Annyi a talány a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság körül, hogy annak már némely része sokunk fantáziáját is túllépi. A találgatás táptalajául természetesen az szolgál, hogy egyelőre semmi jele nincs annak, hogy a rendőrség konkrét eredményt tudna fölmutatni.
Mindjárt a bűncselekmény napján (hétfőn) mendemondákra adott okot, hogy a rendőrség nem kezdett el azonnal gyilkosságra gyanakodni, ezért a helybeliek roma vezetőket hívtak a településre, hogy valamiképp nyomást gyakoroljanak a rendőrségre. A rokonság ugyanis váltig állította, hogy gyilkosságról van szó. És ez később be is bizonyosodott.
Persze az emberek általában magyar–roma leszámolásra gondolnak (különösképp a veszprémi gyilkosságot követő hangulatban), vagyis szélsőségesek „bosszújára”. Különben aligha jutott volna eszükbe roma vezetőknek, hogy a polgárháború lehetőségét is megemlítsék. Vannak azonban olyanok is, akik az uzsorásokat is számításba veszik. Legújabban pedig azt is fölvetették az újságok, hogy a gyilkosság és gyújtogatás hátterében esetleg külföldi felforgatók állhatnak. Ennek az szolgál alapjául, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok is nagy erőkkel kapcsolódtak be a nyomozásba. A lapok emlékeztetnek arra, hogy tíz évvel ezelőtt a Fidesz és a Független Kisgazdapárt irodái és politikusainak házai elleni bombamerényletek során a szlovák titkosszolgálat és a vele összejátszó bűnszervezetek több robbantást is végrehajtottak Magyarországon.
Egy nagy tapasztalatú, elismert kriminalista az MTI-nek fejtette ki véleményét arról, hogy miért nehéz a rendőrség munkája, és milyen eséllyel nyomoznak.
Hihetetlen szerencse kell ahhoz, hogy a támadásoknak kitett, ízekre szedett rendőrség elfogja a valószínűleg a kis falvak cigánytelepeitől távol élő tetteseket – mondta. Szerinte egy 3-4 fős fanatikus csoport számlájára írható az az elmúlt években felderítetlen 5–7 romaellenes gyilkosság, melynek eddigi utolsó láncszemét Tatárszentgyörgyön jegyzik.
A szakember meggyőződése, hogy egy kisebb létszámú, rasszista nézeteket valló csoport követte el az elmúlt időszak cigányok ellen irányuló legsúlyosabb bűncselekményeit. Olyan emberek lehetnek, akik látván a roma–magyar konfliktust kezelni képtelen politikai megnyilvánulásokat, maguk akarnak rendet tenni a maguk módján, „majd mi megmutatjuk” alapon.
Véleménye szerint találomra választják ki a kis falvakban található, eldugott cigánysorok szélső házait, majd Molotov-koktéllal és lopott vadászpuskával felszerelkezve éjjel indulnak „igazságot osztani”. Az egyikük a tetőre dobja a Molotov-koktélt, a másik lesben áll, majd tüzel az égő házból menekülőkre. Aztán villámgyorsan kereket oldanak, majd szinte karosszékből figyelik a híradásokat.
A kriminalista meglátása szerint nem csoda, hogy a rendőrség egyelőre képtelen eredményt felmutatni ebben a gyilkosságsorozatban. Szakmai szempontból a legrosszabb helyszínről, egy-egy kiégett háztól indulnak el, majd természetszerűen a közvetlen hozzátartozókat, rokonokat, ismerősöket, vélhető haragosokat kérdezik ki először. Minden apró nyomot fel kell dolgozniuk, miközben telik az idő. A gyilkosok várnak egy-két hónapot, s jöhet a következő.
A szakember szerint igen kevés az esélye annak, hogy a rendőrség megtalálja a gyilkosokat. Ha valaha kézre kerülnek, akkor az valamilyen fatális véletlen eredménye lehet. Ha például karambolba keverednének útközben.
Épp ezért nyíltan ki kellene állnia egy rendőri vezetőnek, s elmagyarázni, miért nehéz a romák sérelmére elkövetett gyilkossági ügyek nyomozása, és elmondani, hogy mivel segíthetné a lakosság a sorozat felderítését. Akkor talán a rendőrség munkája is más megítélés alá esne – mondta a szakember.
