Mint minden nyáron, a jelek szerint az idén is rájár a rúd azokra, akik nyári hétvégeken igyekeznek átlépni a szerb–magyar határt. Megkezdődtek ugyanis az évi szabadságok, és hazaindultak a vendégmunkások, de ilyenkor a turistaidény is belendül.
Szombaton már másfél órát kellett várakozniuk azoknak, akik Röszkénél léptek ki Magyarországról, és csak vasárnap hajnalra fogyott el a sor. Vasárnap sem volt sokkal jobb a helyzet. Persze a rendőrség hivatalos jelentése mindig kedvezőbb a valóságnál, mert igaz lehet ugyan, hogy a magyar oldalon például másfél órát kell várakozni, viszont még egy határ vár az utasokra, meg ki tudja, hogy milyen hosszú autósor a senki földjén. És ez csak a kezdet, mert a tapasztalatok szerint júliusban és augusztusban rendszerint még nagyobb a forgalom, nem is szólva arról, hogy néhány hét múlva már visszafelé is tömegesen indulnak az utazók, és akkor „kétoldalú” lesz a tumultus. Aki pedig már most bosszankodik, megtörténhet, hogy más alkalommal visszasírja a jelenlegi helyzetet, hiszen egy-két óra nem is tűnik majd nagyon hosszúnak a majdani akár ennek a többszöröséhez képest.
A rendőrség nagy előszeretettel ajánlja, hogy az utasok válasszák inkább Tiszaszigetet vagy Tompát a határátlépésre. S az „amatőr” közlekedő számára úgy tűnhet, hogy máris megvan a megoldás. Pedig ebben kevés az igazság. A tiszasziget–gyálai átlépő ugyanis összehasonlíthatatlanul lassúbb a röszke–horgosinál, de Tompa irányába is csak akkor érdemes kerülni – aki nem tért le korábban az autópályáról, hanem Röszkétől utazna át –, ha emitt többórás a várakozás. Mert a kerülőút eleve elvesz egy órát, azt sem lehet tudni, hogy a másik helyen mekkora sor fogadja a reménykedő utast; persze, némi költséggel is jár, de tömegnyomorban ezt már nem is számolja az ember.
Most még akár örülhetünk is, hogy inkább őszies, mintsem nyárisa az idő, mert elviselhetőbb a tortúra a határon, mint 35 fokos hőségben. Mert azoknak sem könnyű, akik csak szerb–magyar vonalon járnak, de milyen lehet azoknak, akik már néhány ezer kilométer után érkeznek ide, még korántsem úti céljukhoz, nemegyszer gyerekekkel.
Biztosan igaz, hogy költséges egy-egy határátkelő megnyitása, de mégiscsak szolgálnia kellene az államnak az ország érdekei mellett a polgáraiét is. (Ha már a költségekről esik szó: ugyan hány milliót füstölnek el az autók fölöslegesen várakozás közben? A környezetszennyezést ne is emlegessük!) Jó ötletnek tűnt, amikor Magyarország fölvetette Szerbiának (alighanem már egy évnél jóval régebben) a régi horgos–röszkei határállomás újbóli megnyitását, de a megvalósulásnak mindmáig semmilyen jele sincs. Alighanem elegendő volna, ha csak időszakosan üzemelne. Így is többszázezer óra elpazarolásától kímélnék meg az utasokat, emellett rengeteg gyötrelemtől mentesülnének.
Azt már csak a rosszmájúság mondatja velem, hogy esetleg be kellene zárni a CD-sávokat, hogy az ott közlekedők is megtapasztalják, milyen az „igazi” határátlépés.
