A H1N1 influenzavírus okozta pandémia sokkal súlyosabb, mint gondolnánk. Legalább olyan veszélyes, mint az 1957-es és 1968-as világjárvány volt, és továbbra is fenyegetést jelent – közölte John Mackenzie, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgősségi bizottságának elnöke, azt is hangsúlyozván: nem tud róla, hogy a gyógyszeripari cégek e testület tagjainak bármelyikét is megkörnyékezték és befolyásolták volna.
Szerencséjére nem Geppetto mester vésője alól került ki, orra ugyanis már olyan hosszú lenne, hogy kényelmesen átívelné a genfi tavat.
Végül is nagy kár, hogy a Genfben három napon át tanácskozó WHO-illetékesek nem Pinocchio-orral „születtek”, csodás látvány lett volna ugyanis egy testületnyi eminenciást elnézni, amint zavarodottan próbálja egyre hosszabbra növő orrát leplezni. Mindez ízléstelen minősítés lenne részemről, ha Mackenzie & Co. következetesen és módszeresen nem önmagát cáfolná.
Azt állítja ugyanis, hogy a H1N1 olyan veszélyes, mint az 1957-es ázsiainak mondott grippe és az 1968-as, hongkonginak nevezett náthalázjárvány volt. Nos, amíg az előbbi 2, utóbbi 1 millió ember életét követelte, addig – ismét csak a WHO adatai szerint – a mostani járvány áldozatainak száma 17 700. Bármennyire is hadilábon áll valaki az elemi matematikával (és a logikával), csak feltűnhet neki, hogy némi aprócska különbség azért van a párhuzamba hozottak letalitása között... ha még azt, a nem elhanyagolható elemet szándékosan szem elől tévesztjük is, hogy időközben a világ népessége csaknem az akkori kétszeresére nőtt, amiből egyenesen következik, hogy a H1N1-nek már legalább 4 millió áldozatnál illene tartania.
Átlátszósága, érvtelensége mellett a folyamatos WHO-félrebeszélés azért is zavaró, mert az ENSZ szakosított szervezetének eme friss értekezletét állítólag a „tiszta vizet a pohárba” ötletével hívták össze, azt tisztázandó, indokolt volt-e az új influenza megjelenése után azonnal világjárványt hirdetni, és milyen tényezők játszottak közre, hogy nyomban félreverjék a harangokat, ezáltal belekényszerítve a világot a lázas oltóanyag-beszerzésbe. Olyan oltóanyag beszerzésébe, amelynek (mellék)hatásait nem volt – nem lehetett – elegendő idő tesztelni, amelynek felvételétől – láss csodát! – leginkább éppen a gyógyszeriparban és az egészségügyben dolgozók ódzkodtak. Olyan oltóanyag beszerzésébe, melyre – csupán a fenti számadatok fényében – egyáltalán nem volt szükség, de amelynek vásárlásába a „civilizált” országok több százmilliót öltek bele, hogy rövidesen kiderüljön, ez az invesztíció nem más, mint ablakon kidobott pénz. Pontosabban, a gyógyszeripari konszernek ablakain bedobott sok milliárd, melynek köszönhetően ez az ágazat nem hogy megsínylette, vagy picit is érezte volna a gazdasági válság hatásait, hanem akkora hasznot kaszált, amilyet még soha senki ilyen rövid idő alatt.
A beszédes adatokkal alátámasztható érvek ellenére (köztük azt sem ártana már tisztázni, hogy valójában nem is az influenzavírus a tényleges gyilkos, hanem a vele párhuzamosan fellépő baktériumos fertőzés) a genfi tanácskozáson még csak addig sem jutottak el, hogy a 6-osról esetleg alacsonyabbra hozzák a riasztás fokát (ne tessék hát űrruha nélkül mászkálni, mert jelenleg is nagyban dühöng a járvány!), egyik bölcs következtetése pedig nem más, mint hogy az internet volt az, amely – bár részben segítette a járvánnyal kapcsolatos információk terjedését – nagyban akadályozta is annak kezelését, azzal, hogy táplálta a betegséggel kapcsolatos találgatásokat és mendemondákat.
Igen, internet híján valóban sokkal könnyebb lett volna még sok millió embert halálosan befertőzni a legragályosabb „betegséggel”, a pánikkal. Sokkal több olyan lenne, aki az elhallgatott és meghamisított információk által agyonmanipulálva, a halálos kór elleni immunitás reményébe vetet hittel, birkaként járulna az egészséget osztogató istenségek oltárára. És sokkal könnyebb lett volna a kormányokkal is további vakcinák millióit megvásároltatni, nem kellett volna hajónyi megrendeléseket lemondani és azon töprengeni, vajon mely szegény afrikai országra sózzák rá (humanitárius segélyként) a kutyának sem kellő – és lejárt szavatosságú – oltásokat.
A szerbiai egészségügyiek is éppen azt latolgatják, hogy a 850 ezer – darabonként 799 dináros áron beszerzett – adagból raktáron maradt 700 ezer oltással mely baráti afrikai országot örvendeztessék meg... hogy ne dobják ki. Közben meg abban reménykednek, hogy a Novartis nem indít pert a megrendelt, majd lemondott 2,15 millió további adag okán. Ha igen, a szerződésszegésért még „fájdalomdíjat” is fizetni kell majd. Kedvező esetben is minimum más Novartis-termékeket vásárolni a lemondott oltóanyag-mennyiség értékében.
Nem az első és sajna nem is az utolsó pocsék deal ebben az országban, de ezúttal nem kizárólag a lelkükön szárad. Őket is csak csőbe húzták.
