Mostanság magyarországi politikusnak nem ajánlatos kiejteni Szlovákia nevét, mert abban a pillanatban ráront az egész nacionalista szlovák politikai vezérkar, mielőtt még tudná, miről is van szó. Mint utólag kiderült: a sajtó sincs mindig tisztában azzal, mire is utalt Sólyom László köztársasági elnök Becskereken tett kijelentésével. Egyszerűen arra, hogy a kisebbségeknek minél jobban meg kell tanulniuk annak az országnak a hivatalos nyelvét, amelyben élnek, és ehhez a leghatékonyabb módszernek az tűnik, ha idegen nyelvként tanítják a szerbet, a románt, a szlovákot. Dicséretként szólt ez valójában a Vajdaságban tapasztalt törekvésekre.
Hogy még érthetőbb legyen: miközben az „államnyelvet” környezetnyelvi módszerekkel oktatják, kiderül, hogy a diákok nem kis hányada sokkal jobban elsajátítja az idegen nyelvet (angolt, németet stb.), pedig azt rövidebb időn át tanulja és ritkábban is hallja élőben. Ennek az az oka, hogy a környezetnyelvi oktatás módszertana föltételezi, hogy a gyerekek gyakran hallják és meg is tanulják a többség nyelvét, kommunikálni is képesek. Márpedig ez homogén közösségekben másként van: jóformán csak az óvodában-iskolában kezdenek ismerkedni a szerb nyelvvel. S ha az oktatás ezt figyelmen kívül hagyja, és a nyelv tanítása helyett szépirodalmat akar a gyerekek fejébe verni, annak magolás a vége, igazán kommunikálni sem tanulnak meg a fiatalok, miközben idegen nyelven igen.
Nem új keletű a módszertani váltás ötlete (egyébként Romániában is ugyanerről beszélnek), csak éppen érthetetlen okok miatt nehezen valósul meg. De érthetőek is lehetnek ezek az okok. Az egyik az, hogy „államalkotó” politikusok hangoztatják ugyan, hogy meg kell tanulnia a kisebbségnek is a többség nyelvét, valójában viszont jobbnak vélik, ha ez elmarad, mert azt szeretik, ha a kisebbség nem tud nagy szerepet vállalni a közéletben, merthogy képzettségében lemarad. A másik esetleges ok pedig egyszerűen a nacionalizmusból eredhet, ami most Szlovákiában megnyilvánult: megengedhetetlen az „államalkotókkal” szemben, hogy nyelvüket idegennek tekintse bárki is az országban, még akkor sem teheti ezt, ha csupán módszertanról van szó. Eleve sértő számukra az „idegen” kifejezés.
Így jutottunk el az abszurdnak is mondható szlovák reagálásokig, hiszen ők is épp azt hangoztatják, hogy a magyaroknak meg kell tanulniuk szlovákul. Vagy ezt csak kötelezően a nehezebb és kevésbé hatékony módszerrel szabad megtenni?
Legutóbb Gašparovič államfő Szlovéniai látogatásán mondott véleményt Sólyom László megnyilatkozásáról, mégpedig azt: „Úgy vélem, itt semmit sem kell magyarázni. Bárcsak megértenék ezt azok az újságíróink és politológusaink is, akiknek egészen más a véleményük.” Ezt azonban mégis meg kellene magyarázni, bár tudjuk, hogy az államfő szabályszerűen minden „kemény” kérdésben beáll Fico kormányfő mögé.
A megfontolt lépés most az lenne, hogy az indulatból politizáló szlovák kormány nem küldene tiltakozó jegyzéket Budapestre – ha máris el nem küldte –, így megkímélné magát egy újabb baklövéstől. Bár ezeket nem szokása bevallani, esetleg csak a gondolkodást fékező nacionalista indulatból. Fico ugyanis Sólyom szavaira reagálva azt is megjegyezte, hogy ismét bebizonyosodott: helyesen cselekedtek, amikor tavaly nyáron nem engedték be Szlovákiába. Ilyen egyértelműen még senki nem mondta ki – igaz, mindenki tudta –, hogy mi állt a kitiltás hátterében. A kormányfő azonban csöppet sem lesz meggyőzőbb, ha egy baklövést egy másikkal igyekszik alátámasztani.
