Gyakorinak nem mondható, hogy három hét leforgása alatt két ország mindhárom (ill. mind a hat) legrangosabb politikusa tárgyaljon egymással. Márpedig október közepétől ez történt a szlovák–magyar színtéren: sorrendben a kormány- és a parlamenti elnökök, majd a két államfő vitatta meg az országaik közötti nézeteltéréseket. Sajnos az a baj, hogy kudarc lett a vége.
Ezek után úgy tűnt, hogy legalább rövid időre csend köszönt be, ám a héten megérkezett a szlovák kormányfő hivatalos válasza magyar kollégájához, amelyben elveti mind a hat javaslatát. A magyar miniszterelnök csalódását fejezte ki; persze a levél tartalma már a sajtó számára is ismert volt korábbról.
Az Országgyűlés elnöke sem járt jobban a szlovák parlament vezetőjével: addig jutottak, hogy majd a parlamenti bizottságok tárgyalnak tovább. (Épp azon a napon, amikor Fico a sajtó előtt visszautasította Gyurcsány hat pontját.) Sejthetjük, hogy mit hoz a bizottságosdi: semmit.
Következett a két köztársasági elnök megbeszélése, amelyen az igen türelmes és diplomatikus Sólyom László legfontosabb javaslatát – kisebbségi törvény megalkotását és ombudsman megválasztását Szlovákiában – finoman kikerülte a szlovák államfő, mondván: nem illetékes a törvényhozásban. Természetesen a miniszterelnöke már határozottan elvetett mindent. Az is igaz, hogy a magyar köztársasági elnök is visszautasított egy kérést: nem tartotta fontosnak a Trianonról szóló magyar határozat megújítását-megerősítését, merthogy minek, amikor senki nem kérdőjelezi meg. Más kérdés, hogy ezt megtették a szlovákok a Beneš-dekrétumokkal, mely kérdés most szóba sem került, mert az aztán biztosan olaj lett volna a tűzre.
Mindent összevetve: igaza van annak a politikusnak, aki megjegyezte, hogy a magyarok pofonokért mentek a tárgyalásokra.
És hétfőn következik a két külügyminiszter találkozója…
GESZTUS HÁTTÉRJÁTÉKOKKAL
Tényként állapítható meg, hogy a szlovák fél semmilyen hajlandóságot nem mutat bármilyen, korántsem sértő vagy követelődző magyar javaslat elfogadására, a kormányfő pedig magas lóról beszél.
Hogy jogosan kételkedünk a szlovák politikusok jó szándékában? Valószínűleg. Mert Gyurcsány Ferenc nyilván sohasem fogja megkapni azt a videofelvételt, amely bizonyítja, hogy a rendőrség megalapozottan lépett föl durván Dunaszerdahelyen az ottani magyar és a magyarországi szurkolók ellen – mivel ilyen fölvétel nincs. Csak az állítás, hogy szerintük nem volt túlkapás. Ezek után egyre inkább koncepciósnak vélhető a Malina Hedvig elleni per (több mint két éve húzódik), amiből sehogyan sem tudnak kikeveredni Robert Fico és társai, még akkor sem, ha a napokban két állítólagos támadó sikeresen „tette le” a hazugságvizsgát. Hogy ezt Malina otthon nem vállalja, biztosan oka van rá.
Az elmúlt hetekben ugyanakkor megszületett (gesztusként?) az a jogszabály, amely a földrajzi nevek írásmódját szabályozza (elöl kisebbségi nyelven, utána szlovákul), csak újabban arról is lehet hallani, hogy esetleg nem írja alá az államfő. De ha mégis, lesz még bőven vita a le nem tisztázott elnevezésekről. Különben pedig sokan állítják, hogy Gašparovič a nacionalisták előtt „egyensúlyozni” akarta a „magyaroknak tett engedményt” azzal, hogy valójában visszautasította Sólyom László kezdeményezéseit. Mert az sem mellékes, hogy rövidesen államfőválasztás lesz…
Eközben szépen araszolnak előre a szlovákok az új, korántsem a kisebbségeket (természetesen elsősorban a magyarokról van szó) szolgáló törvények meghozatalában: készül a nyelvtörvény a szlovák nyelv előtérbe helyezésével. Az pedig mosolyra fakasztana, ha nem lenne siralmas, hogy a szoborállítást is kézbe akarja venni a központi hatalom, egyértelműen azért, hogy a magyar vezetésű települések ne állíthassanak „saját” szobrokat, hanem jöjjön pl. Cirill és Metód. A kormányban részt vevő slotások ezt nem is titkolják.
Hamberger Judit, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa egy tanácskozáson megállapította, hogy a szlovák nemzeti identitás építése „pubertáskorát éli”, s XIX. és XX. századi alapokra épül, követve például azt az önmeghatározást, hogy szlovák az, aki nem magyar. Azt mi tesszük hozzá, hogy a kamaszokkal pedig nehéz boldogulni.
Biztos, hogy csak hosszan tartó párbeszéddel lehet a konfliktusokra megoldást találni a területét féltő Szlovákia és az ottani magyarok beolvasztásától tartó Magyarország között.
Arról sem volna szabad azonban megfeledkezni, hogy a magyaroknak is van némi önérzetük.
