Tudósítónk jegyzete
Washington, december 14.
Már megint „besúghatta valaki Magyarországot”, mondhatná a távoli szemlélő a pesti kormánypárti sajtókörökben elterjedt szóhasználattal élve, hiszen a hét első két napján három esetben is napirendre került a magyar demokrácia állapota az Egyesült Államokban.
Aligha lehet véletlen, hogy minderre éppen egy héttel Schmitt Pál köztársasági elnök háromnapos látogatása után került sor, amelynek keretében jól látogatott előadást tartott az egyik vezető egyetemen, de a washingtoni kormányzat vezetőivel nem találkozott.
Az e heti sort Charles Gati ismert politikai elemző és Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász egy-egy tárcája nyitotta a New York Times hasábjain. Magyarország visszacsúszik címmel Gati – aki a Clinton-érában az amerikai külügyminisztérium magas rangú politika-tervezője volt – a múlt hétvégi uniós csúcson történtekkel kezdi, amely után a magyar kormány magyarázkodásra kényszerült, mert a helyszínen nem tette világossá, hogy az Egyesült Királyság oldalán elutasítja az új pénzügyi szerződés alapelveit, vagy csak – mint utólag magyarázták, – parlamenti jóváhagyásra utalta azt a miniszterelnök. (Mindezt azért nem értette a világ, mert köztudomású, hogy Budapesten nem az országgyűlés ellenőrzi a kormányt, hanem a kétharmados többséggel rendelkező miniszterelnök irányítja saját frakcióját.)
Gati, aki elutasította, hogy Magyarországon „neototalitárius“ rendszer lenne kialakulóban, úgy véli, hogy miután a politikai „fékek és korlátok kimaradtak az új alaptörvényből, Magyarország immár nem nyugati stílusú demokrácia”. A mečiári Szlovákiához és a Kaczynski-ikrek Lengyelországához hasonlító „illiberális, irányított demokrácia“ vezetője azonban, Gati szerint sokkal ügyesebb politikus és tehetségesebb szónok, mint északi „elődei“ voltak: két nagy választási vereség és politikai pálfordulások után is képes meggyőzni bázisát arról, hogy hű maradt elveihez. A kilátásokról szólva Gati megjegyzi, hogy a napokban először kerültek nyilvánosságra az élesedő belső kritikák. A kormánybarát Heti Válasz c. lap minapi kommentárja arra utal, hogy nemcsak az ellenzéket, hanem a miniszterelnök mérsékeltebb kollégáit is frusztrálják a gazdasági vargabetűk – mint például a Nemzetközi Valutaalap elzavarása majd visszahívása –, valamint a politikai akrobácia halmozódó mutatványai.
A New York Times ugyanaznapi számában Paul Krugman – aki rendszeresen bírálja az amerikai gazdasági állapotokat, így Obama elnököt is – még kritikusabb, mint Gati. Az európai helyzetet jellemezve a híres közgazdász úgy véli, sokkal több forog kockán az Óvilágban, mint az euró sorsa: erre utal cikkének címe is: Demokrácia és depresszió. Krugman attól félti Európát, hogy a válság túl lassú kezelése lendületbe hozza a szélsőjobboldali pártokat – és erre Ausztria meg Finnország mellett éppen Magyarországon találja meg a legveszélyesebb példát. Jellemzőnek tartja azt is, hogy az Európai Fejlesztési és Beruházási Bank legutóbbi közvélemény-kutatása szerint az új EU-tagállamokban veszít támogatottságából a demokrácia intézményrendszere. A Jobbikot Krugman egyenesen a harmincas évek rémálmának nevezi, de ugyanakkor úgy őrzi, hogy az igazi veszély a Fidesztől származik, amely a gyorslépéses reformokkal „politikai hatalmának állandósításán látszik ügyködni“.
A harmadik eseményre a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért szervezésében került sor, amelyen magyar és amerikai médiaszakértők – a már említett Charles Gati (a Johns Hopkins Egyetem professzora), illetve Haraszti Miklós a Columbia Egyetemről, aki az EBESZ sajtószabadság-felelőse is volt, valamint Budapestről Weyer Balázs, aki idén őszig az Origo vezetője volt – elemezték és bírálták a médiatörvény első évének jelenségeit. Ellen Hume, a budapesti Közép-európai Egyetem tanára pedig bejelentette, hogy intézménye hamarosan tanulmányt tesz közzé a magyar és az európai médiajog összehasonlításáról.
Mindezt az élénk amerikai érdeklődést – sőt a hivatalos amerikai kormánykörökből is lépten-nyomon hallható – aggodalmat a magyar demokrácia alakulása iránt, esetleg csakugyan betudhatnánk holmiféle „nemzetközi besúgásnak“ – csakhogy anélkül is szemet szúr külföldön az a fajta politikai centralizáció és gleichsaltung, amely a pesti éhségsztrájkhoz is vezetett. Mint ismeretes, immár négy volt (kirúgott) szerkesztő-riporter folytat éhségsztrájkot a tavaly egybeömlesztett magyar közmédia székháza előtt amiatt a botrányos politikai beavatkozás miatt, amellyel a Duna TV és az MTV híradója retusálta Lomnici Zoltánnak, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökének az arcát – csöppet sem az emberi méltóság nevében, hanem mert valakik „fentről“ megtiltották Lomnici nyilvános szerepeltetését – akit pedig éppen az első Orbán-kormány idején neveztek ki a legfelsőbb bíróság alelnökévé.
