(Tudósítónk jegyzete)
Washington, nov. 25.
Hálaadásnap volt tegnap az Egyesült Államokban, ma pedig „fekete péntek” van. De egyik sem arról szól, amit a neve sugallna. Az idén (is) mindkettőre a pénz hatalmának újabb győzelme nyomja rá bélyegét, miközben a kisember legfeljebb csak a megmaradt életéért lehet hálás.
Az első, a „legigazibb” amerikai ünnep, amelynek középpontjában a család áll (ilyenkor 40 millió ember autózik vagy repül 80 kilométernél távolabbra, hogy szeretteivel vacsorázhasson), az idén sem tette lehetővé százmilliók számára, hogy végre fellélegezhessenek. Az államadósság körüli politikusi nyavalygás ezen a héten újabb szakaszába lépett az ún. szuperbizottság kudarcával. Ennek a hattagú, kétpárti titkos testületnek kellett volna ugyanis szerdára előkészíteni egy ezermilliárdos hiánycsökkentési tervet – aminek elmulasztásával összköltségvetési fűnyírás következik. Ha igaz.
A második, a fekete péntek ennél is közönségesebb: ez az év legfontosabb vásárlónapja, ünnep előtti ajándékgyűjtés, akciós árak vadászata, össznépi roham a nagyáruházak és bevásárló-központok ellen. A kiskereskedők persze mindenféle leárazással csábítják a vásárlókat és akár hajnali 4-kor vagy 5-kor nyitnak – a „korlátozott” számú olcsóságra vadászók közül egyesek pedig már hétfőn(!) letáboroztak, sátrat vertek a boltajtók előtt, hogy biztosan megkaparinthassák álmaik óriástévéjét. Sőt, az idén először, egyes áruházak már csütörtök éjjel kinyitottak, hogy az ünnepi vacsora maradványait eltakarító ünneplők ne „fogyjanak ki” a szórakoztatásból, azonnal rohanhassanak maradék pénzüket elkölteni.
Hogy honnan ered a fekete szó a nap nevében? A – nyelvi kutatások szerint igaz – legenda szerint a kereskedők az évnek ezen a kései napján lépnek ki a „piros tintából” (amivel az angolszász könyvelés az adósságot jelzi) és térnek át a feketére, hogy az év végéig biztosítsanak valamiféle nyereséget.
Az Egyesült Államok lakosságának többsége azonban továbbra is vesztésre áll a politika és a pénz szorításában. Igaz, hogy az európai államcsőd-fenyegetések következtében erősödött a dollár (ami az amerikai exportnak nem jó), és általában úgy tűnhet, hogy az USA még sincs akkora bajban, mint az Európai Unió (ezt vezető közgazdászok is minduntalan megerősítik), ám a politikai vándorcirkusz egyelőre semmi jót nem hozott az egyre nagyobb – sokszor kényszeredett – hahotákon kívül. Egyrészt ami az államadósság csökkentésének kínját, másrészt pedig ami a republikánus elnöki önjelöltek ostobaságait és pártjuk korábban ritkán látott határozatlanságát illeti.
Az elmúlt tizenegy hét alatt a tizenegyedik tévévitát tartották múlt kedden, ezúttal nemzetbiztonsági kérdésekről. Mint azt könnyű volt megjósolni, a fekete bőrű pizzakirály csillaga végképp leáldozott, Herman Cain a harmadik helyre csúszott. A republikánusok általában jó előre kiszemelik a párt üdvöskéjét, és bámulatos pártfegyelemmel közösen futtatják, de ezúttal szokatlan keresgélés folyik: szeptember óta immár az ötödik jelölt tört az élre Newt Gingrich volt képviselőházi elnök személyében. Gingrichnek van bátorsága kimondani fontos dolgokat – például, hogy egyszerűen lehetetlen mind a 11 millió illegális bevándorlót kitoloncolni –, ám a konzervatív tábor egyszerűen nem akarja a mégoly logikus igazságokat sem hallani, hanem olyan jelöltre vágyik, aki hajlandó nagyokat mondani, csakhogy benyaljon a legelszántabb – értsd: legszélsőségesebb – választói rétegeknek, mint pl. Rick Perry texasi kormányzó vagy Michele Bachmann képviselőnő, és legföljebb olyanokkal elégszik meg, aki sorra elmaszatolja a témákat (mint például a folyamatosan első-második helyet tartó Mitt Romney volt massachussetsi kormányzó). Így hát a harmadik házasságát „fogyasztó” Gingrich sem lesz a republikánusok végső jelöltje – már csak azért sem, mert éppen egyik korábbi feleségét csalta egy kongresszusi beosztottal, miközben saját kezűleg irányította az ádáz leváltási küzdelmet Bill Clinton ellen, amikor az elnököt az ovális irodában folytatott szivaros enyelgéssel próbálták „megfogni” politikai ellenfelei.
A vándorcirkusz – és az államadósságok leminősítése – tehát nyugodtan folytatódhat. Ha nincs is munkája 15 milliónak, legalább hálát adhat a remek szórakoztatásért.
