Nem csillapodnak a kedélyek a magyar közéletben azt követően, hogy hétfőn az Országgyűlésben Schmitt Pál bejelentette: lemond államfői megbízatásáról. Nem meglepő, hiszen több szempontból is nyugodtan nevezhető történelminek ez az esemény: első ízben fordult elő a rendszerváltás óta, hogy egy köztársasági elnök nem töltötte ki hivatali idejét, első alkalom volt ez, hogy egy magas rangú közjogi méltóság egy korábban elkövetett hiba miatt megválik hivatalától, s ugyancsak első eset, hogy egy sajtóorgánum tevékenységének ilyen horderejű következményei legyenek.
Nem csitította a már említett háborgó kedélyeket az a tény sem, hogy Schmitt Pál a bejelentést megelőzően nem is sejtette a nyilvánossággal, mire készül. Elvégre alig 24 órával a lemondás előtt a közrádióban még arról beszélt: nem hátrál meg. Hogy végül mi késztette a lemondásra, valószínűleg soha nem fogjuk pontosan megtudni. Az elméletek sokfélék: van, aki szerint nem bírta a lelki nyomást, amelyet a lemondását követelőktől kellett elszenvednie, mások szerint a miniszterelnök kérte, hogy távozzon, mert pozícióban maradása túl nagy teher a kormány számára. És ez még csak a két szélsőséges nézet, a közbeeső variációkat nem is vesszük számba… A találgatásokból elege lehetett viszont Schmittnek, mert kedden közleményt adott ki, amely szerint Magyarország és a nemzet egysége érdekében mondott le, s az ettől eltérő információk nem felelnek meg a valóságnak.
A kormányzó pártszövetség viszont nem igazán készült fel erre a fordulatra. Legalábbis ez valószínűsíthető abból, hogy nem tudni, ki lesz az új államelnök. Egyelőre Kövér László eddigi parlamenti elnök tölti be ezt a posztot – de ő láthatóan nem szeretné, ha ez az állapot tartós maradna. Eléggé egyértelműen jelentette ki: Áder János EP-képviselőt szeretné az államfői székben látni. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter az Inforádióban viszont azt vetítette előre: elképzelhető, hogy „pártpolitikus, sőt kormánytag” lesz az új köztársasági elnök. (Ebben a kontextusban Martonyi János külügyminiszterre kell gondolni – legalábbis a kiszivárogtatások szerint.) Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke azt nyilatkozta több fórumon: még nincs jelölt, „csak a lehetőségek vannak”.
Egyelőre úgy tűnik, április 16-a előtt nem is fogjuk hivatalosan megtudni, kit vagy kiket javasol Orbán Viktor köztársasági elnöknek.
A Jobbik viszont nem ilyen titokzatos: máris megnevezte Morvai Krisztinát és Für Lajost mint potenciális köztársaságielnök-jelöltet. Für Lajos rögtön mondta is, hogy ő elzárkózik a felkéréstől. Mivel azonban az államfői jelöléshez 78 parlamenti képviselő támogatását kell biztosítani, eléggé valószínűtlen, hogy az ellenzéki pártok közül bárki tudna jelöltet állítani.
A Schmitt-ügy azonban egy másik vonalon is felkorbácsolta a kedélyeket: először Lázár János Fidesz-frakcióvezető jelentette ki, hogy „a tudomány világában elmaradt a szembenézés azzal, hogy a rendszerváltás előtt, illetve a rendszerváltás időszakában születtek olyan tudományos fokozatok, amelyek mögött nem volt valós teljesítmény”. Aztán mások is elkezdték hangoztatni: minden fontos, közéleti személyiség szakmai címét, annak elnyerési hátterét és a hozzá készített szakanyagot felül kell vizsgálni. A Pécsi Újság azonnal ki is kérte Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének szakdolgozatát a Pécsi Tudományegyetemtől. Sok sikerrel azonban nem jártak a kollégák: az 1984-ben írt szakdolgozatot nem találták az intézeti könyvtárakban, noha a katalógus szerint 1984-ben bekerült a biológia tanszékre, vagyis létezett. Az exkormányfő megígérte, hogy előkeresi és közzéteszi a munkát, de ez hetekig is eltarthat, mert egyetemi iratai, könyvei dobozokban vannak elraktározva… Orbán Viktor szakdolgozatát a Népszabadság kérte ki, de azt Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának könyvtára nem adta ki. A kormányfő viszont intézkedett, saját honlapján tette közzé az 1987-ben készített munkát, amely a lengyel Szolidaritás mozgalommal és a civil önszerveződés lehetőségeivel foglalkozott. És amely igen pontos, részletes hivatkozásokat tartalmaz, amelyben minden idézet idézőjelben van, minden szakirodalmi hivatkozás tartalmazza a lábjegyzeteket… Mintegy illusztrációjaként annak, hogy évtizedekkel ezelőtt is így kellett megírni egy szakdolgozatot.
Ha a kormányfő példáját sokan követik, elképzelhető, hogy a honlapok hamarosan megtelnek szakdolgozatokkal, kis- és nagydoktori disszertációkkal, egyebekkel. És akkor nyugodtan lehet majd vizsgálódni – már amennyiben egy ilyen dömping esetében erre még mutatkozik bármilyen érdeklődés. De legyünk reálisak: mindig mindenkit az érdekel, ami nincs meg…
