A múlt évtizedben s részben a mostaniban is volt alkalmunk olyan jól megedződni, hogy amikor kitekintünk Magyarországra, bagatell dologként kezeljük az örökös panaszokat, vészhelyzet-előrejelzéseket. Fölfújják – erősítenek meg többen is hitemben –, mert mi ez a mi egykori szétrombolt országunkhoz és a néhány márkás havi bérünkhöz képest – amikor ezernéhányszázról zuhantunk vissza ennyire.
Aztán amikor már nemcsak az ellenzék (magyarán: a Fidesz) ostorozza következetes és időnként túlzottan meglendített kövéri csapásokkal a kisebbségi magyar kormányt, hanem önmaga is besegít, akkor mindinkább elhisszük: tényleg nem kicsi a baj.
Aligha csak a Nemzetközi Valutaalap múltkori látogatása óta, de azon nyomban megkongatta a vészharangot a kormányfő is, merthogy a még ki sem hűlt költségvetést újra kell melegíteni. Ettől pedig hideg rázza az országot, az ellenzék meg osztogatja a pofonokat, mert ők valóban előre megmondták, hogy ez a büdzsé már megszavazásakor rossz volt. De mit lehet (vagy kell) tenni most? Spórolásra fogni az államot, esetleg a bevételt növelni? Vagy mindkettőt egyszerre. A javaslatokat éppen most gyűjti be Gyurcsány Ferenc, aki egyébként vészhelyzetben mindig összefogásra szólítja az ellenfelet is, ha másért nem, legalább azért, hogy megossza a felelősséget. Csak hát Orbánék nem akarnak „osztozkodni”, meg – mint mondják – ők hónapokkal ezelőtt átadták válságkezelési programjukat, új pedig minek?
Így készülnek tehát a csütörtöki rendkívüli parlamenti vitanapra, s utána nyilván gyorsan kiderül, hogy lesz-e áfaemelés, más területen esetleg adócsökkentés, kik esnek el a családi pótléktól stb. Nos, ezekben a napokban nem is annyira a hidegtől, hanem az újabb megszorítások veszélyétől fázik az ország. Eközben a miniszterelnök azt is közölte, hogy a munkanélküliség 7-ről 8 százalékra nő az idén (már félmilliónyian várnak munkára), jövőre pedig még tovább.
A kritikus gazdasági helyzettől nem elvonatkoztatható (különben minek kellett volna?) a Nemzetközi Valutaalaptól fölvett hitel sem, amit természetesen ezen a héten is „meglovagolt” az ellenzék. Hogy is ne lenne érzékeny az államvagyon „elzálogosítására”, amikor nagy valószínűséggel a Fidesznek kell majd gondoskodnia a visszafizetésről. A legújabb közvélemény-kutatások sem mutatnak ugyanis elmozdulást a népszerűségi arányokban, vagyis az MSZP messze a nagy ellenzéki párt mögött kullog. Nem is szólva a kormánypárt körül sündörgő kis – félig-meddig – ellenzékiekről. Egyébként holnap, azaz vasárnap lesz egy „hivatalos próbatétel” is: parlamenti képviselőt választ a szocialista fészeknek mondott Ferencváros a szeptemberben lemondott SZDSZ-es honatya helyett. Hogy mennyit változott a világ néhány év alatt?! Az egykori győztes helyébe állni szándékozott szabad demokrata jelöltet két héttel ezelőtt az első körben – igaz, érvénytelen választáson – a fideszes első helyezett mellett az MSZP, sőt a Jobbik jelöltje is megelőzte. Most pedig visszalépett, mondván, hogy halálos fenyegetést kapott, amit ugyan nincs okunk kétségbe vonni, de mégiscsak elegánsabb ilyesmire hivatkozni – hogy ez idő tájt szülni fog, azt nyilván előre tudta –, mintsem súlyos vereséggel távozni. Különben pedig az egyetlen esély a fideszes győzelem megakadályozására, ha ismét kevés lesz a szavazó, s ehhez visszalépéssel is hozzá lehet járulni.
A biztosnak tűnő ferencvárosi győzelem hitében a Fidesz máris messzemenő következtetéseket emleget, de a héten Terézvárosban is rájárt a rúd a politikai ellenfélre: hűtlen kezeléssel gyanúsítanak szocialista önkormányzati képviselőket polgármesterestül, és most arról folyik politikusok és jogászok között a vita, hogy terhelhetők-e testületi döntésért a képviselők. A szocialisták szerint természetesen politikai nyomásra vált nagyon aktívvá az ügyészség. Mindenesetre az ilyesmi nem növeli a párt népszerűségét, miként a közelmúltban az erzsébetvárosi ingatlanpanamázás sem hajtotta a vizet (ott) elsősorban a szabad demokraták malmára.
Mindezek az etikai válságjelek eltörpülni látszanak az egész országot sújtó gazdasági válság mellett, amely – most már egyre nyilvánvalóbb – csupán előtérbe helyezte a kormány melléfogásait, de nem ez hozta a krízist. A 29-ei ülés következményei biztosan ismét „fájni fognak” – hogy a miniszterelnök szavait idézzük –, de sokadszor. És a tanácstalanságot látva az sem biztos, hogy ezúttal gyógyírre lelnek.
