(Tudósítónk jegyzete)
Washington, nov. 18.
Csütörtökön országos akciónappal emlékeztek a Wall Street megszállói a mozgalom két hónappal ezelőtti kezdeteire: a város és a metró több pontján hirdették követeléseiket és kora reggel megpróbálták lezárni a tőzsde bejáratához vezető utat. A keddi rendőrakció óta ugyan senki nem alhat a Zuccotti parkban – csak „biztonsági bejáraton” lehet immár bejutni rendőrkordon és motozás fenyegetése mellett –, de a tiltakozók nem adták fel: a környékbeli templomok és rokonszenvező klubok nyújtanak éjjeli menedéket azoknak, akiktől a hatóságok elkobozták a sátrakat és a hálózsákokat. Csütörtökön újabb 240 letartóztatás jelezte a „sikert”: köztük volt egy nemzetközi szakszervezeti elnöknő, egy városi tanácstag, sőt a volt phialdelphiai rendőrfőkapitány is, akit díszegyenruhában tartóztattak le New York-i kollégái és ültettek műanyagpánttal hátrakötött kezekkel a hideg betonra.
Nem kapnak ugyanakkor „büntető kiállítást” azok a jobboldali elnökjelöltek, akik szinte egymást túllicitálva tesznek tanúbizonyságot arról, hogy fogalmuk sincs a világról, amelyet vezetni óhajtanak. A múlt héten a szinte zombiként kampányoló texasi kormányzó, Rick Perry felejtette el, melyik három minisztériumot is akarja bezárni, most meg a pizzakirály Herman Cain tartott nem kevesebb, mint 53 másodperces szünetet, hogy eszébe jusson, mit is jelent a Líbia szó. Nem sikerült neki – majd később azzal magyarázkodott, hogy egy elnöknek nem kell mindent tudnia, majd a tábornokok elmagyarázzák. Azt azért még hozzátette, hogy Iránt nem lehet bombázni, mert „túl sok ott a hegyvidék”... (Úgy tűnt, nem hallott még arról, hogy a bombákat magasan szálló repülők szokták kézbesíteni...)
Így aztán kezd kialakulni a világos összehasonlítási alap a két „mozgalom” között: a 99 százalék tudja, mit akar (tisztességes versenyt), és azt is, hogy mit nem (a rendszer lényegéből eredő igazságtalanságot) – csak azt nem látja, hogyan lehetne a célt elérni. Herman Cain – és az általa szimbolizált jobboldali elnöki reménységek – szintén tudják, mit akarnak (vég nélküli adócsökkentést), azt is, hogy mit nem (Obamát és „szocializmust”), de azt is, hogyan kell mindezt elérni: őket kell a Fehér Házba ültetni! A Wall Street ostromlói között egyetlenegy sincs, aki ekkora nagyképűséggel szólalna meg – miközben bármely napilapban fellelhető információnak sincs birtokában, mint egyes jelöltek.
Los Angelesben gumilövedéket és könnygázt is használtak
Bloomberg és polgármester kollégái országszerte ravasz módszerekkel igyekeznek lassan szétverni a mozgalmat: egyre elviselhetetlenebb rendszabályokkal, privatizált őrszolgálatok bevetésével (hasonló megoldás vezetett Irakban a foglyok legocsmányabb meggyalázásához, sőt törvénytelen gyilkolások sorozatához), a tiltakozás egyre nehezebbé, lehetetlenebbé tételével. A hatalom persze mindig a „köz” biztonságára hivatkozik – holott például a keddi razziát indokló sérülést egyáltalán nem a tüntetők, hanem éppen a hatósági beavatkozás okozta: egy mentős törte lábát a Zuccotti park kiürítése előtt – miután átesett a rendőrök emelte vaskorlát merevítőrúdján. A tüntetések szervezői ugyanakkor tudatosan készültek a rajtaütésre és „de-eszkalációs” módszereket tanítottak a kevésbé tapasztalt részvevőknek: hogyan kell elviselni a zsaruk megalázó, vérlázító, szándékosan dühre fakasztó parancsait – amelyeknek elutasítása szinte kivétel nélkül a letartóztatáshoz szükséges ürügy csiholását szolgálja.
Ez a módszer kb. úgy néz ki, hogy a rendőrök követhetetlen vagy egymásnak ellentmondó utasításokat adnak, és utána bevonulnak rohamsisakkal, hosszú botokkal (Los Angelesben még gumilövedéket és könnygázt is használtak) meg műanyag bilinccsel, hiszen a polgár „ellenállást tanúsított”. Az ilyen akciókhoz persze előre felvonulnak a letartóztató erők meg a fogolyszállító buszok – vagyis tudni lehet, mire készül a hatalom.
Az amerikai állapotok megértéséhez tudni kell, hogy a legtöbb valamirevaló munkahely betöltésénél esélye nincs annak, akit valaha is bármiért letartóztattak – még ha semmilyen elmarasztaló ítélet sem születik az ügyében: pályázatát minden felelősségteljes személyzeti referens azonnal a papírkosárba dobja. Ilyen megvilágításban kell szemlélni a 99% elszántságát: ezek a fiatalok gyakorlatilag egész életüket felkínálják a célért és tudatosan lemondanak bármilyen jelentős pályafutásról – vagy eleve tudják, hogy semmiféle esélyük sincs munkahelyekre meg biztos jövedelemre.
„Menjenek inkább dolgozni” – pofázik vissza nekik az a politika (a pizzakirály „nagy ötlete”), amely a háromszor 9%-os egykulcsos adót kínálja a világ megváltásának egyedül üdvözítő módszereként. Nem számít, hogy a szakértők és a kicsit is tájékozottabb rétegek között az égvilágon senki sem hiszi – még a többi republikánus sem –, hogy ez valóban meghozná gyümölcsét. A lényeg az, hogy jól hangzik: nyilván mert egyszerű és eggyel több kilences van benne, mint az átlagembert képviselő tömegmozgalom nevében.
