Budapesti tudósítónktól
Még nem is ült el igazán a kereplők, fütyülők hangja, még ott visszhangzott az Andrássy úton a skandálás üteme, amikor politológusok máris elemezni kezdték, hogy vajon a hétfő esti, a Lesz még Magyar Köztársaság! címet viselő demonstrációnak van-e, lehet-e üzenete, hosszabb távú következménye. Ha sok ember jelenik meg egy téli estén kifejezni nemtetszését egy szimbolikus aktus (adott esetben az Alaptörvény hatályba lépése) kapcsán, s ha a résztvevők egyike-másika nyilvánosan is az ellenzéki kerekasztal létrehozásáról beszél, akkor több mint jogosnak tekinthető az ilyen jellegű elemzés.
Kumin Ferenc politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője a blogjában azt feszegeti: hétfőn jelentős kormánykritikus demonstráció zajlott az Opera környékén, de kérdéses, hogy megkezdődött-e valami, marad-e bármi az akció pillanatnyi erejéből, amely képes táplálni a folytatást. Frappáns meglátása szerint az ellenzéki összefogás létrejöttének két feltétele van: egyrészt „kritikus tömegű elemzőnek és publicistának kell azt mondani jól hallható módon, hogy létrejött az ellenzéki összefogás”. Másrészt „a szereplőknek maguknak is benne kell lenniük a játékban, és úgy kell viselkedni, hogy a további lépések, tettek igazolják az állítást, miszerint új minőség jelent meg a széles értelemben vett baloldal kooperációjában”. Kumin szerint pedig az utóbbival gondok lehetnek, hiszen nem látszik kézzelfogható eredménye az ellenzéki közeledésnek, nem kezd kirajzolódni, hogy ki egyesítheti a kormánytól balra lévő ellenzéket.
A helyzet ugyanis az, hogy a civil szervezők eddig nem engedték magukhoz igazán közel a politikusokat, de kérdés, hogy ezt meddig tudják fenntartani. Elvégre a választásokon pártok indulnak, a parlamentbe pedig vagy politikusok kerülnek, vagy azok, akik bekerülnek, politikusokká válnak… Ha pedig a meglévő politikai garnitúra egyik-másik csoportja túl közel kerül a civilekhez, az a harmadik-negyedik csoportot taszíthatja távolabbra… Kumin szerint pillanatnyilag „az érdekek szintjén továbbra sem látszik valamiféle egyértelmű, logikus és erőteljes folytatás”.
Török Gábor elemző arra hívja fel a figyelmet: a több tízezres kormányellenes tömeg új minőséget jelent a politikai versenyben. De ahhoz, hogy jelentős fordulat következzen be, a „bizonytalanok óriási táborának pártot, pártokat kell választania magának, vagy a mai étlapról, vagy máshonnan”.
Gyömöre Máté, a Magyar Progresszív Intézet elemzője szerint jól látható, hogy a civil szervezők számára egyelőre új a helyzet, hiszen a pártok ugyan hivatalos résztvevők voltak a megmozduláson, de prominens képviselőik nem szólalhattak fel, ami „egyébként megfelel a társadalom elitellenes attitűdjének, amit láthatóan az ellenzéki pártok el is fogadtak”. Arra hívja fel a figyelmet, hogy mivel a parlamenten belül viszonylag korlátozottak a közjogi lehetőségek az ellenzék számára, ezért az ellenzéki politizálás színtere egyre inkább az utca lesz.
Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője is hasonlóképpen látja a helyzetet: megfogalmazása szerint az utcai demonstrációk szaporodása arra vezethető vissza, hogy az ellenzék lehetőségei korlátozottá váltak a parlamentben és a nyilvánosságban is, így a tüntetésekkel tudják leginkább megjeleníteni magukat. „Ez azonban egy helyzet, nem jelent semmiféle közös stratégiát, jól láthatóan konfliktusok vannak az ellenzéki pártok között is, és ez természetes, mert legfeljebb csak közvetlenül egy választás előtt lesznek majd érdekeltek abban, hogy formális politikai összefogásban gondolkodjanak, addig külön-külön saját táborukat igyekeznek bővíteni és megerősíteni”. Juhász Attila szerint az MSZP, az LMP, a különböző kisebb civil mozgalmak és pártkezdemények is elsősorban önállóan építkeznek, az egyetlen kivételt a választók által még mindig erősen elutasított Gyurcsány Ferenc exkormányfő jelenti, akinek „pártja rendre azonnali összefogást szorgalmaz, mivel saját, nem túlságosan nagy politikai szerepét másokra rácsatlakozva szeretné meghatározóbbá tenni”.
Messze tehát még az ellenzéki összefogás, teljesen függetlenül attól, hogy ez a helyzet valaki számára vágyott vagy rettegett pillanat lesz, ha és amikor megtörténik.
Árok Kornél, a Magyar Szolidaritás Mozgalom egyik alapítója, a hétfői tüntetés fő szervezője szerint a december 23-án bejelentett ellenzéki kerekasztal első, egyelőre jelképes állomása volt a demonstráció, az abban érdekelt szervezeteknek most meg kell állapodniuk egy minimális közös nevezőben, egy olyan programban, amelyet mindannyian képviselni tudnak. Erről hamarosan informális és hivatalos tárgyalásokat kezdenek. Amire azért odafigyelni érdemes lesz, de gyors és látványos eredményre nem kell számítani.
