Tömegek hiszik azt, hogy nyugati szokások és igen gyakran sekélyes kultúra átvétele által máris „európaivá”, okosabbá és értékesebbé lesz az ember, miközben sajátja már-már idegenné válik számára. És ha a külhoni magyar újságírás ezt az irányt követi, máris kijelölte magának a helyes utat?
Mondhatjuk, mindennek épp az ellenkezője igaz, még akkor is, ha a kereskedelmi televízión cseperedik föl a gyerek, vagy az éltesebb korú szokik át a silány kínálat fogyasztására. Vita sem volt ekörül azon a háromnapos hétvégi ungvári újságíró-találkozón, amelyen a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége látta vendégül kiváló szervezésben a külhoni – erdélyi, délvidéki, muravidéki, felvidéki – magyar sajtómunkásokat és a magyarországi újságíró-szervezetek képviselőit.
A tanácskozás központi témájául azt jelölték ki a szervezők, hogy miként járulhat hozzá a kárpát-medencei magyar kisebbségi média az európaiság elmélyítéséhez. Mondhatjuk, ebben a kérdésben nincs nézetkülönbség a külhoni magyar sajtó képviselői között, miként a résztvevő magyarországiak között sem. Horváth Katalin docens már vitaindítójában megfogalmazta a lényeget, amikor azt mondta, hogy feladatunk a magyar kultúrát és az értéket terjeszteni, hiszen mostanság olyanoktól hangos a média, akik semmit sem tettek le a nemzet asztalára, súlytalan emberek a főszereplők. A nyugatiak pedig aligha arra kíváncsiak, hogy milyen show-műsorokat tudunk átvenni tőlük, hanem arra, hogy mit tudunk nyújtani.
Az igazság az, hogy nem egymással perlekedtek a résztvevők, hanem a kereskedelmi médiával, a nemzettudat-károsító, pénzközpontú, értékromboló műsorpolitikájával. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke arra hívta föl a figyelmet, hogy egyáltalán nem közelítünk az európaisághoz, ha a sajtót nyugati tulajdonos kezébe adjuk, a tapasztalatok szerint ugyanis ilyen esetben nagyon gyorsan bekövetkezik az újság kilúgozása: értékes műfajokat törölnek, a jó újságírókat bocsátják el. Az ilyesféle privatizálást Erdélyben szerencsére jórészt elkerülték. Hasonlóan el kell azonban kerülnünk a magyarországi kereskedelmi és bulvármédiumok irányvonalát és hatásukat is, amelyeknek céljuk, hogy úgy gondolkodjunk, mint ők: zavarosan és sehogy. Az európai újságírás a közszolgálatiság fölvállalását jelenti, esetünkben pedig ez jórészt világosan körülhatárolható.
M. Lengyel László a Sajtószakszervezet képviseletében azt emelte ki, hogy a kisebbségi horizontot – a nemzetieskedés zsákutcáját elkerülve – kell európai horizonttá emelni. Mert a kisebbségi média előnye – ha megmenekült a provincializmus csapdájától –, hogy nemzeti tudott maradni a közösségformálásban.
Persze, az értékmegőrzést és -formálást, a kereskedelmiség csapdahelyzetének elkerülését nemcsak a szándék, hanem a sajtó anyagi helyzete is befolyásolja. Ennek kapcsán vetette föl Krivánszky Miklós, a Kassai Figyelő Brüsszelben élő munkatársa, hogy intézményesen kellene a kisebbségi – nem is csupán a magyar – médiának uniós támogatásért folyamodni, akár egy pénzalap létrehozását elérni, hiszen 40 milliónyi ember él Európában kisebbségi sorban. Ez a megoldás szabadabb szerkesztéspolitikát is szavatolna, mivel nagyobb anyagi biztonságban könnyebben elkerülhető a politikai befolyás.
Csermák Zoltán, az MTV kiemelt szerkesztője szavaival azt erősítette meg, hogy nagyon fontos a külhoni magyar média kapcsolattartása, szerveződése, az, hogy megmaradt a kollegialitás, miközben Magyarországon érdekszférák mentén történik az együttműködés. Az általa említett adat, miszerint a magyarországi fiatal újságírók 95 százaléka semmit sem tud a határon kívüli magyar médiáról – ami régen nem így volt –, arra utal, hogy igencsak eltérő úton jár (bár általánosítani nem lehet) a „két” újságírás. Például abban is, amit Szikora József, a magyar katolikus újságírók szervezetének képviselőjeként mondott, hogy Magyarországon a magyar közösség szolgálatát kevésbé tekintik fontosnak.
Számos, a tanácskozáson is elhangzott kérdés lazán vagy szorosan kapcsolódik az európaiság témájához is. Közéjük sorolható az internetes és a nyomtatott sajtó kapcsolata, amiről Kőszeghy Elemér, a vendéglátó szervezet elnöke ezt mondta: annyi a különbség a kettő között, mint az ingyenkonyha vagy a gyorsbüfé és a vendéglő között, tehát mindkettőnek van élettere.
Ugyanakkor nem tagadhatjuk a nyelvi-szakmai hiányosságokat, az értékes laphoz szükséges rangos műfajok elhanyagolását, másik részről pedig az olvasás iránti igény visszaszorulását. Ehhez is kötődően álljon itt mégis egy, a központi témára vonatkozó összegezés: Ha magyarokként a magunk legjobbját tudjuk adni, akkor vagyunk európaiak.
