2010 sokak számára a kiábrándultság, a szorongás, a létbizonytalanság korszaka volt Erdélyben. Néhányan reménytelenül belerokkantak ez év terhébe.
A gazdasági válság – számos káros hatása mellett – az értékek átrendeződésével is jár. A jövedelmük negyedét vagy egyes esetekben közel felét elvesztő erdélyi magyarok az anyagi javak megszerzése helyett a kulturális és társadalmi értékek felé fordultak. Újra megteltek a templomok, az előző éveknél többen látogatták a színháztermeket, a tárlatokat, enyhén növekedett az újságok eladott példányszáma. Nem csupán a jótékonysági szervezetek, nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is számos karitatív tevékenységet szerveztek, ajánlottak fel kisebb-nagyobb támogatást szegényeknek, árváknak, időseknek. Összességében anyagi javakban szegényebb, szellemiekben, lelkiekben gazdagabb volt ez az év, mint a tavalyi.
E szellemi feltámadásban fontos szerep jutott az egyházaknak, amelyek nemcsak hirdetik, de gyakorolják is a felebaráti szeretetet.
Az idei válság menedzselésének sikerében szerepet játszott az, hogy a vallási hit és látásmód Erdélyben általánosabb, mint Magyarországon és Európa legtöbb más országában.
Ezt már az ezredforduló évében megállapította egy tanulmány, amely az erdélyi vallásosságot európai összehasonlításban vizsgálta. A tanulmány szerzője, Tomka Miklós vallásszociológus, akinek csapata a kérdőíves felmérést Litvániában, a volt NDK területén, Lengyelországban, Ukrajnában, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Horvátországban, Szlovéniában, valamint Románia erdélyi térségében végezte el. Tomka Miklós ismertetése szerint a magukat vallásosnak mondó emberek arányát tekintve 43 ország rangsorában Románia – a felnőtt népességet tekintve – 75 százalékkal a tizedik, Magyarország pedig 57 százalékkal a huszonhetedik helyet foglalja el. A vallásszociológus kimutatta, hogy a magukat Istenben nem hívőként jellemzők aránya az erdélyi magyarok között 5 százalék, a románok között 3 százalék, míg a magyarországi népességben 27 százalék. Erdélyben a keresztelés, a templomi esküvő, az egyházi temetés ma is töretlen szokás és szabály, ezt vallja az ottani lakosság 92–94 százaléka. Ezzel szemben Magyarországon a felnőtt népesség egyötöde nem tartja fontosnak a keresztelést, több mint egynegyede a templomi házasságkötést, sőt a lakosság egyhatoda nélkülözhetőnek tartja az egyházi temetést is. Legalább havonta ellátogat a templomba az erdélyi magyaroknak csaknem 60 százaléka, az erdélyi románoknak több mint 50 százaléka, míg a magyarországi lakosságnak átlagosan körülbelül csak 30 százaléka. Soha sem, vagy legfeljebb évente imádkozik az anyaországi magyarok 29 százaléka, ugyanez az erdélyi magyarok 5 százalékára és az erdélyi románok 2 százalékára jellemző. Összességében Tomka Miklós megállapította, hogy Erdély az általa megőrzött hagyománnyal és vallásossággal hozzájárulhat az egész magyar kereszténység gyógyulásához.
Ha Tomka Miklós tévedhetett is ebben a tekintetben, mert a szekularizáció erősebbnek bizonyulhat Magyarországon, mint az anyaországban divatmúlta erdélyi vallásosság megtermékenyítő ereje, az biztos, hogy a hit, az egyházak együttműködésével megvalósuló társadalmi szolidaritás enyhítette a két évtizede nem tapasztalt válság kínjait.
