Az Egészségügyi Világszervezet szerint a COVID-19 sohasem fog eltűnni, így az egyetlen megoldás egy védőoltás kifejlesztése. Viszont az sem mindegy, hogy kihez jut el elsőként a vakcina. A francia Sanofi gyógyszergyártó először az Egyesült Államokba küldene a hatóanyagból, hiszen Washington hatalmas összegekkel szállt be a fejlesztésbe. Ugyanakkor fontos, hogy a gyógymód mindenkihez eljusson. A francia kormány szerint viszont a szérumot az országban kell tartani.
Gyengék a kínai orvosi felszerelések
A gyógymód feltalálásáig az a legfontosabb, hogy az állampolgároknak legyen elég maszkjuk, az egészségügyi dolgozóknak pedig védőfelszerelésük, de koránt sem mindegy, hogy milyen minőségű. Az Európai Bizottság ugyanis nem elégedett a kínai szállítmányokkal.
- Úgy döntöttünk, hogy mégsem rendelünk újabb 10 millió maszkot, mert két tagország szerint is silány a termékek minősége. Ezt ki kell vizsgáljuk és majd utána meglátjuk - jelentette be a bizottság szóvivője, Stefan De Keersmaecker.
Lengyelország arra panaszkodott, hogy az orvosi felszerelések nem rendelkeznek európai bizonyítvánnyal és nem ütik meg a megszokott sztenderdeket.
Bár a járványkezelés jól halad, az emberek türelme már kezd elfogyni. Madrid elitnegyedében 5. napja ezrek követelik fazékcsörömpöléssel és sípszóval a kijárási korlátozások teljes feloldását és a miniszterelnök lemondását.