Kolozsvár, 2013. május 31.
Első ízben tartja külföldön évi vándorgyűlését a Magyar Politikatudományi Társaság. Az idei, XIX. tanácskozáson így szinte természetszerűleg a kisebbségi politizálás a központi téma. A csütörtöktől szombatig, részben magyarul, részben angolul folyó előadások azonban szélesebb körben merítenek ahhoz, hogy minél alaposabban feltérképezzék a fő kérdések miértjét és hogyanját. A konferencián részt vesznek nemcsak a magyar politikatudomány legismertebb személyiségei, hanem a témakörrel foglalkozó fiatal doktoranduszok nagy csoportja is. A legfrissebb ötletekkel éppen az utóbbi kategória kutatói jeleskednek.
Az alapokhoz tartozik az egyéni azonosságtudat és a politika pszichológiai meghatározottsága is. Geopolitikai tényezőként számba veszik a közép-európai országok identitását és együttműködését, azok történelmi és kulturális vonatkozásait, valamint az Európai Unió kisebbségjogi tevékenységét, szemléletét, az unión belüli kisebbségi érdekérvényesítés lehetőségeit. Felmerült az a, kisebbségi szempontból fontos, kérdés is, hogy létezik-e egyáltalán uniós kultúrpolitika.
Közvetve és közvetlenül is kapcsolódik a kisebbségi érdekképviselethez a centralizáció és decentraliázció dilemmája, a többszintű kormányzás értelme és hatékonysága, a különböző szintű érdekegyeztetések lehetősége és változatos módozatai.
A kisebbségi politikusok gyakran kénytelenek – vagy eleve hajlamosak – nélkülözni a „nagypolitikában” való részvételük, illetve közpolitikai tevékenységük tudományos elemzésének eredményeit. Ez elsősorban annak a következménye, hogy az érintett kisebbségi közösségek nehezebben „termelik ki” magukból a politológiai gondolkodás megfelelő szintű és létszámú fórumait. De az is érvényes, hogy az anyaországi kutatók kevésbé foglalkoznak a kisebbségekkel, netán felszínesebben értik, értelmezik a kisebbségi társadalmak közegét és mindennapjait, illetve azoknak a többséggel fenntartott kapcsolataiból eredő gondokat, lehetőségeket.
A kolozsvári tanácskozás jelzés értékű lehet arra nézve, hogy ez az áldatlan helyzet változni látszik. Egyre több fiatal kutató jelentkezik, akik nemcsak az említett környezetekből származnak, hanem megfelelő tudással és értelmező tapasztalatokkal felvértezve tanáraikkal egyenrangú szinten képesek foglalkozni a közelmúltig feldolgozatlan témákkal.
Kiváló példaként említhető meg Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, aki kollégáival együtt feltérképezte a romániai magyar érdek képviseleti és pártrendszer fejlődését a rendszerváltástól napjainkig. A választók nagy többsége elsősorban a sajtóból és etnikai pártjaik vezetőitől értesül ezekről a kérdésekről, és sokszor értetlenül áll a kisebbségi politikusok cselekedetei előtt. Ma már azonban léteznek olyan tudományos munkák is – remélhetőleg ezek ismeretterjesztő formában is napvilágot látnak majd –, amelyekből minden érdeklődő megértheti a dilemmákat és a változások motorját, valamint ihletet meríthet a minél hatékonyabb kisebbségi érdekérvényesítés megvalósításához.
A szerbiai kisebbségi politikai színtér sajátosságairól két vajdasági származású politológus értekezett. Pap Tibor, a Pécsi Tudományegyetem feketicsi doktorandusza a vajdasági magyar pártrendszer választási eredményeit elemezte 2000-től 2012-ig, Purger Tibor a szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsok első időszakáról, illetve a 2012-es választások óta felmerülő akadályairól, kihívásairól végzett felmérését ismertette. Egyre érdekesebbé és égetőbbé válik a Kárpát-medencei kisebbségi pártszíntér összehasonlítása is, noha ennek tudományos megfogalmazására még várni kell.
A magyar politológusok nagyobbik része az etnikai politikum elszigetelt kérdéseivel foglalkozik, esetleg csak a többségi pártok hátráltató tevékenységét értelmezi, de vannak olyan törekvések is – és az eddigiek során született politikai eredmények Romániában és Szerbiában egyaránt ebbe az irányban mutatnak –, hogy a kisebbségi érdekképviseletet céljait csakis a többségi politikai színtér szereplőivel együttműködve lehet és kell megvalósítani.
