napilapnak dolgozott) a 2005 és 2007 közötti kötelező katonai szolgálata idején, a központi parancsnokságra (IDF), éspedig Jaír Naveh tábornokhoz, az akkoriban Ciszjordániáért felelős parancsnokhoz volt beosztva. Annak titkárnői teendőit ellátva olyan iratokba volt betekintése, amelyek a hadsereg ciszjordániai és gázai akcióit részletezték, köztük számos olyan bizalmas információn is megakadt a szeme, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy azok kimerítik a háborús bűn kategóriát, hiszen számos olyan parancsot talált, amelyek tudatosan szegik meg a legfelsőbb bíróság rendeleteit. E parancsok nyomán a katonák több szélsőségesnek tartott palesztint öltek meg, holott a bíróság csak a letartóztatásukat rendelte el. (Az „előbb lőj és aztán kérdezz” hozzáállás, azaz az ún. célzott likvidálások az izraeli hadsereg bevett gyakorlata: általában olyankor „alkalmazzák”, ha a kémelhárítás információi szerint Izrael-ellenes fegyveres szervezet tagjairól van szó.)
A Naveh tábornok számítógépében tárolt mintegy kétezer dokumentum – amelyek közül 700 volt titkos vagy szigorúan titkos pecséttel ellátva – között Kam a gázai hadjáratra, azaz az Öntött ólom fedőnevű, 2008. december 27-én kezdődött és 2009. január derekáig tartó Gázai hadműveletre vonatkozó „érzékeny” információkat is talált, amelyek egyike-másika nem kimondottan arról tanúskodik, hogy az akciót irányító tábornokok, köztük Gabi Askenázi vezérkari főnök emberi jogi díjra érdemesül.
Kamot az „anyag” annyira megdöbbentette, hogy azok nyilvánosságra hozatalát lelkiismereti kötelességének érezte, azt akarta, hogy a közvélemény is értesüljön a háborús bűnökről, tudja meg, mi folyik a színfalak mögött, kvázi a nép nevében. Nosza a kompromittáló anyagot CD-re másolta, majd szolgálatának leteltével megosztotta azt Úri Blauval, a Háárec munkatársával. Blau oknyomozó cikkekben használta fel az imigyen kapott információk egy részét, köztük a körözött palesztin aktivisták „célzott likvidálásáról” szólókat. Érdekes, hogy az újságíró Engedély a gyilkolásra című, valamint néhány további cikkét a katonai cenzor is jóváhagyta, de az azokban szereplő információk miatt utánanéztek forrásainak.
Folyományaként Anat Kamot 2009 decemberében vették őrizetbe, fogva tartását azonban csak négy hónappal később jelentették be. Azok után, hogy feloldották a belbiztonsági szolgálat (Sin Bét) által kiadott hírzárlatot, a Sin Bét ugyanis Kam letartóztatásakor az egész médiára érvényes bírósági tiltó parancsot adott ki, amivel még azt is megtiltotta, hogy a sajtó akár csak a letartóztatásáról is beszámolhasson.
Blau hosszabb időre Londonban húzta meg magát, mert minden jel arra utalt, hogy hamarosan őt is letartóztatják. Tavaly október végén tért csak vissza Tel Avivba, azon megállapodás nyomán, hogy a Sin Bét nem száll rá, ő viszont kötelezi magát, hogy a biztonsági szervek és a rendőrség kérdéseire válaszol. Az idén március végén az igazságügy-minisztérium (mégis) jelezte, hogy ellene is pert kezdeményez. Blau egyébként már korábban átadta a Kamtól kapott titkosított anyagot.
Tekintettel, hogy súlyosabb büntetés is fennforgott, Kam – ügyvédjének rábeszélésére – februárban vádalkut írt alá, amely szerint elismeri a kémkedést és titkos információk engedély nélküli továbbadását. Ennek fejében ejtették a nemzetbiztonság veszélyeztetésének vádját, amiért akár életfogytiglanit is kaphatott volna.
Anat Kam tehát egy immáron jogerősen elítélt kém, hazaáruló, bűnöző... aki naivan azt hitte, nemcsak a filmekben és a tündérmesékben, hanem a valós világban is van sajtószabadság, hogy Iustitia mindenkor mindenkihez egyformán kegyes vagy kegyetlen. Abban a hitben ringatta magát, hogy nem a titkos iratok lemásolása és közlése az igazi bűn, hanem az azokba rejtett mocsok elhallgatása.
